BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Bármi

2013.05.13. 06:07 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Írni. Csak bármiről. Ahogy felfakad a forrás. Talán így lehet eljutni magához a forráshoz, ahonnan kiáramlunk, bele a világba, így alkotva meg önnön valóságunkat, miközben szidjuk, hogy milyen szar hely a világ, mert semmi sem úgy van, ahogy lennie kellene, pedig valójában mi tesszük azzá, ami, és az egyetlen amivel gond van, azok mi vagyunk.

Mi teremtjük meg a problémáinkat gondolatok formájában, majd rengeteg energiát ölünk abba, hogy emlékezzünk a problémára (így életben tartva azt). Így erőszakoljuk rá a jelenre a múltat, hogy elfeledjük azt az alapvető tényt, hogy félünk élni, mert az egonk nem tud mit kezdeni az élet végtelen lehetséges kombinációjával, hisz az ego csak kategóriákban képes gondolkodni, s emiatt csak torzan érzékeli a valóságot.

Milyen csodálatos a nyelvünk: élni vagy félni: egyetlen [f] hang alkotja a különbséget. Ha elhagyod, a dermedt halált hozó félelem életté változik. Az anyanyelvem tudja azt, amit én nem? Nem figyelünk eléggé a szavainkra. Használjuk őket mint az élelmiszereket: magunkhoz vesszük, megemésztjük, kiürítjük. Valójában bele sem gondolunk, mit jelent valamit befogadni a testünkbe, miből is van az étel, amit elfogyasztunk, mit is jelentenek a szavak, amiket használunk, mit jelent egy szót befogadni az elménkbe. Pedig elképzelhető, hogy kicsit jobban megválogatnánk mindkettőt. Amíg az étel a testet táplálja, addig a szó a gondolatot. Az angol nyelvben a gyors éttermi kaját “junk food”-nak, azaz hulladék kajának nevezik. A gondolkodásunk szintén kapkodóvá, “gyorséttermivé” vált, és a “junk word”-ön, a hulladék szavakon tengődik.

Ahogy előbb eszünk, minthogy éhesek lennénk, többet eszünk, mint amire szükségünk van és elhízunk, úgy eszünk, hogy nem vesszük figyelembe testünk igényeit, sokszor azért eszünk, hogy pótoljunk, elfeledjünk valamit, úgy előbb szólunk, minthogy értenénk, miért tesszük, többet beszélünk mint kellene, és így a szó teremtő erővé duzzad és problémákat okoz, úgy beszélünk, hogy nem vagyunk tisztában a szavak jelentésével, és sokszor csak azért beszélünk, hogy elfedjük a végtelen ürességet, hiányt, amit megélünk.

A testünk előbb-utóbb rámegy arra, amit megeszünk. Furcsa allergiák, cukorbetegség, rejtélyes anyagcserezavarok, rák, stb. De, amit kimondunk, arra az életünk megy rá. Úgy töltjük életünket, hogy soha egy percig sem éltünk csak féltünk. Félünk a magunk teremtette problémáktól. 

Félünk, rettegünk attól, mi lesz, ha nem félünk? Mivé válhatunk? Fognak-e szeretni? Kitaszítanak majd? Mi lesz az elnyomott vágyainkkal? A sok: Majd egyszer, ha ….-val?

Létezik, hogy eredendően szörnyek vagyunk? Akiket keményen szabályok közé kell szorítani, megtörni, mert különben rettenetesek? Létezik, hogy az eredendő bűn gondolata, ebből az érzésből fakad?

Miért van az, ha egy gyermek szemébe nézel, minél kisebb, annál tisztább a tekintete? Mikor vált át a felnőttekre jellemző riadt, zavaros, tompa, kifejezéstelen, kegyetlen szemmé? Eredendően szörnyek vagyunk, vagy csak azzá válunk, mert elnyomjuk igazi természetünket? Miért mondta Jézus: Engedjétek hozzám a kisdedeket? Lehet, hogy azért van ez, mert a szabad ember nem kontrollálható?

Júdás evangéliumában Jézus azt mondja a tanítványainak: “Aki [elég erős] köztetek, emberek között, az vezesse elő a tökéletes embert, és álljon meg előttem. Mindannyian azt felelték: Elég erősek vagyunk. De szellemük nem mert megállni előtt[e], kivéve iskarióti Júdást. Ő képes volt megállni előtte, de nem tudott a szemébe nézni, és elfordította az arcát.”

(forrás: Rodolphe Kasser, Marvin Meyer, Gregor Wurst: Júdás evangéliuma a Tchacos-kódex alapján. National Geographic. 28-29. o.)

Csodálatos, hogy Jézus időnként kegyetlenül szívatja tanítványait. (Valószínűleg rühellte azt, aminek azok látták őt. S néha kicsit megcibálta őket, hátha magukhoz térnek. Júdásnál bejött.:)

Mert annyira egyszerű. Tökéletesek vagyunk. Mint minden létező, pusztán csak azért mert vagyunk. Ezt értette meg félig-meddig Júdás. Csak mi elzárjuk magunkat ez elől. Aki él, az nem irányítható, aki fél igényli a vezetést, az igazodási pontot. Aki él, az tapasztal, aki fél az manipulálható. Szörnyen megcsonkítanak minket gyermekként olyan emberek, akik azt hiszik jót cselekszenek, hisz őket is megcsonkították. Mi felnövünk, fájdalmunkban, szenvedésünkben sebeket osztunk, majd gyermeket nemzünk és lelkiismeretesen megcsonkítjuk.

Szeretnénk, ha neki jobb lenne, ha nem szenvedne, úgyhogy rákiáltunk: Fuss!

De a csonkolt már nem fut. Már olyan mint mi. Jó szándékkal elvettünk tőle mindent, ami a világát, valóságát jobbá tehetné. Úgyhogy rezignáltan tudomásul vesszük: Most sem sikerült. A csonka nem fut, nem lett jobb mint mi. Esetleg ügyesebben biceg, de valahogy nem teljesebb. Nem maradt más hátra, mint legyinteni és szidni a mai fiatalságot, aki semmire nem jó.

Tudod, miért halt meg Szókratész?

Mert mérget itattak vele.

Jó, de miért? A vád az ifjúság megrontása volt. (Semmi disznóság :) Azt tanította az ifjaknak, hogy addig ne kövessék a szabályokat és hagyományokat, amíg előbb meg nem értik azokat. A tanítványok elkezdtek önállóan tapasztalni, s a megfigyelés felismerések felé sodorta őket. Ez már veszélyes lett volna az ego teremtette korlátolt rend számára. Ezért ítélték halálra Szókratészt. Most már értem, miért ezekkel a szavakkal búcsúzott a halálbüntetés kiszabása után: 

Én halni indulok, ti élni; de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.”

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr35287441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.