BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Címtelen

2013.05.30. 06:49 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: halál gyász filozófia gondolatok tudat önismeret

Mit kell olyankor tenni, ha egy hároméves gyerek haldoklik? A halál, úgy tűnik, be fog következni. A nyugati orvoslás feladta a harcot, az alternatív gyógymódok, táplálékkiegészítők nem hoznak tartós javulást, az energiával foglalkozó elérhető gyógyítók már nem vállalják. Mit kell ilyenkor tenni?

Percekig meredtem arra, amit az előbb leírtam. Próbáltam befelé figyelni, hátha találok választ. Egyelőre semmi. Azonban néhány dolgot megtudtam magamról.

Egész életemben tabuk vették körül a halált. Tudtam, hogy sok mindent nem mondanak el róla.

Most tudom, hogy azért tabu, és azért nem mondanak el róla gyakorlatilag semmit, mert semmit nem tudunk a halál természetéről. A modern ember annyira retteg a haláltól, hogy még a szeretteit is inkább kórházakba dugja meghalni, csakhogy ne kelljen találkoznia a halállal.

Miért kell egy három éves gyereknek meghalnia? Miért kell előtte szenvednie?

Nem kell. Nincs kell. Igazából nincs kell. A kellt az elme teremti. Ő mindig cselekszik, s megmagyarázza magának utólag, hogy miért kellett így cselekednie. Ezért érzi úgy, hogy a világ minden tényének szigorú oksági láncolatban kell lennie. De nem látja az okot, hogy egy három éves gyerek miért haldoklik. Nincs ok. Történés van. Ez van.

Ez nem segít!

Mert nincs olyan segítség, amilyet magad elé képzelsz. Nincs olyan vigasztaló szó, ami valóban segítene, a fájdalom marad. Az elme iszonyúan ragaszkodni fog hozzá, mert ez megerősítheti önazonosságát. Egy újabb dolog, amire rámutathat: ez velem történt, és kibírtam, pedig szenvedtek.

A halállal kapcsolatos félelmeink, fájdalmunk nagyrészt rólunk szól. Minden esetben. Egy három éves gyerek haldoklása és halála pusztán egy extrém változata ennek a folyamatnak. Miért érzünk nagyobb veszteségnek egy gyermeket, mint egy 90 éves öreget?

(Ha eddig nem háborítottalak fel, akkor most szinte biztosan megtörténik majd. Nem ez a célom. Kérlek, próbálj meg figyelni magadra, milyen visszhangokat keltenek benned a szavak? Dühöt gerjeszt-e, s a düh mögött nem félelem bújik-e meg? Vagy van, amivel mélyen belül egyet tudsz érteni, mert éreztél már hasonlót, csak nem merted megfogalmazni, mert ellentmond mindannak, amit tanultál, hogy hogyan kell jó emberként viselkedni ilyen helyzetben.)

Mit látsz, ha ránézel egy 90 éves haldoklóra? Befutotta pályáját. Megjárta az élet különböző szakaszait, rengeteg élményt, emléket magára szedve. Persze hiányozni fog, de hát ez a dolgok rendje. 

Mit látsz, ha ránézel egy haldokló három évesre? Számtalan meg nem valósult lehetőséget. Boldog életet, sikert, karriert, családot. Meg nem tapasztalt élményeket. Ezek iszonyú súllyal nyomnak, mert tudod, hogy neki soha nem lehet része ezekben. Azonban egyet tudnod kell.

EZEK A DOLGOK CSAK A TE FEJEDBEN LÉTEZNEK. (Valójában egy pillanatra ráébredsz, hogy bár sokkal többet éltél, igazából te sem vagy más mint egy csomó meg nem valósulás, igazából soha nem éltél. Tulajdonképpen halott vagy csak mozogsz és beszélsz. Ezt érzed meg. Ezt kezded igazán sajnálni.)

Nem látsz a jövőbe. A jövő nem létezik, csak az egod fikciója. Mit gondolnál, ha biztosan tudnád, hogy a gyermekre olyan életpálya vár, sors, ha így jobban tetszik, amit az ellenségednek nem kívánsz. Annyi szenvedésben lesz osztályrésze, vagy annyi szenvedést fog okozni, ami felfoghatatlan. Valaki megkérdezte tőlem: “Te megölted volna Hitlert gyerekkorában, ha tudtad volna előre, milyen élete lesz?”

Ez nemcsak perverz játék egy morális kérdéssel.

Azt próbálom megmutatni, hogyan játszik veled az elméd, mikor egy haldokló három éves gyermeket nézel. Mert ennek az egésznek van egy szörnyű következménye:

Amíg el vagy foglalva az önsajnálattal, a kivetített fantazmagóriáid szimulált elveszítésének fájdalmával, amíg megadod magad ennek a villódzó, csak az agyadban létező valóság utánzatnak, addig lemaradsz arról, ami a legfontosabb lenne. A jelen pillanatról. Amikor rá tudsz figyelni. Amikor fel tudnád ismerni, hogy mi az, amivel segíteni tudod. Amikor a legfontosabbat tudod adni neki, a figyelmedet. Amikor a legértékesebbet kaphatod tőle, a tapasztalást.

Ne gyászolj előre, ne sajnálkozz, ne akarj mindenáron segíteni. Ne csinálj semmit. Legyél ott.

Figyelj rá!