(Ez a bejegyzés egy hat részből álló cikksorozat első része!)
Állj a tükör elé meztelenül! Nézd meg magad alaposan! Szemből, oldalról, amennyire megy hátulról. Nézd meg közelről a részleteket, majd egybe az egészet. Közben figyelj az érzéseidre, gondolataidra! Ne nyomd el őket, hagyd áramlani! Csak figyelj!
Na, milyen volt?
Tudod-e, hogy mit láttál?
Nem. Nem magadat. Láttál valamit, amire azt szoktad mondani: ez vagyok én. Az egód ezt építi be az énképedbe. Azonban van egy gond. Ahogy nézegeted magad, sok minden eszedbe jut:
"Narancsbőrös a seggem. A francba!"
"Micsoda hasam lett az utóbbi időben! Mondjuk legalább a bicepszem még a régi."
"Huh! Hogy lógnak a melleim! Meg kéne csináltatni? Szerencsére szép az arcom. Szeretem az arcomat."
"Nem elég, hogy pohos vagyok, de még elkezdtem kopaszodni is…"
Annak idején alaposan megtanultuk, hogy mi a szép, gusztusos, vonzó. Milyennek kell lennie egy igazán szép nőnek, egy vonzó férfinak. Amikor belenézel a tükörbe, akkor valójában azt a képet veted össze a tükörképeddel, amilyennek látni szeretnéd magad. Attól függően, hogy mennyire közelítesz ehhez a képhez a fejedben, fogod elégedettebbnek, elégedetlenebbnek érezni magad. Pillanatnyilag boldognak vagy boldogtalannak. Kapcsolataidban, hétköznapi kommunikációdban meghatározza majd magabiztosságod. Lehetsz bizonytalan, magabiztos, vagy megpróbálhatod alacsony önértékelésedet túlzottan is megjátszott magabiztossággal leplezni. Ez bekúszik a testtartásodba, hangsúlyaidba, szájzugodba.
Amíg ennyire rabja vagy saját ítéleteidnek, addig esélyed sincs arra, hogy megláthasd magadat. Hogy annak lásd magad, ami vagy… Cserébe viszont görcsösen és kényszeresen vadászod majd másokban azokat a tulajdonságokat, amiket magadon már elítéltél, s jó alaposan megítéled, kibeszéled őket. Egyrészt, hogy megkönnyebbülj, hogy kimondhatod, másrészt, hogy bizonyítsd, hozzá képest még mindig jobb vagy.
"Utálok tükörbe nézni!"
Valójában a fejedben lévő, beépített ítélkezőgéptől tartasz. Ismered Narcisszusz történetét?
Ő volt az a fiatalember, aki annyira gyönyörű volt, hogy amikor egyszer belenézett a víztükörbe (amit addig soha nem tett), azonnal beleszeretett. A hasztalan sóvárgás végül elepesztette, és virággá változott. Nárcisszá :)
El tudod képzelni, milyen lenne, ha belenéznél tükörbe és azt látnád, hogy gyönyörű vagy, tökéletes. És nincs olyan részed, ami nem. Szerinted euforikus lennél? Szerinted mindenki ugyanúgy nézne ki? Persze, hogy nem. Mindenki a saját elvárásainak felelne meg. Ha tehát mindenki más kinézettől kerülne euforikus állapotba, akkor nem a külsőddel függ össze ez az érzés.
A beépített ítélkezőgépet hallgattatnád így el. Nem tudna fogást találni rajtad, s így elhallgatna az a duruzsolás a fejedben, ami mindig megítél téged, összehasonlít, irigységre kényszerít.
Ez csak hiúság? A külső egyáltalán nem olyan fontos? Hm. Akkor is így gondolnád, ha gyönyörű lennél, vagy legalább mások lennének elájulva attól, hogy milyen jól nézel ki?
Képzeld el, mit éreznél akkor, ha úgy gondolnád, hogy nem vagy tökéletes, de lenne egy varázstükröd, amibe, ha belenézel, akkor viszont annak látod magad?
Belenézel, és jó… Belenézel és nincs félelem, mások milyennek látnak. Belenézel és a görcsök lazulnak.
Mennyi idő alatt válnál függővé a tükörtől? Mikor kezdenél el félni, mi lesz, ha elveszíted?
Hogy ennek az egésznek mi köze volt a párkapcsolatokhoz?
Majd legközelebb…
Egyelőre FIGYELJ a tükrökre!
Együtt brekegünk