Hiány. Hiányzik. Hiányzik valami. Hiányzik valami fontos. Hiányzik valami fontos, ami kell nekem.
Az egó mantrája. Rágógumija. Ezzel szórakoztatja magát sokszor. Minden egó legalapvetőbb létállapota a félelem. Nem képes gondolati úton, a mechanizmusain keresztül sem megérteni, sem kontroll alá vonni maga körül a világot. Kiszakadt az egységből és formát öltött. Azonban parányi. Sérülékeny. Számtalan módját találta ki annak, hogyan kezelje az állandó fenyegetettség érzést. Ez az érzés abból fakad, hogy mindig sokszor érzékeli, hogy nem elég.
Nem elég jó, nem elég szép, nem elég okos, nem elég..., nem elég...
Sokszor az, amit boldogságnak hívunk, nem más mint az az érzés, amikor ideig-óráig valami külső körülmény elfeledteti velünk ezt a szorongató félelmet. (Hogy te nem is érzed ezt a szorongást? Ha születésed óta fáj a fogad, akkor honnan tudod, hogy fáj?) Azt hisszük, hogy ez a külső ok tett minket boldoggá. Pénzünk van, házunk, szerelmünk, barátaink. Az egó mániákusan szereti ráütni a birtokpecsétet bármire, ami a közelébe kerül. De valójában csak annyi történik, hogy egy pillanatra nem fáj, nem szorít.
A gond az, hogy rossz választ adunk a félelemre. Elmulasztani akarjuk, nem pedig megérteni.
Nézd meg korunk társadalmát, kultúráját. Tökéletesen hasznosítja az egó félelmét. Komplex vágyakat ébresztenek benned, hogy érezd, mi minden hiányzik még ahhoz, hogy igazán teljes légy. Majd szinte végtelen variációt dobnak eléd, hogy kielégíthesd ezeket a vágyakat. Mindez pillanatnyi megkönnyebbüléseket okoz.
Ha gyógyulni vágysz (Ha nem említettem volna, majd' minden ember betege az elméjének, ha úgy tetszik "elme-beteg" ;) ), akkor egy út van. Megérteni az elme működését, kötődését az illúziókhoz, azt hogy hogyan teremti meg maga számára a valóságot emlékekből, ítéletekből, vágyakból, s hogyan fogadja el saját kreációját létezőnek. Mert így kezelhető számára, így érzi magát biztonságban.
Amikor sikerül megfigyelni önmagad működés közben, sok mindenre rájössz. pl. Az, aki vagy és akinek tartod magad, az nem ugyanaz.
De hogy jön ide a magány?
Szeretném leszögezni, hogy az emberi kapcsolatok fontosak. Rajtuk keresztül tapasztalunk, fejlődünk a legtöbbet. De meg kell érteni, hogy mindenki önmagában egy tökéletes kerek egész. Az érzés, hogy a magány rossz dolog, az egónak az egyik hibás funkciója. Csecsemőként a túlélést szolgálta, aztán úgy maradunk. Szükségletem keletkezik, amit magam nem tudok kielégíteni, frusztrációmnak hangot adok, jön anyu, ad tejet, s én boldog vagyok. Teljesült a vágyam, s lassan megtanulom, hogy a boldogság állapotához másik emberre is szükségem van.
Majd folytatom, addig is próbálj
figyelni!
Együtt brekegünk