BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

KÉP

2013.06.03. 06:18 | jorick1977 | 1 komment

Címkék: történet filozófia gondolatok életvezetés tudat önismeret útkeresés spiritualitás

A meredély szélén állsz, magasan a hullámok felett. Messzire nézel. Talpad alatt a tömör szikla. Biztonság. Előtted a sötéten hullámzó tenger. Semmi kék. A víz fekete, az ég szürke, sötét. Állsz és nézel. Félsz.

A sziget parányi. Pont arra elég, hogy ne félj. Persze, ha igazán nagy a vihar, akkor ezen is átcsap. De ilyen ritkán van. Ilyenkor kapaszkodsz. Görcsösen. Az ujjaid dermedten próbálnak eggyé válni a sziklákkal. Puszta túléléssé válsz.

Nem olyan messze vannak még szigetek. Rajtuk elmosódott alakok. Épphogy látod, épphogy hallod őket. Soha nem juthatsz el hozzátok. Nincs semmid, amin át tudnál úszni, hajózni. Ameddig a szem ellát ilyen szigetek pettyezik a fekete vizet.

Fekete a víz, s ha nincs vihar, a hullámok akkor is ijesztően csapódnak a szigeted oldalához.

image

A meredély szélén állsz, magasan a hullámok felett. Messzire nézel. Talpad alatt a tömör szikla. Biztonság. Előtted a sötéten hullámzó tenger. Semmi kék. A víz fekete, az ég szürke, sötét. Állsz és nézel. Félsz.

Sok idődbe került, hogy a meredély szélére gyere. Sok vihar sodort már a széléig, ahonnan alig tudtál visszakapaszkodni, de önként még soha nem merészkedtél ilyen messzire.

Miért jöttél?

Mert elég volt. Elég volt a magányból. Elég volt a szorongásból, hogy mi lesz holnap. Már nem terelik el a figyelmed az általad kitalált mesék. Már ismerni akarsz, mert nem hiszed el, hogy csak ennyi. Hogy ennyi a világ és ennyi az élet. 

A meredély szélén állsz, magasan a hullámok felett. Messzire nézel. Talpad alatt a tömör szikla. Biztonság. Előtted a sötéten hullámzó tenger. Semmi kék. A víz fekete, az ég szürke, sötét. Állsz és nézel. Félsz.

Még senkit nem láttál a vízben. Igen. Hallottál már olyat, hogy valaki ugrott, de mindenki összevissza beszélt arról, hogy mi lett velük. De, ha el is pusztultak, vajon mit veszítettek? A félelmet? Ezt az életet, ezt a tengődést, amiben a szorongás jelenti a pihenést?

Most önként jöttél. Nézed a vizet. Fekete. Minden sejted üvölt, hogy hátrálj, mert a biztos pusztulás vár rád. Hát nem. Most nem. Ez nem lehet az élet, ezen nincs mit félteni. Csak ne lenne olyan fekete az ég is… Biztos hideg a víz. Milyen lehet megfulladni? A gyomrod görcsöl a félelemtől. Hibáztál! Nem mersz ugrani és már nem tudsz visszamenni. Ott még nem vagy, itt már nem vagy.

A meredély szélén állsz, magasan a hullámok felett. Messzire nézel. Talpad alatt a tömör szikla. Biztonság. Előtted a sötéten hullámzó tenger. Semmi kék. A víz fekete, az ég szürke, sötét. Állsz és nézel. Félsz.

Sokáig állsz. Eszedbe jut valami. Valami nagyon fontos, amit mindig tudtál, épp csak nem jutott eszedbe. MEG FOGSZ HALNI. Ha nem a tengerben, akkor a szikla valamelyik odújában. Azt sem tudod, mikor sodor el végleg valamelyik vihar, mikor fogy el az erőd.

Most. Egy mély lélegzetet veszel. Karodat kitárod, mert szeretsz színpadias  lenni, s ugrasz.

Ahogy elszakad a lábad a sziklától, már meg is bántad. Őrült vagy. A környező szigeteken döbbent arcok figyelik zuhanásod. Sikoltasz, mert egész lényed csupasz rettegéssé változott. Egész életedben arra neveltek, hogy a tenger félelmetes, kerüld a vizet. Mindened a sziklán maradt. Minden, amit szerettél, amiket az évek során összeszedtél, hogy kényelmesen berendezd. Minden elveszett! Zuhansz és sikoltasz.

Becsapódsz. Fejed fölött összezárul a víz. Vége…

De… De… Ez nem is hideg. Kinyitod a szemed. Még a víz alatt vagy. Fuldokolsz. Döbbenten látod, hogy a víz ragyogó kék. A nap mélyen átvilágítja, bár az alja nem látszik. Gyönyörködsz. Fuldoklasz. Fel! Fel! Itt meghalsz! A káprázat megöl! Utolsó erődet megfeszítve eléred a felszínt. Érzed, ahogy a hullámok veszettül dobálnak, a víz dermesztően fekete, az ég szürke. Köhögve kapkodod a levegőt. A szemed rátalál a szigetre. Úszni kezdesz. Mekkora bolond voltál! Kellett ez neked? Szerencséd van, hogy megúsztad. Baj van!

Nem tudsz visszamászni! A fal túl sima és túl magas. Hiába kapálózol, nincs visszaút… Itt fogsz megdögleni. Sírsz. Átkozódsz, fuldoklasz, mert minden hullám átcsap feletted. Nincs tovább! Az nem lehet! Elfogysz. Kimerülsz. Már várod a végét.

Elrúgod magad a faltól. Felfekszel a vízre. Nincs mozgás. Nincs akarat. Várod a halált. Készen állsz. 

Na mi van? Mi történik? Most, hogy nem mozdulsz, a víz mozgat. Együtt süllyedsz, emelkedsz a hullámokkal. Nem csapnak át rajtad. Egyre messzebb sodródsz a sziklától. Most látod, milyen parányi. A víz feketén ölel körbe, az ég szürke. Valahogy jó így. Néha lebuksz és csodálod a kék ragyogást s a napot. Nem érted a felszínről miért nem látszik. De mindig elfogy a levegőd. 

A vízben lebegsz. Hagyod, hogy a hullámok sodorjanak. Igyekszel nem félni. Nincs mitől. Ha nem kapálózol, nem lesz baj. Tudod és érzed. Meddig lesz ez így? Már mindegy. Ez van. Egyetlen dolog maradt hátra.

Egyszer merned kell megfulladni…

Majd…

Most lebegsz…

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr155321618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.