békás tó

Nem beszélünk. Napok óta. Pedig nem történt semmi különös. Megaláztál. Valójában te csak tettél valamit, amit én megalázónak éreztem. Sokadszor. Már figyelmeztettelek, hogy ne csináld. S most mégis. Újra. Dühös vagyok. Bántani akarlak. El akarok menni mellőled. Ne legyél a közelemben. Ha nem érsz el, nem tudsz bántani. Valójában nem akarlak elhagyni, de mégis. Nem bízom benned. Már nem vagyunk szövetségesek. Most várok. Nem tudom, mit tegyek. Addig is... Nem beszélünk.

Íme egy az egó számtalan játéka közül. Hasonló gondolatokkal, helyzetekkel mindenki találkozott már. Most nézzük meg mi történik a Valóságban. Nem az elme kreálta szimulációban.

Most lerovom a tartozásom, s megpróbálom szavakba önteni a végső lépést. Ígértem, hogy ettől lesz igazi a buli. Hát, lássuk…

Mielőtt tovább mennék a gyakorlati tanácsokkal, muszáj valamit megemlítenem. (Egyébként is a következő gyakorlat még kísérleti stádiumban van nálam is, nem baj, ha érlelődik :)

Nos, most, hogy megvan, hogy miként is alakulnak ki a negatív érzelmek, elsősorban a düh, most ideje megnézni, mit lehetne vele kezdeni. Látod az összefüggést a Valóság téves érzékelése és az egóban keletkező ellenállás között. Most meg kell tenni a második lépést:

Nos, ahhoz hogy valamit kezdeni is lehessen azzal, amit a Dühkontroll c. bejegyzésben leírtam, megpróbálok valami gyakorlati útmutatót fabrikálni.

1. Értsük meg, hogyan keletkezik a düh (és általában minden olyan érzelem, ami negatívnak nevezhető).

(Ami most következik, az olvasmányaimon és saját tapasztalataimon alapszik. Ha megfigyeled magad, rájössz, hogy mennyivel jobb meglátásaid vannak, és biztosra vehető, hogy tévedek. :)

A düh, a lelki fájdalom, a bánat, frusztráció, szégyen mind elakadt életenergia, mely nem tudván szabadon áramolni, pangani kezd, feszíteni, miközben kitörési pontot keres.

Legalábbis valami ilyesmit mondanak azok, akik értenek valamicskét az efféle dolgokhoz.

Ha kicsit jobban szemügyre vesszük ezeket az érzéseket, akkor meglehetősen jól láthatóvá válik, hogy mindegyik egy tőről fakad. Onnan, hogy nem fogadjuk el a MOSTot. Nem fogadjuk el, ami most van. Szakadék van a jelen pillanat és a fejemben élő, egóm teremtette, szimulált valóság között. Minél élesebb ez a különbség, annál nagyobb a feszültség. (ld.: Vigyázat! Alacsony feszültség! c. bejegyzésem)