BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

A szenvedés szenvedélye V. (függelék)

2013.06.12. 06:25 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego élet harc fájdalom szorongás filozófia gondolatok valóság most szenvedés életmód figyelem bölcsesség pszichológia életvezetés szenvedély tudat igazság megvilágosodás önismeret önbizalom jelen útkeresés konfliktus félelmek spiritualitás elme megszabadulás jelenlét feloldás

Néhány kérdés felmerült, amit tisztázni kellene még a témával kapcsolatban, és van pár dolog, ami kimaradt:

- Amikor szenvedek, akkor a pozitív oldalát kell meglátnom? Arra kell koncentrálnom, hogy nekem ez jó?

- Nem. Ha szenvedsz, azt nem tudod akkor pozitívnak megélni, mert akkor ugyebár nem is szenvednél. Ha görcsösen elkezded keresni mindenben a jót, a szépet, akkor csak átvered magad. Sose felejtsd el, ahol megjelenik a KELL, ott megjelenik a kényszer, a félelem, a cselekvés. Ez az ego terepe. Azt pedig jól ismered. A titok annyi, hogy ha szenvedsz, akkor szenvedj! Amennyire csak tudsz. Csak közben próbáld megfigyelni a szenvedésedet, próbáld meglátni magad kívülről, próbáld meglátni a szenvedés igazi okát. Ismerd fel, hogy igen, TE most szenvedsz. Lásd, hogyan működik az egod. Ne felejtsd el, nem legyőzni, megtörni, eldobni kell, hanem megismerni, hogy használni tudd.

- De, mondjuk, egy tűszúrás az fáj. Azt nemcsak az egom hozza létre. Azzal mit lehet kezdeni?

- A fájdalom és a szenvedés nem ugyanaz. A fájdalom pusztán a jelenben létezik, a szenvedés komoly időtávlatot igényel. A tűszúrás fájdalma csupán egy pillanat. Gondold végig, hogyan vigasztalják a gyerekeket. “Csak egy pillanat, aztán el is felejted!” Nincs az a fájdalom, ami ne válna viszonylag gyorsan emlékké. A szenvedés az akkor kezdődik, amikor úgy gondolod, a jövő egy viszonylag közeli pontján fájdalom vár rád. (Hogy ez reális, vagy csak képzeled, teljesen mindegy.) Ettől a pillanattól a valóságos fájdalomig eltelt időben szorongsz, izgulsz, pánikolsz. Ez már hozzáállásodtól függ. Mivel a tűszúrás valójában csekély kellemetlenséggel jár, az ego arról is gondolkodik, hogy, ha már ennyi energiát beleölt, sokszorosára növelje a fájdalom érzetét, hogy megindokolja a félelmet. Megtörténik. Sikoltasz, elájulsz  stb. (Ez főleg persze gyerekekre jellemző. De nézz csak magadba, és biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni a magad példáját. Lehet, hogy nem ennyire látványos, de ugyanez a mechanizmus lesz az alapja.) Amikor túl vagy rajta, múlttá vált, az egod, hogy biztosítsa saját pozícióját, újra és újra lejátssza neked az emléket. Rögzíti: Te vagy az, aki… nem bírja a tűt, fél a nővérkétől, nem bírja a vért. Ha később szóba kerül, bármilyen összefüggésben, akkor az egod lejátszatja veled a felvételt, s te azt mondod majd valakinek: Én nem bírom a tűt. A múltkor is… És újra átéled, ráhúzod a jelenre a múltad. Két dolgot ért el az ego: 1. Még mélyebbre véste az önazonosságod egyik ismertetőjegyét. 2. A társaságban egy pillanatra mindenki rád figyel, mert szenvedésről beszélsz. Ettől egy pillanatra különlegesnek érezheted magad.

Ha peched van, akad a csapatban egy okostojás, aki megszólal: “Az semmi! Képzeld, a múltkor hogy jártam… És lead egy sokkal durvább sztorit, amiben érbe tört tűk, alig túlélt vérmérgezések, AIDS-es tűvel fertőző nővérkék vannak. Persze ezek jórészt nem vele történtek meg, de hallotta megbízható emberektől. Olyat tud, amit te nem. Tehát: Különlegesebb.

Basszus, a hétköznapi beszélgetéseink zöme ilyen idétlen ego versenyekből áll. Ezért panaszkodunk egyfolytában. Ha már belénk nevelték, hogy dicsekedni nem szabad, akkor ez maradt nekünk.

- Jó, a tű egy dolog. De mi van a komolyabb fájdalmakkal, amik elnyúlnak, pl. egy lábtörés, vagy mondjuk rák? Ezek nem lesznek hamar a múlté, sőt el is pusztíthatnak.

- A hosszan tartó fizikai fájdalmak, remekül modellezik az egész életünket. A fájdalom alapvetően azért létezik, mert egy fantasztikusan hatékony vészjelző rendszer. A fájdalom, azt jelenti baj van. Mértéke a baj nagyságáról és helyéről is árulkodik sokszor. A fájdalom alapvetően jó. Általa tudod észlelni a bajt és tenni ellene, mielőtt elpusztulnál. Életünk során a szenvedés ugyanezt a szerepet játssza, csak lelki síkon.

Most nézd meg, hogy hogyan reagálunk a fájdalom megjelenésére. Szimpla eset: Fáj a fejed. Régóta hajtod magad, fáradt vagy, de még dolgoznod kell. “Nincs idő a fájdalomra!” A fájdalom beszél hozzád: a szervezeted kimerült, a táplálkozásod nem kielégítő ennyi teher mellett, a tested tűrőképessége a határán mozog. Mit csinálsz? (Amit én is még mindig túl sokszor:) Bekapsz egy szuperhatékony fájdalomcsillapítót. Legközelebb is. Újra és újra. Elmenekülsz a fájdalom elől, mert kényelmetlen vele foglalkozni, fontosabb dolgod is van, mint magaddal törődni, mert TE vagy az, aki… nem dől ágynak szíre-szóra, bírod a gyűrődést, sokkal keményebb fájdalmat is kibírtál már stb. De a test sokkal okosabb az egonál. Lévén régebb óta van velünk. Ha kevés ennyi jelzés, akkor olyan tünetet fog produkálni, amit nem tudsz figyelmen kívül hagyni.

“Na, ezt hagyd figyelmen kívül, hülyegyerek!”- kiáltja, s te máris otthon vagy kórházban fekszel tüdőgyulladással (mert legyengült az immunrendszered), lábtöréssel (mert dekoncentrált voltál, és figyelmed már nem terjedt ki az utolsó lépcsőfokra), vagy éppen rákkal (ezt most itt hosszú lenne kifejteni).

Emlékszel? Ehhez képest a fejfájás nem is rossz perspektíva. 

De ha már így alakult, akkor a fájdalom hosszútávú. Azonban a tested érzete mindig a pillantanak szól. nem tudod az öt perccel ezelőtti testérzetedet érezni és az öt perc múlvanit sem. A fájdalom hol gyengébb, hol erősebb. Gyengül, ha olyasmit csinálsz, amire a testednek szüksége van. Erősödik, ha nem jó irányba haladsz. Mint egy jóságos Ariadné, vezet a labirintuson keresztül. Azonban te nem fájsz, hanem szenvedsz.

Szenvedsz, mert: nem akarod a fájdalmat, de van. Ezt akarod, azt akarod, de nem lehet. Az istennek sem tudod a jelent elfogadni, annak ami. Az jár a fejedben, hogy mi lehetne, mit szeretnél, mit kellene, de nem az van. Ettől szenvedsz. Szenvedsz, hogy már mióta, meg hogy meddig még. Mindennel el vagy foglalva, csak azzal nem, hogy mi történik veled most. Ez kemény küzdelem az ego és a test között. Ha elég kemény az ego, akkor a test egy idő után meghátrál, mert a pusztulást ő sem szeretné. Meggyógyulsz, és elmodhatod majd egy beszélgetésnél: “Az semmi. Képzeld, nekem volt már…” A megerősödött ego csilloghat. De, és ez nagyon fontos, az idő ellene dolgozik. A test ki van téve az öregedésnek. Van egy végső pont, ahol már nem kérdéses a végső pusztulás, a test felbomlása. A végső csatát mindig a test nyeri.

Ha sikerül olyan fájdalmat generálni, amit nem tudsz figyelmen kívül hagyni, akkor az jó, mert a jelenben tart. Nem tudsz mással foglalkozni. Mivel csökkenteni akarod, muszáj odafigyelned. Ha ezt csinálom jobb, ha azt teszem rosszabb. Figyelsz. Kiismered. Ráébredsz. Tapasztalsz. De ez csak akkor működik, ha az ego már nem tudja elterelni a figyelmed a hülyeségeivel. Sokan mondják, hogy a haldoklók, ha nem borult el az elméjük, szert tesznek valami különös tisztánlátásra. Tudatossá válnak, mert az egojuk megtört. Már nem uralkodik. Szűkölve húzódik meg egy sarokban, és végre úgy funkcionál, ahogy kell. Kiszolgál és nem uralkodik.

Ne felejtsd! Ami a testnek a fájdalom, a tudatodnak az a szenvedés. Ugyan úgy működik, és ugyanazt a célt szolgálja. Jelzi, hogy BAJ van!

Figyelj!

(És még valami :)

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr625344804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.