BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Maxina és Yorick VI.

2013.12.19. 06:42 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego élet önértékelés filozófia valóság most életmód figyelem pszichológia életvezetés tudat önismeret önbizalom elme önkép jelenlét

Az történt, hogy rátaláltam Max és Maxina blogjára, ahol elolvastam „a nagy kékség” c. bejegyzést. Felkeltetette az érdeklődésemet, s kérdéseket tettem fel. Ebből aztán kialakult egy érdekes beszélgetés Maxina és köztem. Hosszú utat jártunk be. A továbbiakban a kiinduló bejegyzést is és az abból kialakuló beszélgetést többé-kevésbé vágatlan változatban fogom több részletben közzétenni. Ha valaki esetleg szeretne hozzászólni, ne fogja vissza magát :)

(Ez a beszélgetésünk hatodik részlete!)

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.10. 06:41:29

@Max & Maxina: Érdekes volt olvasni, amit írtál. 

"mostanra felhagytam ezzel. mert már nem érdekel az "eszenciám" miből áll, hogy néz ki, mi az."

Egy vicc jutott eszembe:
A farkas ballag az erdőben. Egyszer csak, az egyik bokor mögül ütemes puffanásokat hall. Minden egyes puffanást fájdalmas sikoly követ. Szétnyitja az ágakat és döbbenten látja nyuszikát, ahogy áll egy fatönknél, egyik kezében egy kalapács, amivel újra és újra lesújt a tönkön lévő hüvelykujjára. Minden ütés után felsikolt.
- Megőrültél nyuszika, miért csinálod ezt? - kérdezi döbbenten. Mire a nyúl:
-Farkas, Te nem tudod, milyen jó, amikor abbahagyom. 
:)
Hogy jön ez ide?

Igazad van. Nem KELL kutatni. Nincs ilyen szabály. 
"sokféle az út és még csak eltévedni sem lehet." Nagyon jól látod. A kulcs mindig a szenvedés, a fájdalom.
Nem értem, hogy ha valaki akárcsak megsejti, hogy szenvedéseinek, kisebb-nagyobb hétköznapi kínlódásainak megléte nem törvényszerűség, hanem a tudatosság hiányából fakadó következmény, akkor mi motiválhatja, hogy ezt figyelmen kívül hagyva inkább szenvedjen?

"meggyőződésem, hogy nem az eszenciám kutatása miatt vagyok itt. hanem a megtapasztalása, a használata miatt." - ez egy nagyon frappáns kijelentés. De mi lenne, ha elfelejtenénk, hogy van cél. Van a létezés. A cél fogalma az egó, elme találmánya, mert így kezelhetővé teszi maga számára a fiktív valóságát. Az egó számára értelmezhetetlen kijelentés lenne, hogy a létezés célja és értelme a létezés maga. Ami létezik az aktuálisan azért létezik, mert pillanatnyilag nem "nemlétezik" :D Ezt még lehetne folytatni. De minek.

Miért létezik szenvedés? Miért van a fájdalom? A fizikai fájdalom és a lelki szenvedés nem is olyan távoli rokonok.
A fizikai fájdalom az egyik legcsodálatosabb figyelmeztető rendszer. "Hahó! Itt baj van!" - rikoltja, suttogja (mikor, hogy) s te nem tudsz rá nem odafigyelni. Ha mégis kizárod valahogy, akkor következnek az igazi bajok, betegségek. Ha azokat is kizárod, akkor jól elpusztul a tested.

A szenvedés pont ezt a célt szolgálja. "Hahó! Valamit rosszul csinálsz! Valamire nem figyeltél! Valamit félreértettél!"
A gond az, hogy az Egó inkább választja a szenvedést, minthogy elveszítse önazonosságát. Inkább pusztuljon egy kapcsolat, de az Egó ragaszkodik a büszkeséghez, az igazához. Van ennél rosszabb is. Ha az Egó azt építi be, hogy Ő képes változni, akkor ezt meg is teszi, ilyenkor látszólag rendkívül adaptív. Valójában egy sokkal nehezebben felismerhető börtönt hoz létre. Rugalmas, változik, de még mindig csak fiktív valóság, s végtelen számú változás után sem lesz Valóság. Legfőbb fegyvere a büszkesége, hogy képes változni. Valójában sokszor nem több mint a kutya, aki saját farkát kergeti. Ha szemléled pár percig, akkor mosolyogsz, hogy "de kis aranyos, kelekótya kutyus". Pár óra múlva aggódni kezdesz. De mit csinálsz, ha azt látod, hogy gyakorlatilag az egész életét ezzel tölti?
;)

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.10. 10:35:19

@jorick1977: nem értem, miért mondod ezeket, hová szeretnél kilyukadni? 
összefoglalva az eddigi beszélgetésünket, számomra eddig ez derült ki:
az egónk határoz meg bennünket, mint nem kellően tudatos lényeket. miközben az egó sok mindenben lekorlátoz és gyakran csökkenti az életünk minőségét, kvázi nem igazán tudunk vele mit kezdeni. csökkenthetjük a működését, viszont meg nem is szüntethetjük, hiszen te magad is elismerted, hogy az nem lehetséges. 
beszéltél tudatosságról, odafigyelésről, a korlátok tologatásáról és váltogatásáról. de ez az egész még mindig homályos nekem. mi a koncepció azon kívül, hogy legyek tudatos és szabad? (ez azért elég általános megállapítás. a konkrétumok, azokban rejlik/lene a nagy truváj) 
hogy figyeljek és zárjam ki az egót, ha lehet, vagy csökkentsem a működését a minimálisra? mi az, amit ennyire nagyon szeretnél átadni és én még mindig nem értem? 
mondsza. nagyon kíváncsi vagyok! 

jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.11. 06:58:54

@Max & Maxina: Néha az az érzésem, hogy azt várod, írjak valami nagyot és jelentőset, ami megoldást ad. Ami egycsapásra világosságot teremt. Lehet, hogy sokszor úgy érzed, amiket írok azok számodra többnyire ismert dolgok, esetleg kicsit újabb megvilágításban, de sokszor annyira közhelyesek, hogy falvédőszövegek is lehetnének :). 

Az a helyzet, hogy az igazság soha nem rejtőzik. Ott van mindig az orrunk előtt. Annyira sokan beszéltek már róla, hogy közhellyé vált. Szólásmondások, szállóigék. 
Értjük őket, persze. Az alapján, amit válaszoltál Te is érted azt, amit írtam. És valójában mégsem.

Az intellektus, mint az egó része komoly korlátokkal bír.
Ismered a Rain Man-t? Megvan, amikor Dustin Hoffman újra és újra ezt mondogatja: -Ki kezd? -Ki. -Mármint ki lesz az első? -Ki. stb. Az autista profi elemző agya feladványként értelmez egy bugyuta viccet. Ismeri a fogalmakat, érti a szavakat. Az elménk, amikor értelmez sokszor ilyen autista üzemmódban van (maradjunk annyiban, hogy a saját elmém tapasztalatai alapján írom ezt). Nálam rendszeres jelenség, hogy valamit tudok, alaposan ismerek, még értem is. Aztán egyszercsak, teljesen véletlenszerűen, akár évtized múltán is belémnyilal a MEGÉRTÉS. Olyan, mint amikor nézed a színes pöttyöket a papíron, s hirtelen szám lesz belőle.

Azt írod:"mi a koncepció azon kívül, hogy legyek tudatos és szabad? (ez azért elég általános megállapítás." Ez a koncepció. Ennyire egyszerű. Ennyire közhelyes. És ennyire semmitmondó.

"a konkrétumok, azokban rejlik/lene a nagy truváj) 
hogy figyeljek és zárjam ki az egót, ha lehet, vagy csökkentsem a működését a minimálisra?" A konkrétumok apróságok. Egy harapás étel, egy szép mozdulat, egy tökéletesen elmosogatott tányér. Egy beszélgetés, amikor a másik szavait nem kísérik folyamatosan a duruzsoló gondolataink. Egy pillanat, amivel azonossá tudtál válni. Stb. Nincs egy életre szóló megoldás. Pillanatokban érvényes megoldások vannak, s csak az adott pillanatban érvényesek.
Amikor ezt megéli valaki, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy boldogságunk vagy szenvedésünk foka mennyire rajtunk múlik.

"mi az, amit ennyire nagyon szeretnél átadni és én még mindig nem értem?" Mindaz, amit eddig írtam, azt az egy célt szolgálta, hogy ezt a közhelyet megpróbálja kirobbantani a sablonból, és valódi jelentéssel kezdje felruházni.

Valóban volt bennem némi ingerültség, de ez nem rólad szólt. Egy pillanatra dühöt és frusztrációt éreztem amiatt, hogy nem tudom hozzád eljuttatni azt az információt, amit annyira fontosnak érzek. Kérlek, bocsásd ezt meg. A jó hír az, hogy ez elmúlt. (Látod ez van, ha az ember öntudatlanul csúszik bele egy pillanatba. :D)

Ahogy elolvastam az "egyedül nem megy..." bejegyzésedet rájöttem, hogy már nem kell erőlködnöm (valószínűleg eddig sem kellett volna :). Pontosan az ilyen felismerésekről írtam. A közhelyekben lévő igazságokról.
:)

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.11. 08:28:14

@jorick1977: milyen szép is ez! :D
ahogyan olvastam ezt a hozzászólást, már közben azt éreztem, hogy értem végre, amit írsz és meg is írom, hogy: dehát én ezeket a pillanatokat ismerem! nem mondom, hogy a nap 24 órájában így, vagy ebben élek, de vannak ilyen pillanataim. sok. 
lassan közhely magamról az az állítás, hogy pillanatgyűjtögető vagyok. :D:P
ne bánd, hogy belecsúsztál. emberi dolog - egyrészt. másrészt, hogy tudtad, sőt, nem takargattad, ez visszajelzés nekem, hogy nem érzek félre. és ez fontos. mert nagyon gyakran takargatnak emberek ilyen kis "apróságokat", ahogy te fogalmazol. ettől azonban két szintűvé válik a kommunikáció. mert még írásban is vannak érzéseink a másik lelkiállapotáról. ha ezeket az érzéseket a másik sokszor meghazudtolja (no, nem szándékosan többnyire, inkább csak maga sem szeretné tudni, hogy most éppen miben van), akkor egyrészt beindulnak a játszmák, másrészt elveszik a bizalom és egy idő után a felek hitelüket vesztik. ez roppant káros dolog. az egyén számára is és a kapcsolatai számára is. hogy mást ne mondjak ez az önmagammal és az érzéseimmel való nem azonosulni tudás vezet azután ahhoz, hogy hasítok, tagadok, semmissé teszek - egyszóval hárítok. és máris ott találom magam önmagam börtönében. :)

fontos dolog történt itt most, kérem!!! :)

Hát ennyi. Így beszélgetett egymással Maxina és Yorick. Hogy ez most miért volt érdekes, vagy rendkívüli? Egyáltalán nem az. Csak egy pillanat volt. De az életünk ilyen pillanatok láncolata. Jó volt

figyelni!

A bejegyzés trackback címe:

https://bekasto.blog.hu/api/trackback/id/tr575693615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.