Különös dolog egymás után közhelyeket megélni. A közhely ugyebár egy általános igazság, ami gyakran hangzik el, s emiatt igazából semmitmondó. Frappánsnak szánjuk, vagy gondolati szünet jelnek, mindegy. Nem több mint egy hosszúra nyúlt “izé”.
Aztán történik valami, s hirtelen jelentéssel töltődik fel ez a semmitmondó közhely, s durván erős igazsággá válik az életedben. Én azt érzem, hogy kezdek így járni azzal a közhellyel, miszerint:
A férfiak elfojtják az érzelmeiket.
Ahogy kopik rólam a máz, úgy nyilvánulnak meg egyre erősebben az érzelmeim. Jó… Soha sem voltam igazi kőmacsó. De megtanultam eljátszani, hogy túléljem a falkát.
Egy ismerősömmel beszélgettünk erről, hogy milyen érdekes a férfiaknak ez a tulajdonsága, s hogy milyen különös és egyben végtelenül emberi, amikor egy férfi megnyílik a saját érzelmei felé. De vajon ez miért nem természetes?
Aztán gyorsan végiggondoltam saját gyermekkoromat.
Én meglehetősen érzelmes gyerek voltam, s szerencsémre a környezetem viszonylag jól tolerálta. Aztán, ahogy növekedtem, ez egyre komolyabban hátráltatta a szociális beilleszkedésemet. Majd megtanultam, már viszonylag tudatosan, elfojtani ezt az érzelmességet, vagy legalábbis nem mutatni. (“Reflexdroidok voltunk mindahányan, s az évek szálltak mint a percek, / Véred kiontott harmatával, irgalmazz nékünk, Jézus herceg!” - bocs, Faludy Gyuri bácsi :)
Amikor a kezdet kezdetén egy fiú gyerek kimutatja az érzelmeit, s megéli azokat, akkor az esetek túlnyomó többségében az fegyelmi problémaként fog lecsapódni, vagy elkerülendő szégyenként, gyengeségként.
Így történhet meg, hogy mai világunkban a férfiak zöme érzelmi autista, és bőszen buzizza a maradékot, aki legalább részben meg tudja élni és ki meri mutatni az érzéseit.
Persze, hogy félünk. Azt tanultuk, hogy kontrollálni kell magunkat és környezetünket. Az igazi férfi irányítása alatt tartja magát, a környezetét. Ha ez nem sikerül, akkor szenved. Márpedig ugye nem sikerülhet. A Valóság nem olyasmi, amit irányítani lehetne. De ha mégis, akkor az egó, a maga korlátolt természetéből fakadóan, biztos képtelen rá.
A mi civilizációnkban a legtöbb férfi áldozatul esik ennek a programnak, amit még kiskorunkban kapunk. Azonban fontos megérteni, az érzelmek nem tűnnek el! Az energiájuk nem oszlik el. Ott marad, elakad, pang és rombol. Aztán az áldott jó természetű férfi, akit kenyérre lehet kenni, felönt a garatra, s dühöngő vadállattá válik, aki veri a családját. Mert, ahogy oldódik a gátlás, úgy törnek felszínre a valódi érzések.
Most már értem, hogy miért viselkedik néha kiba…tt terminátorként az egóm mostanában. Olyan ez mint a puki. “Jobb kint mint bent!” - ahogy Shrek mondogatja.
Csak nem mindegy, hogy akkorát fingasz, hogy leviszi a melletted ülő fejét, vagy szépen lassan kontrolláltan kiengeded, vagy elvonulsz. Számodra mindegy. A többieknek nem. De valahogy meg kell könnyebbülnöd. Azonban nem baj, ha ezt
ODAFIGYELÉSSEL
teszed!
Együtt brekegünk