BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Így se volt jó, úgy se volt jó…

2013.06.17. 06:26 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: filozófia gondolatok önismeret útkeresés

Annyira messze vagyok mindentől. Egészen zsibbadt vagyok. Az életemet úgy érzékelem, mintha puha vattával lenne körbebélelve az agyam. Minden távoli. Mintha nem is velem történne. 

Az életem nem velem történik. Akkor kivel? És mi történik Velem? 

Hinni akarom, hogy valami mocorog a zsibbadtság mélyén. Néha rezdül valami. Néha könnyebb levegőt venni. Aztán vissza.

Vágyom azt az egyértelműséget, amiben jól éreztem magam. Vágyom a frappáns ítéleteimet, amik találóak és vitriolosak voltak. Vágyom, hogy szemlélhessem önnön szellemi nagyságomat. Vágyom, hogy bele tudjak feledkezni abba a képbe, amit mások szemében látok csillogni, ha rám néznek. Vágyom, hogy újra mindent meg akarjak tenni azért, hogy annak lássanak, aminek akarom, hogy lássanak. Vágyom, hogy tudjam, mi a célja tetteimnek. Vágyom a régi terveimet.  Vágyom, hogy el tudjam hinni a szerepeimet, amiket öntudatlanul játszom. Vágyom a biztonságra!

De néha már könnyű. Könnyű csak lenni. Könnyű felszabadultan lenni. Könnyű lélegezni. Könnyű szeretni. Annyira könnyű, hogy nincs mit mondani róla.

Amikor vissza térek, mert hiányzik a biztonság, akkor nem találom! Nincs meg az otthonosság érzése, hogy a dolgok a helyükön vannak. NINCS! NINCS! Nincs meg a büszkeség. Nincs meg a fölény. Nincs meg a fontos vagyok. Egy mocskos kis cella van, ami dohos. A dohos bűzben egy csenevész, rongyos kis figura bóklászik értelmetlenül fel alá. Motyog, sikolt, üvölt, kacag, mosolyog, káromkodik teljesen összefüggéstelenül. Sajnálnom kell. Annyira jelentéktelen, annyira elesett és őrült. Csak amikor a tükörbe néz, döbbenek meg. Az én arcom. Én! ÉN! ÉNÉNÉNÉNÉNÉNÉNÉN! 

Ijesztő. Ha bent vagyok, ki akarok jönni. Ha kint vagyok, sokszor visszavágyom. Hol van a jó? HOL?

CSssssssssss! Semmi baj! Hogy mondja Mooji?

Ha félsz, akkor engedd bele magad a helyzetbe. Ne mozogj! Ne kapálóddz! Engedd át magad neki. Hadd járjon át. Járjon át teljes mértékig. Akkor rájöhetsz, hogy nincs is mitől félni. Csak lebegj!

Figyelj!

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr995351443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.