BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Harcosok klubja

2014.03.07. 06:42 | jorick1977 | 2 komment

Azt hiszem a fejlődés ezen a területen is, mint sok helyütt máshol, lépcsőzetesen zajlik. Eljutsz valahova, majd követi egy sík, egyenletes szakasz, ahol nem történik változás. Ahol csak vagy te és a történések. Aztán valami észrevétlenül megváltozik. Minden ugyanolyan csak mégsem. Egyre feszítőbb, frusztrálóbb. Aztán történik valami s te megváltozol. Hirtelen könnyebb lesz. Ugrottál egy szintet. Jöhet a következő síkság.

Talán most először élem ezt meg ennyire tudatosan. Ez persze elviselhetőbbé nem teszi... Hülyeségeket beszélek, persze, hogy azzá teszi.

Mi történt?

Már megint vitába keveredtem valakivel. Direkt. Provokáltam. Nem nagyon van miértem. Csak. Akartam, hogy rám figyeljenek. Aztán hagytam, hogy megalázzanak, megszégyenítsenek, lebecsüljenek. Letiporjanak. Csak jött és támadott. Nem védekeztem, igaz néha reflexesen elhajoltam, vagy felhúztam a kezem. Rájöttem, hogy nem is velem csatázik, hanem önmagával. Én csak felébresztettem benne a félelmeket, a frusztrációt. Ahogy az én nyitó lépésem sem róla szólt, hanem magamról.

harcos.jpg

Szóval, nem ütöttem vissza. De nem is hátráltam meg. Az elején fájt minden, amit csinált. Mivel azonban nem azzal voltam elfoglalva, hogy letámadjam, így volt időm figyelni. Így jöttem rá, hogy nem is engem üt, hanem a levegőt csépeli, ahová a félelmeit vetítette ki. Már nem fájt. 

Aztán lassan kifulladt. Látta, hogy győzött, de nem érezte. Vagy talán fordítva.

A végén kezet fogtunk.

Hálás vagyok neki azért, amit tett. Átpofozott a következő szintre. Csak remélhetem, hogy én is tudtam neki segíteni. Talán már ő is jobban

figyel!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr325847040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sünibaba · http://dosszie.blog.hu 2014.03.09. 13:40:46

Ó, bár sokan vitatkoznának így! Szép, hogy így tudod csinálni a dolgaidat, és nagyon hiteles vagy benne!
A fejlődésre vonatkozó elképzeléseddel teljes mértékben egyetértek. Kaptató - síkság (egy kis megpihenés) - aztán újabb kaptató megint. És sokszor csak visszatekintve látszik, hogy nem körbe-körbe járunk, hanem egy spirálban, picit mindig egyre feljebb. (Legalábbis, szeretem ezt hinni.)

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2014.03.09. 18:10:52

@sünibaba: Örülök neked. Régen jártál errefelé. :)