BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

A szenvedés szenvedélye III.

2013.06.10. 06:13 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego élet harc betegség önértékelés fájdalom szorongás filozófia gondolatok valóság most szenvedés életmód figyelem bölcsesség pszichológia szenvedély tudat igazság megvilágosodás önismeret harmónia önbizalom düh konfliktus félelmek spiritualitás megszabadulás jelenlét megbánás elbukás

Emlékeztetőként: hülye légy, bekötött szem, szenvedés és labirintus. (Ha ezt most nem értetted, szerintem nem itt kellene kezdened :)

Ott fejeztük be, hogy honnan lehet tudni, hogy nem vagyunk képesek látni a valóságot, vagy csak valami eltakarja a szemünk elől a valóságot?

A labirintusból kanyarodjunk ki egy picit. A labirintus természetesen az ÉLET, a létezés. A kendő az nem más mint az elméd, az egod. Így már kicsit bonyolultabbnak tűnik levenni a kendőt, mi? (A rohadt életbe… Egy pillanatra azt éreztem írás közben, hogy egyszerű lesz. De már elmúlt… A francba.)

Ennyi előkészítés után jöhet a varázslat, ami rámutat, miért csodálatosan jó dolog szenvedni.

Szenvedésünk tehát abból fakad, hogy nem ismerjük a valóságot. Csak a korlátolt elménk zsenge szimulációját érzékeljük. (Bekötött szem, labirintus). Ahhoz, hogy fölmerüljön, hogy gond van velünk, sok-sok koppanásra van szükség, sok szenvedésre. Ha keveset szenvedünk, nincsenek komoly gondjaink, akkor az egész életünket leélhetjük úgy, hogy azt gondoljuk ennek így kell lennie, és minden rendben. (Ez így nem igazán érthető, ugye? Nem tudom, most jobban elmagyarázni, csak egy találós kérdéssel: Ha születésed óta fáj a fogad, honnan tudod, hogy fáj a fogad és baj van? Ha nem tudatosul a szenvedés, akkor minden rendben?)

Általában azonban szenvedünk. (Most ne a Passio c. film szenvedésére gondolj, hanem pici, apró szenvedésekre: napi frusztrációk, szorongás, elnyomott vágyak, olyan apróságok, amikre nem is gondolsz. Pillanatnyi reflexes hangulatok.) 

A szenvedés kétféle dolgot eredményez. Az egyik kevésbé mókás:

Az ego számára van egy mindennél fontosabb késztetés: különbözni minden mástól. Egyedivé válni, azáltal, hogy folyamatosan életben tartom a múltamat a fejemben, ezáltal, ha rá kell mutatni arra, hogy ki vagyok én, akkor van rengeteg minden, amire rámondhatom: “Én az vagyok, aki…”, vagy rámondhatom: “Én nem olyan vagyok, aki…”

Nem szabad alábecsülni az ego integritás utáni vágyát. Mindent, szó szerint mindent, hajlandó alárendelni ennek. Menjünk vissza a labirintusba, lássuk, hogyan működik:

Szemed bekötve, tapogatózol. Belefutsz, a pengékbe, a menekülési utat sem látod, tehát jól összevagdalnak. (Igazából te vagdalod össze magad azáltal, hogy mindenáron szabadulni akarsz a fájdalomtól, és pánikba esve, reflexesen cselekszel.) Tételezzük fel, hogy nem halsz bele. Beépíted az emlékeid közé, tapasztalatot formálsz belőle. Mész tovább. Ha ez elég sokszor megtörténik, beépül az egodba: “Velem mindig szörnyű dolgok történnek, de én mindig kikecmergek belőle, engem nem lehet legyőzni!” vagy “Velem mindig szörnyű dolgok történnek, nem tudok mit tenni, engem a Sors szenvedésre szánt…” Bármelyik verzió lép működésbe, egy a lényeg, az az érzés:

HOGY ÉN VALAMI KÜLÖNLEGES MINŐSÉGET KÉPVISELEK. MINDEGY, HOGY JOBB VAGY ROSSZABB. KÜLÖNLEGES VAGYOK, MINDENÁRON!

Miközben panaszkodsz, akkor is dicsekszel a különlegességeddel. Újra és újra elmeséled, megéled fejben, hogy érezhesd, igen, te különleges vagy.

Most egy izgalmas verseny indul meg. (Mint amikor a fedőt próbálod rászorítani a forrásban levő vízre.) Az egod integritási vágya száll versenybe a tűrőképességével. A folyamat mindenképpen a töréspontig tart. Egyre fokozódik. Két kimenetele van. Ha “erős” vagy, akkor ezzel elleszel a halálodig, éldegélve a személyes poklodban, utolsó idődet azzal töltve, hogy folyamatosan újraéled a fejedben a legszörnyűbb pillanatokat. Aztán meghalsz, anélkül, hogy megtörtél volna, és egy pillanatra is tudatodra ébredtél volna. Úgy halsz meg, hogy még sohasem éltél. (Hogy ezután mi történik? Ezt hagyjuk meg a misztikusoknak.) Lehet, hogy maga a szenvedés pusztít el. A rák már zabál és te még mindig szitkozódva ócsárolod a sorsot.

Ha szerencséd van, akkor olyan mértékű szenvedésbe futsz bele, hogy már nem bírod elviselni, úgy érzed belehalsz. És bele is halsz. Feladod a büszkeséged, feladod a múltad, a jövődet, mert a szenvedés már olyan mértékű. És még mindig csak fokozódik. És akkor meghalsz…

(Most. Most értettem meg Jézus szenvedéstörténetét. És főleg a feltámadást. Azért kellet kínnal meghalnia, hogy végre élhessen.)

Valójában nem halsz meg. A tudatod, ami valójában vagy, egyszerűen elpusztíthatatlan. De az ego meghal. Mindaz, amire valaha rámondtad: “Ez én vagyok…,” mindaz, amire mások valaha azt mondták: “Ez Te vagy…” az meghal. Megszűnik, mert már nem kell az utánzat, ha ismered a valóságot. És ekkor először megtapasztalod, hogy ki vagy te valójában. Lehet, hogy ez a halálod pillanata lesz.

(Úristen… Ezért mondta Jézus: “Vagyok, aki vagyok!”)

Igazából nem letéped a kendőt a szemedről, hanem lehullik. 

(Teljesen a hatása alá kerültem az írásomnak. Be kell fejeznem, amíg feldolgozom. Majd folytatom.)

Figyelj!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr265341180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.