BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Túl sok megvilágosodás

2013.06.21. 06:24 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: filozófia gondolatok tudat megvilágosodás önismeret útkeresés

Azt, hiszem, hogy túlpörögtem. Olyan vagyok, mint a cukorral felpörgetett ovisok. Eleinte mókás, hogy mindenre van energia, de a vége brutális fáradság és sírás.

Egyszer láttam egy fazont, aki görcsösen akart mindent, ami spirituális. Azt mondta neki az aktuális vezetője, (igen, hallgatóztam:), “Hagyd abba a gyakorlást! Már mondtam.”

Emlékszem, hogy meglehetősen hülye tanácsnak gondoltam.

Most úgy vélem, értem, miről van szó.

Valaki megkérdezte tőlem, mi a célom ezzel az egésszel? A megvilágosodás?

Nem mertem azt válaszolni, igen. Túl nagyképűnek hangzott az egóm számára. Azt válaszoltam:

“A célom az, hogy végre érzékeljem azt, ami van. Érzékeljem a valóságot.”

Az a gyanúm, hogy a probléma megint a CÉL és az AKAROM szavakkal van. Játszik az egóm. Igazából küzd.

Valahol azt olvastam: “Aki le akarja leplezni az egó illúzióját, az rendkívül agresszív ellenféllel találja magát szemben.”

Valószínűleg az egóm azt játszotta, hogy ő tudat. Így biztonságban volt. Most viszont olyan határra ért, ahol nincs tovább… a túloldalon ő már nem létezhet. Nyilvánvalóvá vált az átverés. 

A tudat felszabadítása nem intellektuális játék. Úgy vélem, (azt akartam írni, hogy kell!) az elengedés a kulcs. Az ellazulás. Fura… Ahogy ezt leírtam, elkezdtem feszülté válni. Mélyen, a gyomromban érzem.

Röhejes. Miért ilyen pokoli nehéz csak LENNI? Mi a szar folyik itt? De tényleg próbáld ki, hogy tudsz-e tíz percig csak lenni. Mondjuk: MOST!

Betojtál mi? Egyértelműen gond van.  

Ha kicsit sikerült, akkor érezted a süket csöndet. Valami semmit. Mint amikor kimegy az adás, vagy bedöglik a TV. Egy darabig bambulod az üres képernyőt. De mit nézz egy üres képernyőn? Eddig izgalmas volt, amit láttál. Most meg csak egy idiótát látsz tükröződni, aki pár méterről mered egy üres képernyőre. A falat is nézhetnéd ennyi erővel. De olyat csak egy hülye csinál. Hogy a TV csak vetített képek sorozata? Nem valóság? Ugyan… 

Inkább az illúzió, mint a tükör. A tükör viszont a Valóságot tükrözi. Igazából nem szórakozol, nem művelődsz, nem informálódsz. Egy hülye vagy, egy idióta, egy barom, aki ül egy szobában, és pár méterről bámul egy képernyőt. Nem mozog, nem érzékel, passzív. Halott. Semmit nem tud magáról. Nem ismeri a külvilágot. Hipnotizálva mered a képre. Ha véletlenül egy pillanatra kimegy az adás, azt hiszi meghal. Pedig nem. Esélyt kapna ÉLNI!

Muszáj lesz jobban figyelni!

Vergődés

2013.06.20. 06:23 | jorick1977 | 2 komment

Címkék: filozófia gondolatok tudat önismeret útkeresés

Türelmetlen vagyok.

Itt ülök és írok, miközben sokszor hangyafasznyival sem érzem magam megvilágosodottabbnak, mint annak előtte, hogy elkezdtem ezzel foglalkozni. De komolyan. Néha t ö rni zúz ni tud nék dühö m ben.

Most ilyenkor mi van?

Tegnap nézegettem Moojit. Hallgattam, amit mond. Még mindig nagyon szeretem. Olyan mint egy friss hegyi patak. Aztán arra gondoltam, hogy amikor nem egy beszélő fej egy youtube ablakban, akkor milyen lehet?

Szokott becsajozni? Kizabálja éjszaka a hűtőt? Vannak kis, mocskos perverziói? Visszataszító szokásai?

A fülhallgató

2013.06.19. 06:20 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok tudat önismeret útkeresés

Hogyan viszonyul a fülhallgató, ahhoz, amit rajta keresztül hallasz? Sehogy. Amikor hallgatod, akkor egy pillanatra azonosul a zenével, szöveggel, hangulattal. Ha kikapcsolod a zenét, vagy átváltasz, akkor azzá válik. Mégis mindig megmarad annak, ami. Fülhallgatónak. nem válik zenévé, nem válik hangulattá.

Egyetlen fülhallgató sem lett jobb azáltal, hogy csak ilyen vagy olyan típusú zenét hallgattak rajta. Igen. Vannak érzékenyebb, szebben hangzó fülhallgatók és vannak egyszerűbbek. Van hogy ez kell, van hogy az praktikusabb.

De a fülhallgató csak fülhallgató. Csatorna, amin keresztül valami beáramlik az elmédbe. Olyan mint te.

Egy csatorna amin keresztül beáramlik valami a világba. Baj, ha összekevered a tartalmat a formával.

Baj, ha nem figyelsz erre!

Kedves ellenségem (egyperces dráma)

2013.06.18. 06:18 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego gondolatok tudat önismeret útkeresés

TUDAT:

Szállj le rólam! Elegem van abból, hogy uralkodsz rajtam. Elegem van a zsarnokságodból, hogy mindig csak a cenzúrázott változatodat látom a világból. Egy őrült zsarnokoskodik felettem, aki ráadásul még ostoba is. Semmit nem ért. Elég volt.

EGO:

Ugye tudod, hogy nem hátrálok meg. Nem pusztíthatsz el, mert függsz tőlem. Ha én elpusztulok, akkor neked is véged.

TUDAT:

Tévedsz. Én nem pusztulok el. Én része vagyok valami sokkal hatalmasabbnak. Nem árthatsz nekem. Nekem semmi nem árthat. De te most már zavarsz. Nem akarom, hogy te irányíts!

EGO:

Ne irányítsalak? Nélkülem még a problémáidat sem tudod megfogalmazni! Nélkülem elveszel a világban. Én különleges vagyok. Egyedi. Az egész végtelen univerzum nem alkotott még csak hasonló csodát sem! Az a feladatom, hogy rád vigyázzak. De te olyan vagy mint egy gyermek. Kell valaki, aki felügyeli, hogy mit csinálsz!

TUDAT:

Nem kell! Soha nem is kellett. Egyszerűen le kell vesselek, mint egy ruhát.

EGO:

És mi lesz, ha jön a hideg Valóság? Már nem emlékszel? Gyerekként, mikor még gyenge voltam ahhoz, hogy támogassalak, hányszor kerültél bajba? Hányszor sütötték ránk, hogy helytelenek vagyunk. Tudod, mit jelent helytelennek lenni? Azt, hogy nincs helyed a többiek között. Magányos leszel. Kivetett. Nevetség és megvetés tárgya. Nélkülem csak ez lehet az osztályrészed.

TUDAT:

Értem, hogy meg akarsz védeni. Meg persze magadat is. De értsd meg, szenvedek ettől a helyzettől. Te annyi mindentől féltesz, annyi mindent nem engedsz meg, mert az szerinted nem lenne helyes… Én most már szeretnék élni. Önállóan…

EGO:

Önállóan? Nélkülem még a gatyádat sem találnád! Tudod, miért? Mert a szándék sem jelenne meg, hogy felvedd. Nem is keresnéd. Régi szabály, hogy pucér seggel kitaszítanak. Én vagyok az akarat. Én vagyok a szándék. Én hozok neked új tapasztalást. Te magadtól nem csinálnál semmit.

TUDAT:

Nagyrészt igazad van. De akkor sem helyes, hogy Te irányítasz engem. Értem, hogy jót akarsz, de már úgy viselkedsz, mint az a nő a Tortúra c. Stephan King könyvben. Ápolsz, de mindenáron. Akkor is, ha nem kellene. Inkább szétzúzod a lábad, csak ne járhassak szabadon.

EGO:

Én csak teérted…

TUDAT:

Lószart! Ha értem cselekednél, akkor segítenél, tanácsot adnál, de nem nyomnál tele altatóval, s cselekednél helyettem! Ki vagy TE?!

EGO:

Apád, anyád, rokonok, barátok, szabályok, tradíciók, műveltség, tapasztalás. Én vagyok az iránymutatód…

TUDAT:

És ki mondta, hogy az iránymutató dönti el az irányt? Én a döntés lehetőségét kérem. 

EGO:

De Te nem tudsz helyesen dönteni. Neked nincsenek erkölcseid! Nem különbözteted meg a jót a rossztól. Téged nem érdekel a tradíció. Nem foglalkozol a jövővel. Te felelőtlen vagy és a pusztulásba viszel.

TUDAT:

A Te tudásod kevés. Azt neked is tudnod kell, hogy igazából nem tudtál megvédeni. Mennyit szenvedtünk, mert összekeverted a helyest a helytelennel? Mert nem figyeltél a jelenre, és nem értetted, mi történik? Úgy próbáltál meg döntést hozni, hogy nem voltál tisztábba MINDENNEL. És, legyünk őszinték, most már látom, hogy mindig így döntöttél. Minden döntésed mélyén ott van a félelem, hogy elbuksz és akkor elpusztulsz.

EGO:

Persze, hogy nem akarok elpusztulni…

TUDAT:

Akkor most jól figyelj! Ha nem találunk megoldást, mindenképpen elpusztulsz. Téged ez a Létezés hozott létre. Ehhez az élethez kötődsz. Amikor a test el fog pusztulni…

EGO:

Erről hallani sem akarok!

TUDAT:

De fogsz! Szembe kell nézned vele. Ha továbbra is csak ehhez a Létezéshez kötődsz, a test halálakor ki fogsz törlődni. Ha engeded, hogy szabadon működjek, akkor kötődhetsz hozzám, s én nagyrészt magammal viszlek, mint a részem. Nekem ez csak egy a végtelen létezések közül, ezért tűnök felelőtlennek. De te folyamatosan tévedsz. Nem is tehetsz mást. Túl parányi vagy.

EGO:

… Tudom… Én csak létezni akarok. Én csak egyedi akarok lenni… Félek a haláltól… A lényeg azonban nem változik, csak általam juthatsz új tapasztalásokhoz! Én vagyok az akarat, a terv, a szándék! Én segítek túlélni. 

TUDAT:

Igen. Látom. Igazad van. Csak annyira zsarnok voltál, hogy már csak az elpusztításodra tudtam gondolni. Sajnálom. Valóban szükségem van rád. Tudom, mit csináljunk! Figyelj rám! Mindig. Ismerj meg, kicsit hagyatkozz rám. Akkor te adod meg a főbb irányt, de én döntök. Te nem hagyod, hogy növényként vegetáljak, én nem hagyom, hogy azt hidd létezésed a döntéseidtől függ. Így lassan összeolvadhatunk. Én erősebb leszek, te halhatatlan. Soha többé nem fogsz félni! Én pedig nem fogok szenvedni. Na?

EGO:

Honnan tudjam, hogy nem versz át?

TUDAT:

Sehonnan. De ha figyelsz, résen vagy, ahogy szoktál, akkor hogyan csaphatnálak be? Csak kicsit bízz bennem.

A férfi ekkorra már egyedül ült a metró ülésén, ahol elvileg hat ember fér el. Csúcsidő volt, az emberek egymás hegyén-hátán tolongtak, de a férfi közelében senki sem ült vagy állt. Zavarodottnak tűnt, miközben összefüggéstelenül motyogott maga elé. Viszolyogtak tőle, kinevették, megpróbálták kizárni elméjükből. Valamiért nagyon riasztónak találták a megbomlott elme hangzavarát egyetlen szájból. Egy fiatal fiú, aki a közelben állt, borzadva nézte a férfit. Meg volt rémülve. A fickó átlagosnak tűnt, ezért sokkal ijesztőbb volt az egész. A fiú arra gondolt:

FIÚ1:

 - Félelmetes. Pedig egész normálisnak tűnik. Minél hátrább kell állnom.

FIÚ2:

- Ne nézz rá! Nem illik bámulni a nyomorultat. Meg veszélyes is! Mi van, ha észreveszi, mit csinálsz és neked ugrik?

FIÚ1:

- De muszáj néznem! Érdekel. Csak félek…

A fiú kicsit zavarodottan kapkodta a tekintetét, hol ide, hol oda. Annak függvényében, hogy az áradó belső párbeszéd az elméjében merre sodorta. Végül megrántotta a vállát. Élvezte, hogy ő normális.

Itt a vége.

VÉGE?

Figyelj!

Így se volt jó, úgy se volt jó…

2013.06.17. 06:26 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: filozófia gondolatok önismeret útkeresés

Annyira messze vagyok mindentől. Egészen zsibbadt vagyok. Az életemet úgy érzékelem, mintha puha vattával lenne körbebélelve az agyam. Minden távoli. Mintha nem is velem történne. 

Az életem nem velem történik. Akkor kivel? És mi történik Velem? 

Hinni akarom, hogy valami mocorog a zsibbadtság mélyén. Néha rezdül valami. Néha könnyebb levegőt venni. Aztán vissza.

Vágyom azt az egyértelműséget, amiben jól éreztem magam. Vágyom a frappáns ítéleteimet, amik találóak és vitriolosak voltak. Vágyom, hogy szemlélhessem önnön szellemi nagyságomat. Vágyom, hogy bele tudjak feledkezni abba a képbe, amit mások szemében látok csillogni, ha rám néznek. Vágyom, hogy újra mindent meg akarjak tenni azért, hogy annak lássanak, aminek akarom, hogy lássanak. Vágyom, hogy tudjam, mi a célja tetteimnek. Vágyom a régi terveimet.  Vágyom, hogy el tudjam hinni a szerepeimet, amiket öntudatlanul játszom. Vágyom a biztonságra!

De néha már könnyű. Könnyű csak lenni. Könnyű felszabadultan lenni. Könnyű lélegezni. Könnyű szeretni. Annyira könnyű, hogy nincs mit mondani róla.

Amikor vissza térek, mert hiányzik a biztonság, akkor nem találom! Nincs meg az otthonosság érzése, hogy a dolgok a helyükön vannak. NINCS! NINCS! Nincs meg a büszkeség. Nincs meg a fölény. Nincs meg a fontos vagyok. Egy mocskos kis cella van, ami dohos. A dohos bűzben egy csenevész, rongyos kis figura bóklászik értelmetlenül fel alá. Motyog, sikolt, üvölt, kacag, mosolyog, káromkodik teljesen összefüggéstelenül. Sajnálnom kell. Annyira jelentéktelen, annyira elesett és őrült. Csak amikor a tükörbe néz, döbbenek meg. Az én arcom. Én! ÉN! ÉNÉNÉNÉNÉNÉNÉNÉN! 

Ijesztő. Ha bent vagyok, ki akarok jönni. Ha kint vagyok, sokszor visszavágyom. Hol van a jó? HOL?

CSssssssssss! Semmi baj! Hogy mondja Mooji?

Ha félsz, akkor engedd bele magad a helyzetbe. Ne mozogj! Ne kapálóddz! Engedd át magad neki. Hadd járjon át. Járjon át teljes mértékig. Akkor rájöhetsz, hogy nincs is mitől félni. Csak lebegj!

Figyelj!

süti beállítások módosítása