BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Maxina és Yorick III.

2013.12.16. 06:10 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego élet önértékelés filozófia gondolatok valóság most életmód figyelem életvezetés tudat önismeret önbizalom elme önkép jelenlét

Az történt, hogy rátaláltam Max és Maxina blogjára, ahol elolvastam „a nagy kékség” c. bejegyzést. Felkeltetette az érdeklődésemet, s kérdéseket tettem fel. Ebből aztán kialakult egy érdekes beszélgetés Maxina és köztem. Hosszú utat jártunk be. A továbbiakban a kiinduló bejegyzést is és az abból kialakuló beszélgetést többé-kevésbé vágatlan változatban fogom több részletben közzétenni. Ha valaki esetleg szeretne hozzászólni, ne fogja vissza magát :)

(Ez a beszélgetésünk harmadik részlete!)

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.04. 06:41:23

@Max & Maxina: "én csak azt mondom, hogy a lehetőségeim korlátozottak a megismerésre, a tapasztalásra. így az azon kívül eső dolgok egyszerűen nem léteznek számomra és a világról és az önmagamról alkotott kép is ennek megfelelően korlátozott." Valójában a lehetőségeid a megismerésre nem korlátozottak. Ha a prizma-elmélet az, aminek gyanítom, akkor azt jelenti, hogy a világot személyiségünk prizmáján keresztül szemléljük, ami természetesen torzítja a fényt. Szerintem nem egy prizma van. A személyiséged csak látszólag egységes. Ha megvizsgálod (márpedig biztos vagyok abban, hogy Te megvizsgáltad :), akkor rájössz, hogy fragmentumokból áll. A fragmentumok gyakorlatilag az életed során elsajátított szerepek és azoknak a működési és működtetési szabályai. Ezek a te sajátos, egyedi tapasztalataid és mintáid alapján alakultak ki. Gyerek, nő,férfi, barát, testvér, gazdi, haver, szerető, feleség stb. A rád vonatkoztatható szerepek a magaddal és másokkal szembeni, míg a rád nem érvényes szerepek a másokkal szembeni elvárásaidként érhetők tetten. Ez idáig gondolom nyilvánvaló volt számodra. Ami azonban nem biztos az az, hogy ezek nem mások mint egy rakás reflexkupac. Olyan mintha be lennél drótozva virtuális idegpályákkal és reflexkörökkel. Ez annyit tesz, hogy nem egy prizmán keresztül szemléled a valóságot, hanem egy kaleidoszkópon keresztül :)

"amikor túl sokszor vagyok frusztrált a saját világomban, a saját prizmám miatt (amely prizma a váram....:D), akkor van az ideje a figyelésnek, a kutatásnak, a változásnak" Tehát lecseréled az egyik prizmát a másikra. De attól a kapott kép még torz lesz, csak esetleg tetszetősebb.
Ha mész egy labirintusban, ahol tök sötét van, akkor tapogatózol, kialakítasz egy belső képet és aszerint próbálsz tájékozódni. De mi van, ha rájössz, hogy azért van sötét, mert be van kötve a szemed? Leveszed a kendőt, majd keresel egy szebb színűt, mintázatút, és felkötöd? Szerintem ez durva félreértelmezése a problémának. Fogod, leveszed és körbenézel. Ennyi.
Ez azonban viszonylag nehéz. Ha születésedtől kezdve fáj a fogad, akkor honnan jössz rá, hogy fáj a fogad? Persze szenvedsz, de nem tudod meghatározni szenvedésed okát, hisz ez a fájdalom éned részévé vált. Akkor jössz rá, ha valami véletlen folytán megtapasztalod egy pillanatra, hogy elmúlik. Ha ennek tudatába kerülsz, semmi más nem lesz igazán fontos, mint kutatni a módját, hogy újra és újra átéld ezt a fájdalom mentességet.

"erre lehet azt mondani, hogy akkor én úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok,"
Nem. Tökéletes vagy, de nem úgy ahogy vagy. Ahogy vagy, az egy betegség. Mindannyian a betegei vagyunk ennek a mentális zavarnak. Gyakorlatilag elmebetegek vagyunk, a skizofrénia egy még társadalmilag elfogadott szintjén. Így vágyhatsz egyszerre egymásnak ellentmondó dolgokra. Így szorulhatsz be saját önellentmondásaidba.
Ha szenvedsz, változni kell. De nem úgy, hogy újra és újra átalakítod a prizmád-várad, hanem úgy, hogy leteszed, lebontod, körbenézel és sétálsz egy nagyot a szabadban. :)

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.04. 08:41:33

@jorick1977: ahham. és még: ahham.

itt van az a pillanat, amikor fel kell neked tennem a kérdést kedves yorick: és hogyan kell ezt csinálni a gyakorlatban? tényleg csak egy nagyon egyszerű példát mondj. szépen kérlek. sőt, kérve kérlek. mondj egy példát arra, milyen az, mikor valaki nem az összes kendőjét veszi le a személyisége összes darabjáról, csak egy kicsi, apró, icipici kis darabról. 
mert akár még egyet is érthetek azzal, hogy lehetséges. bár, még nem láttam embert, aki erre képes. még a jól működő, a világban és önmagukban önmagukat jól érző emberek is csak egy számukra optimális prizmán keresztül léteznek. a vár lebontásával ugyanis önmagamat bontom le. 
én egyszer, mondom egyszer próbáltam meg teljesen lebontani. tudod mi lett? tudod milyen érzés lebontani az összes korlátot, lebontani az összes énhatárt? ha nem tudod, ha nem próbáltad, akkor majd leírom, én mit tapasztaltam. de előtte kíváncsi vagyok arra, te mit tapasztaltál?!
szóval hallgatlak. milyen az, amikor eltűnik az én, eltűnik a prizma, eltűnik az ego és szabadon sétálsz. 
mesélj. 

ui.: ha gúnyt érzel a fenti sorok között, tévedsz. éppen tegnap este beszéltem arról valakivel, hogy bármit, mondom: bármit megtennék, hogy bizonyos kendők eltűnjenek a szememről. csak a módját nem tudom. és annyi mindent próbáltam már. 
hát beszélj. sokat segítenél. de konkrét példát kérek, nem elméleti fejtegetést. :)

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.04. 10:23:09

Kösz az u.i.-t :)Tényleg gúnyosnak véltem addig. Gyakorlati útmutató?
1. Keresd meg a korlátaidat! Menj el addig a pontig, ahol már elbizonytalanodsz, ahol már elmosódik tudott és nem tudott, és a tapasztalatot kezdi felváltani a prekoncepció. pl.: Kaják. Biztos vannak ételeid, amiket kedvelsz és vannak olyanok, amiket el sem tudsz képzelni, hogy megennél. Keresd meg a kettő között azt a határvonalat, amit bár fintorogva, de még meg tudsz enni. 
2. Lépj egy kicsit túl a korláton!
A lényeg! Úgy egyél, ahogy tán még sosem: csak az evésre koncentrálj, nincs beszéd, nincs olvasás. Összpontosíts arra, ami a szádban történik. Sokáig rágj egy falatot, hogy az ízek kibontakozzanak. Amikor eszedbe jut, hogy te ezt nem szereted, enged el ezt a gondolatot. Úgy figyelj ezekre az ízekre, mintha még sosem ettél volna hasonlót sem. Koncentráltan figyelj! Ha jól csinálod, tapasztalatot szerzel a következőkről:
               1. Minden pillant egyedi. Soha sem volt, sohasem lesz.

               2. Az eddigi pillanatok nem nyújthatnak igazi támpontot, mert az ott szerzett tapasztalataid a jelenben nem 100%-ban érvényesek, ezért félre vezetőek lehetnek.

               3. A mostani pillanat, és abban szerzett benyomások nem adnak igazi támpontot az elkövetkező pillanatokra, mert azok is egyediek lesznek. A múlt és a jövő fikciók az elmédben, mégis ebben a kettőben létezel. A jelen az egyetlen amire figyelnünk kellene, mégis alig vesszük észre.

A velem mindig ez van... A már hányszor mondtam... A miért csinálod mindig ezt... gyerekkorom óta utálom... - ok pusztán az elmédben őrzött emlékek, amik töredékes, és pontatlan emléknyomai a valóságnak. És te mégis ezekkel azonosítod magad és ragaszkodsz hozzájuk. Mert ez vagy Te. Persze néha zavar és változni igyekszel, de valójában csak máshova szorítod be magad, másik illúzió, fikció részese leszel.
Hiszek abban, hogy a valóság megismerése olyan triviális dolgok megismerésével kezdődik, mint az evés, ivás, ürítés, járás, koncentrált megfigyelésével. Mert megtapasztalod, hogy mennyi mindent csinálsz anélkül, hogy Te akarnád azt. Hogy mennyire reflexes, ahogy élsz. Látszólag igen tevékeny vagy, élsz. Valójában kómában vagy. Egyfajta vegetatív transzban, ahol a reflexek még működnek, de a tudat alszik.
Hogy alakíthatok ki bármiről véleményt, ha nem vagyok minden pillanatban tudatában annak, mi történik a testemmel, a testemben?
Ha nem tudom, hogy mi történik a számban? :D

u.i.: Soha ne próbálj meg megszabadulni a korlátaidtól! (Ez így most hülyén hangzott:) Legyél tudatában annak, hogy ez a korlátod és állj készen arra, hogy bármikor változtass. Ekkor egy újabb korlátot veszel magadra. Minél több korlát között tudsz váltogatni, annál kevésbé köt meg egy. Annál könnyebb váltani. Nem hosszú átszokással, hanem könnyedén azonnal. Ehhez azonban ilyen gyakorlatokat kell sokat csinálni. Ezek mindenre kihatnak hosszabb távon. Sokkal komplexebb kérdésekben is elkezdik fellazítani a görcsöket, korlátokat. Ennek aztán sok meglepő, s elsőre kellemetlen következménye is lesz. De ezt majd máskor :D

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.04. 10:59:06

@jorick1977: nem értem. méghozzá a következők miatt:
innen indultál: 
"amikor túl sokszor vagyok frusztrált a saját világomban, a saját prizmám miatt (amely prizma a váram....:D), akkor van az ideje a figyelésnek, a kutatásnak, a változásnak" Tehát lecseréled az egyik prizmát a másikra. De attól a kapott kép még torz lesz csak esetleg tetszetősebb."

majd így folytattad:
"A velem mindig ez van... A már hányszor mondtam... A miért csinálod mindig ezt... gyerekkorom óta utálom... - ok pusztán az elmédben őrzött emlékek, amik töredékes, és pontatlan emléknyomai a valóságnak. És te mégis ezekkel azonosítod magad és ragaszkodsz hozzájuk. Mert ez vagy Te. Persze néha zavar és változni igyekszel, de valójában csak máshova szorítod be magad, másik illúzió, fikció részese leszel."

és legvégül:
" Soha ne próbálj meg megszabadulni a korlátaidtól! (Ez így most hülyén hangzott:) Legyél tudatában annak, hogy ez a korlátod és állj készen arra, hogy bármikor változtass. Ekkor egy újabb korlátot veszel magadra. Minél több korlát között tudsz váltogatni, annál kevésbé köt meg egy. Annál könnyebb váltani. Nem hosszú átszokással, hanem könnyedén azonnal."

khm. ellentmondani látszol önmagadnak. :)
vagy mégsem? nem tudtál meggyőzni arról, hogy le lehet dobni a kendőt. :P
nos?

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr525693584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.