BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Teremtő egó

2013.05.07. 07:21 | jorick1977 | 2 komment

Címkék: ego táplálkozás teremtés filozófia gondolatok valóság most figyelem pszichológia tudat igazság önismeret útkeresés félelmek elme önkép keretek megszabadulás jelenlét

Imanuel Kant óta nyugaton is sejtjük, hogy valami nem stimmel a valósággal. Ő annyit mondott: tapasztalatokat csak a saját érzékeimen keresztül szerezhetek, s ezeket a tapasztalatokat a ráció (értelem) értelmezi és valóságként azonosítja. A bökkenő csak az, hogy így végső soron csak a belső világomat ismerem meg, tulajdonképpen azt, hogy hogyan is gondolkodom róla. Ezt nevezi szubjektív világnak. Na most feltételezi, hogy van egy külső “objektív valóság”, csak éppen nem tudunk képet alkotni róla.

Ez azért szívás.

Tételezzük fel, hogy létezik a külső valóságban olyan, hogy sült sáska. Egy napon az élet úgy alakul, hogy elém kerül egy tál sáska (nem sóska :). Engem hajt a vágy a megismerésre. A kultúrám miatt a rovarokat nem tekintem tápláléknak, sőt mélyen beágyazottan tartok is tőlük, s a félelmemet ügyesen undorrá formáltam, hogy kezelhető legyen. Ránézek a tálra, és itt történik a csoda. Míg távol-keleti ismerősöm egy tál íncsiklandó finomságot lát, ami tele van értékes tápanyagokkal, én egy kupac döglött bogarat látok némi panírban. (mindjárt hányok :) Barátom élvezettel emel ki egyet, s látható örömmel ropogtatni kezdi, miközben felidéződik elméjében nagymamája, aki fantasztikusan tudta elkészíteni a sáskát. Most már nem csak az ízt élvezi, hanem a régi emlékek okozta jó érzést is. Miután jól megforgatta szájában a falatot, s a kitinpáncél utolsó darabkáját is összeroppantotta, a lábakat és szárnyakat diszkréten kiköpködte, várakozás teli szemekkel néz rám. Tekintetében ott van barátságunk, a felém táplált szeretete, s a vágy, hogy megossza ezt az örömöt velem (mármint a sáskát:).

sáska.jpg

Én, kicsit sápadtan és háborgó gyomorral, a tálra meredek, és tudom, hogy mit vár tőlem. Lassan megfogok egy sáskát, s a barátom tekintetéből merítek erőt. Közben bevillan az a gyerekkori emlék, amikor barátaim unszolására először fogtam szöcskét (tudom, hogy nem ugyanaz). Amikor elkaptam, leszakadt a lába. Túl szorosan tartottam és félig a tenyerembe préseltem a beleit. (igen, mint a fogkrémet a tubusból). Ebben a pillanatba érzem, hogy elindul a gyomrom fölfele, mintha régi barátja elé szaladna. Visszanyelem, s a leplezett undor, finom csuklás formáját ölti. Barátom néz. Hosszan kifújom a levegőt, miközben azt mantrázom, hogy én egy szabad szellem vagyok, majd gyorsan bekapom a sáskát. Ropp. Ropp. Öklend. Visszanyel. Ropp. Lenyel. Iszik. Sokat. Hosszan. Lent van.

Milyen volt?

Milyen sáskát enni? Mit tudtam meg a sáskáról? Semmit. A probléma az, ha ezt elfelejtem és a következőkben összegzem tapasztalataimat:

“A sáska undorító táplálék. Nem normális, aki ilyet eszik, és még élvezi is. Nyilvánvalóan őrült.”

Most ránézek barátom mosolygó, várakozással teli arcára. Átvert? Étel ez? Minden keleti gyanús. Az ember sose tudhatja, hogy mit gondolnak. Mások mint mi.

Na, ennyit a modellezésről. Ha figyeltem volna, felismerem, hogy érzéseim az emlékképeimből táplálkoznak, sztereotípiákból, félelmekből stb. Csupa olyan dologból, amik az egómat alkotják, vagy az egóm vetíti ki őket. Tapasztalatot nem a sáskáról szereztem, csupán arról, hogy én mit tudok gondolni róla, hogyan épül fel ez a korlátom. Felismerhetem a működését, így esélyt kapok, hogy feloldhassam. Ha mindig az ismert dolgaim között maradok, soha nem szembesülök a korlátaimmal.

Tanulság nincs?

De van. Sáskára fel!

És figyelj!

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr25258934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szótlan Papagáj · http://nemapapagaj.blog.hu 2013.06.25. 20:20:09

Bár nem szeretném Kant munkásságát lekicsinyelni, de igazából már Platón óta tudjuk, hogy valami "nem stimmel a valósággal" :-) Ugye elég ha csak annyit mondok, hogy idea elmélet?

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.06.26. 06:28:22

@Szótlan Papagáj: Igen, elég. :) Nagy rajongója voltam egy darabig. :)