BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Maxina és Yorick I.

2013.12.14. 12:29 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego élet jelentés önértékelés fájdalom filozófia gondolatok valóság életmód figyelem pszichológia életvezetés tudat igazság önismeret önbizalom útkeresés félelmek elme önkép megszabadulás jelenlét feloldás

Nos, mint a mellékelt ábra mutatja nem tűntem el. Elnézést a hosszú hallgatásért. Az történt, hogy rátaláltam Max és Maxina blogjára, ahol elolvastam „a nagy kékség” c. bejegyzést. Felkeltetette az érdeklődésemet, s kérdéseket tettem fel. Ebből aztán kialakult egy érdekes beszélgetés Maxina és köztem. Hosszú utat jártunk be. A továbbiakban a kiinduló bejegyzést is és az abból kialakuló beszélgetést többé-kevésbé vágatlan változatban fogom több részletben közzétenni. Ha valaki esetleg szeretne hozzászólni, ne fogja vissza magát :)

Így kezdődött:

a nagy kékség

 2013.11.02. 10:23

tegnap beszélgetős napot tartottunk heverészéssel egybekötve. (itt köszönet és hála a gyerekcsapatnak, akik valamilyen titkos radarral levették ezt és elő sem bújtak egész nap, így a lakás "szülői" fele csak a miénk volt, így nyugodtan átadhattuk magunkat az egymásra figyelésnek. :))

sok minden szóba került. a nap egy részében egymás nyelvét tanultuk ismét. (a hétköznapokban ugyanis - az idő rövidsége okán úgy működünk mint a google fordító: mondjuk max szövegét berakjuk és valami érthetetlen katyvasz lesz belőle maxina-nyelven.) két éve vagyunk együtt, tehát kb. egy két éves gyerek szintjén beszéljük egymás nyelvét, ami azért gáz, mert mindketten gyakran használunk elvont fogalmakat a verbális közléseknél, amely fogalmak a másik számára teljesen mást jelentenek. így vajmi kevéssé értjük még ma is, a másik fejében lévő rendszert. 

szóba kerültek az épülő házak és a tervrajzok. ki hogyan építi a "házát". az én házam, az én váram mondást én úgy módosítottam: az én váram én vagyok. megértettem tegnap, hogy max teljesen másképpen építi a saját várát. neki van egy tervrajza, amit mások tapasztalatai alapján összeállított. mikor a saját váráról beszél, akkor arról kapok képet, milyen a max által készített tervrajzon a tökéletes vár. arról sokkal kevesebb képem van, mi van kész. arról vannak információim, milyen problémákkal küzd meg az építkezés során, de hol tart, azt inkább abból veszem észre, ahogy élünk. 
míg az én váram tapasztalatok alapján épül. nekem nincs arról még vázlatom se, milyen lesz, ha majd elkészül. nekifogtam, alapoztam, elcsesztem, újrakezdtem. valahol tartok. de amit beépítettem, ami van, arról beszélek folyamatosan. feltételeztem hát, hogy max is így tesz és mikor a váráról beszél, akkor egy már kész, létező dologról beszél. itt elakadtunk kicsit, mert roppant mód megrendült attól, hogy ezt én így látom: ki a fene akar egy 5%-ig kész várba beköltözni?? kérdezte teljesen összetörve. 
ehhez jön még pár órával később a shrek. az a jelenet, amikor a királylány gyorsan beoson egy kis házba alkonyatkor, mert az átok hatására átváltozik "szörnnyé". 
- de miért titkolja ezt shrek elől? - kérdezte max totális értetlenséggel. hiszen ogrévé változik és shrek is ogre?!
- mert azt el tudja fogadni hogy a másik egy szörny, sőt, nem csak elfogadja, de szeretni is tudja. azt azonban nem tudja elképzelni, hogy őt is el lehetne ezzel fogadni. azt hiszi az ogre nem szeretné, ha kiderülne, hogy ő is ogre. azt gondolja, őt csak szépséges királylányként tudja szeretni még egy ogre is.....nem ismerős? :D

szóval, max tudomásul veszi, hogy az én váram még nincs kész, sőt: egyáltalán nem tökéletes. és azt sem lehet tudni milyen állapotban lesz, amikor majd meghalok. (mert nem kétséges, hogy egészen addig építjük és még akkor sem lesz kész) viszont azt el sem tudja képzelni, hogy valaki, bárki, sőt még én, maxina akár el tudná fogadni az ő épülő, még nem kész, végső soron tökéletlen, várát. :)

beszéltünk még a hetedik szobáról, a valamikről, a biztonsági kacatokról, amik "jók lehetnek még valamire": nők telefonszámairól, emilcímeiről, fotókról, levelezésekről. ennek kapcsán feldmárról, az én-ről és a mi-ről. (itt már közeledtünk erősen...:))

a nagy kékségről. a lemerülésről, meg a levegővételről és arról, hogyan lehet ebbe beleveszni. itt mondtam én, hogy ezt szeretném megtanulni. meg szeretném tanulni azt a magabiztosságot, hogy tudom: mikor van itt az ideje feljönni levegőt venni. mert a nagy kékség nekem az intimitás. a mi. és félek tőle, hogy beleveszek. hogy elvesztem az én-t. egy idő után, ha túl mélyre megyünk, akkor megijedek, félek elfogy a levegőm és ott maradok. eltűnök, elveszek benne. 

ehhez jön még az utolsó előtti párterápia, ami kb. egy hónappal ezelőtt volt. ahol mindketten elmondtuk, milyen mély és intim a kapcsolatunk, hogy régebben sem hiányzott ez belőle, de mostanra ez sokkal erősebb lett. és minden hepi és....izé.
- utána kezdődtek a bajok. - mondta mintegy mellékesen max..... 

és akkor leesett a tantusz:

mindketten félünk az intimitástól. mindkettőnknek időnként szüksége van rá, hogy a felszínre jöjjön és levegőt vegyen. hogy meggyőződjön róla, hogy létezik még az én. hogy nem vesztünk el a mi-ben. max-nak erre szolgáltak eddig a virtuális ujjazások. (én nem tudtam, nekem mi a levegővétel, de max segített: olyankor rúgom ki mindig :D:D:D) azt is megállapítottuk, hogy ezeknél a levegővételeknél, minden esetben nagy konfliktusok voltak, mert mindig távolodással járt, ezt mindketten éreztük, megrémültünk tőle, de képtelenek voltunk "nem levegőt venni". én ezeket a levegővételeket (nem véletlenül) a virtuális, vagy valóságos nők megjelenésével azonosítottam, de ők csak a tünetek voltak. mostanra annyit változott a helyzet, hogy max virtuális női (akikkel a különállóságát, a még önálló létét hangsúlyozta, egyre enyhébb formában jelentek meg. először még szenvedélyes levelezések, csetek, találkozások voltak, mára áttranszformálta őket álommá - "margó", "csipetkézés" - ami számomra kezelhető volt. nekem pedig a mostani konfliktusnál már nem volt megoldási opció, hogy kirúgom maxot, ehelyett valami egész mást találtam ki: tartsunk szeretőt. :D:D:D:D 

a konklúzió ezek után logikusan a következő:

a levegővételek valószínűleg nem fognak megszűnni, mert a fulladás, az elveszés félelme mindkettőnkben iszonyú erős. azt kell kitalálnunk, hogyan merülhetünk mélyre és jöhetünk a felszínre időnként úgy, hogy a tény ne ébresszen bennünk pánikot egyrészt (igen, mindkettőnkben: önmagunkkal kapcsolatban is és a másikkal kapcsolatban is - hogy ott maradunk, hogy nem jövünk vissza, nem akarunk majd merülni többet), másrészt a másik számára elviselhető, tolerálható, számunkra levegőt biztosító módon oldjuk ezt meg. 

ez volt hát az érzés, amit felismertem mindig és tévesen azonosítottam a "maxnak nője van" című mondattal. persze az előzmények ismeretében: nem véletlenül. viszont: mindig is tudtam, hogy max női tünetek. már azt is tudom, tudjuk, minek a tünetei. 

hogyan tovább?

építjük persze a várunkat tovább, ki-ki a maga módján. alámerülünk a nagy kékségbe újra és újra. megpróbáljuk kikísérletezni, hogyan jöhetünk a felszínre, - ha szükségét érezzük - biztonságot és a kapcsolatunkat nem veszélyeztető módon. 

és addig még lesz sok konfliktus, halálra rémülés, tétovaság és félresikerült próbálkozás. és közben tapasztalunk és egyre önfeledtebben merülünk.........

talán. :D:D:D:D

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.02. 06:37:35

Fantasztikus mennyire érzitek a helyzetet. Nagyon jó volt olvasni. Nem biztos, hogy értettem a "vár" metaforát. Miért kellene bármit építeni? A megfulladásos kép nagyon megragadott. Talán a beleveszni az nem jelenti azt, hogy elveszni. :))

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.02. 09:04:40

@jorick1977: :) persze, hogy nem érted, miért kellene bármit építeni. ha jól sejtem, te azt vallod, minden ember úgy tökéletes, ahogy van. én meg azt vallom: vagyok, aki vagyok. viszont, hogy ki is vagyok én, az állandóan bővül, mikor új és új felismeréseket teszek ezzel kapcsolatban. előfordul (esetemben sokszor), hogy nem tetszik nekem ez a felismerés. mert aki vagyok, ahogy működöm, az nekem nem jó. tehát úgy döntök, hogy aki én vagyok - azon a ponton, szegmensben - változtatást igényel. ergó más szeretnék lenni, máshogy működni. így épül az "én-vár". 

"Talán a beleveszni az nem jelenti azt, hogy elveszni."
talán nem. :) de nekem nincs erről tapasztalatom, mintám, semmilyen képem. számomra ez valós félelem. (azt hiszem max számára is, de számára teljesen mást jelent a nagy kékség, ez az én bejegyzésem.:))
tudom, ez az egó félelme. tudom. mégis az intimitás, a másikhoz való közelség egy ponton hihetetlenül fojtogató tud lenni. azt hiszem, mivel minden embernek van egója, ez egy általános félelem, csak az erőssége változó. egyrészt.
másrészt: a beleveszni, elveszni metafóra azt is jelképezi - feloldódni, eltűnni. sokan (többek között én is) hibáznak ott, hogy nem jelölik ki az énhatárokat egy kapcsolaton belül. nem lehet totálisan elveszíteni a határokat, a határainkat. abban a pillanatban válok alárendelődővé, függővé, abuzálhatóvá. az énhatároknak, az időnkénti levegővételeknek (megfelelő formában) végső soron az egónak nagyon fontos szerepe van az egyensúlyban. különben a személyiségünk egy olyan mozaikokból álló halmaz lesz, amelyik nem tükröz semmilyen szimmetriát, egyensúlyt és a működése is hektikus, kiegyensúlyozatlan lesz. ez pedig nem vezet, nem vezethet kiegyensúlyozott, az egyén számára kielégítő éléshez. 
itt most nem azt mondom, hogy a libikóka állandóan vízszintesen áll. csak azt mondom, hogy képes a föl-le mozgásra, vagyis a hintázásra, a játékra. míg ellenkező esetben az egyik szára csak a földön van, míg a másik lent. 
részemről a kiegyensúlyozott mindig vízszintesen áll, és az állandóan egyik irányban kilendülve áll sem élhető. a mozgás, a játék, a kilendülés lehetőségének, majd a visszalendülés lehetőségének biztosítása jelenti a kiegyensúlyozott személyiséget. 

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.02. 14:43:06

"viszont, hogy ki is vagyok én, az állandóan bővül, mikor új és új felismeréseket teszek ezzel kapcsolatban. előfordul (esetemben sokszor), hogy nem tetszik nekem ez a felismerés. mert aki vagyok, ahogy működöm, az nekem nem jó. tehát úgy döntök, hogy aki én vagyok - azon a ponton, szegmensben - változtatást igényel. ergó más szeretnék lenni, máshogy működni. így épül az "én-vár"
Oké! Azt hiszem, értem.
Játszhatok egy kicsit az "én-vár"-ral? Valami miatt úgy épült, hogy Neked az nem jó. Ki építette? Hogyan épült? Ha nem tetszik, akkor tulajdonképpen kinek nem tetszik? Hiszen a vár és Te egyek vagytok. Vagy mégsem? És egyáltalán, ki lakik az én-várban?

Egyelőre ennyi. Folyt. köv.

Addig is figyelek!

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr865690744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.