BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Egó, a Terminátor II.

2013.08.22. 13:38 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego filozófia gondolatok szenvedés pszichológia tudat megvilágosodás önismeret spiritualitás

Különös dolog egymás után közhelyeket megélni. A közhely ugyebár egy általános igazság, ami gyakran hangzik el, s emiatt igazából semmitmondó. Frappánsnak szánjuk, vagy gondolati szünet jelnek, mindegy. Nem több mint egy hosszúra nyúlt “izé”.

Aztán történik valami, s hirtelen jelentéssel töltődik fel ez a semmitmondó közhely, s durván erős igazsággá válik az életedben. Én azt érzem, hogy kezdek így járni azzal a közhellyel, miszerint:

A férfiak elfojtják az érzelmeiket.

Ahogy kopik rólam a máz, úgy nyilvánulnak meg egyre erősebben az érzelmeim. Jó… Soha sem voltam igazi kőmacsó. De megtanultam eljátszani, hogy túléljem a falkát. 

Egy ismerősömmel beszélgettünk erről, hogy milyen érdekes a férfiaknak ez a tulajdonsága, s hogy milyen különös és egyben végtelenül emberi, amikor egy férfi megnyílik a saját érzelmei felé. De vajon ez miért nem természetes?

Aztán gyorsan végiggondoltam saját gyermekkoromat.

Én meglehetősen érzelmes gyerek voltam, s szerencsémre a környezetem viszonylag jól tolerálta. Aztán, ahogy növekedtem, ez egyre komolyabban hátráltatta a szociális beilleszkedésemet. Majd megtanultam, már viszonylag tudatosan, elfojtani ezt az érzelmességet, vagy legalábbis nem mutatni. (“Reflexdroidok voltunk mindahányan, s az évek szálltak mint a percek, / Véred kiontott harmatával, irgalmazz nékünk, Jézus herceg!” - bocs, Faludy Gyuri bácsi :)

Amikor a kezdet kezdetén egy fiú gyerek kimutatja az érzelmeit, s megéli azokat, akkor az esetek túlnyomó többségében az fegyelmi problémaként fog lecsapódni, vagy elkerülendő szégyenként, gyengeségként.

Így történhet meg, hogy mai világunkban a férfiak zöme érzelmi autista, és bőszen buzizza a maradékot, aki legalább részben meg tudja élni és ki meri mutatni az érzéseit.

Persze, hogy félünk. Azt tanultuk, hogy kontrollálni kell magunkat és környezetünket. Az igazi férfi irányítása alatt tartja magát, a környezetét. Ha ez nem sikerül, akkor szenved. Márpedig ugye nem sikerülhet. A Valóság nem olyasmi, amit irányítani lehetne. De ha mégis, akkor az egó, a maga korlátolt természetéből fakadóan, biztos képtelen rá.

A mi civilizációnkban a legtöbb férfi áldozatul esik ennek a programnak, amit még kiskorunkban kapunk. Azonban fontos megérteni, az érzelmek nem tűnnek el! Az energiájuk nem oszlik el. Ott marad, elakad, pang és rombol. Aztán az áldott jó természetű férfi, akit kenyérre lehet kenni, felönt a garatra, s dühöngő vadállattá válik, aki veri a családját. Mert, ahogy oldódik a gátlás, úgy törnek felszínre a valódi érzések.

Most már értem, hogy miért viselkedik néha kiba…tt terminátorként az egóm mostanában. Olyan ez mint a puki. “Jobb kint mint bent!” - ahogy Shrek mondogatja.

Csak nem mindegy, hogy akkorát fingasz, hogy leviszi a melletted ülő fejét, vagy szépen lassan kontrolláltan kiengeded, vagy elvonulsz. Számodra mindegy. A többieknek nem. De valahogy meg kell könnyebbülnöd. Azonban nem baj, ha ezt 

ODAFIGYELÉSSEL

teszed!

Egó, a Terminátor

2013.08.18. 09:17 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego bűntudat filozófia gondolatok most életmód figyelem tudat önismeret lelkiismeret félelmek spiritualitás elme jelenlét furdalás

A Valóságban élni sokszor kissé kényelmetlen. Olyan mint smirglivel törülközni. Nemcsak a vizet távolítja el, hanem a puha felszínt is. A személyiséged elkezd hasonlítani Schwarzeneggerre a Terminátor 1.-ben, főleg a vége felé, amikor már egyre több helyen bukkan fel a fémváz az élő szövet alól.

Néhány dologban működik a hasonlat. Az egó, éppúgy mint a Terminátor, valami művi keveréke az organikussal. Az egó a materiális és szellemi kevercse. Ez is, az is. A másik pedig az, hogy legyenek bármilyen intelligensek is, végtére csak gépek. Mechanikusak. Előre programozott reakciók tömegével próbálják megoldani a helyzeteket.

Elkezdtem kopni. Egyre többször bukkannak fel egóm, személyiségem kemény, civilizálatlan mélyrétegei. Már nem bosszankodom, hanem, igaz ritkábban, de nyersen, intenzíven dühöngök. Ez csak egy példa. Olyan dolgok fakadnak fel bennem, amik korábban mélyen be voltak bugyolálva szerepekbe, pózokba, neveltetésbe. El kell hogy mondjam, nem nagyon nyeri el tetszésemet az, ami kezd napvilágra kerülni.

Azt mondják az okosok, hogy ezek a jelenségek teljesen természetesek, és óvatosnak kell lenni. Hihetetlen mennyiségű fájdalom, félelem, frusztráció és feszültség szabadul el ilyenkor. (Lehetne még valamit “F”-fel írni?:) Ezek korábban elakadt, pangó életenergiák, amik keletkezésükkor elakadtak az egó gátjain, korlátain, s azóta se kiáramlani, se feloldódni nem tudtak. Az egó rengeteg energiát öl abba, hogy a maga teremtette problémát kezelni tudja. Többek között ezért nem képes figyelni a jelenre. Az már túl sok lenne.

Veszélyes állapot. A szabályok, konvenciók, mások ítélete egyre kevésbé köt, viszont még nem tudsz igazán összhangban lenni magaddal és a valósággal, így a feszültségek továbbra is megjelennek, viszont az egó csillapító ereje már alig érvényesül. Egy ösztönállat kezd megjelenni, akit nem fejlődött, hanem évekig rabszolgaként sínylődött, s most, hogy gyengülnek a láncok, őrülten elkezdi tépni azokat.

Osho erről mesél Nietzsche nyomán. Az emberi fejlődés három fázisa: a teve, az oroszlán és a gyermek.

Az oroszlán lép túl a szabályokon és rombol. Igaz közben teremt is. De nem véletlenül nevezik oroszlánnak. Talán ez az az állapot.

Igazából persze teljesen lényegtelenek az elnevezések. A lényeges a kötéltánc. Úgy gyengíteni tovább a kötéseket, hogy közben fokozatosan le tudd csillapítani a dühöngő ösztön énedet. Közben olyan dolgok fognak felszabadulni benned, amik nem véletlenül voltak elnyomva, s teljességgel összeegyeztethetetlenek jelenlegi énképeddel. Pl.:

NEM VAGY JÓ EMBER. CSAK EMBER.

Számomra ezt nehéz elfogadni. S tudjuk a valóság nehéz elfogadása vagy elutasítása feszültséget teremt, amit az egó elnyom, ha nincs meggyengítve. De meg van…

Jó, mi?

Kurvára kell

FIGYELNI!