békás tó

- Mert választhat. Amikor tiszta tudat vagy, akkor létezel, befogadsz. Nem befolyásol a múlt, a jövő, a félelmeid, vágyaid, nincsenek elvárásaid a jeleneddel kapcsolatban. Vagy. Ez csodálatos lehet. (Bár kicsit úgy vagyok vele mint szűzfiú a szexszel. Főleg a képzeletemre hagyatkozok.:) Könnyű, derűs, nyugodt. De nem tudsz vegytisztán létezni, hisz benne vagy a világban, nem tudod függetleníteni magad tőle. Bizonyos fokig játékban maradsz továbbra is, éppen csak a hozzáállásod, a megélés változik óriásit.

Pl.: Egy adott helyzetben pillanatok alatt felismered, hogy mi a lényeg. Mondjuk egy konfliktus helyzetben. Eddig nem volt választásod, hisz aludtál, a reflexeid igazították el a dolgot, mindenféle belátás nélkül. Hol jobban, hol rosszabbul, aztán örültél vagy szenvedtél véletlenszerűen. Most dönthetsz: Tudatos maradsz, és nem mész bele a másik álmába, nem hagyod, hogy belerángasson a játékába. Vagy úgy is dönthetsz, hogy miért ne? Belemerülsz az egodba, és fejest ugrasz a helyzetbe. Azonban azt is megteheted, hogy (pusztán a móka kedvéért) egy másik egot öltesz magadra, nem azt, amelyiket idáig viseltél, s gyökeresen másképp kezdesz viselkedni, mint amilyennek ismerhetnek. 

- Ennek semmi értelme. Idáig arról volt szó, hogyan lehet az egotól megszabadulni. Most meg arról beszélsz, hogy már nem csak egy, hanem több egonk is lehet. 

- Ez így van. A lényeg, hogy Te, mármint a tudatos Te, dönti el, hogy szeretné ezt, vagy sem. Belemerülsz a játékba. A tudatod nem ítél. Itt megszűnik a jó és rossz fogalma. Kiválasztasz egy karakterváltozatot, mondjuk a MEGÉRTŐT vagy a GYÁVÁT vagy a HARCOST. Ezeknek a karaktereknek megvannak a törvényszerűségei, és aszerint kezdesz játszani.

(Most is ilyen karakter vagy, csak nagyon összetett. Pl.: A fő karaktered címkéje: KOVÁCS JÁNOS. Ennek a KOVÁCS JÁNOSNAK iszonyú sok paramétere van, amik jellemzik és meghatározzák. Azonban a fő karakter rengeteg  alkarakterből áll össze, amik mind külön (néha egymásnak ellentmondó) törvényszerűségek mentén működnek, az alapján, hogy a fő karakter mit tart megfelelőnek, hogyan nevelték. Ilyen alkarakterek lehetnek: APA, FIÚ, (nem, nem az jön :), FÉRJ, BARÁT, SZERETŐ, HŐS, FŐNÖK, BEOSZTOTT stb.)

Az a különbség, hogy eddig a szituáció adott neked formát véletlenszerűen nyomkodva a reflexpontjaidat. Néha direkt. (Ez a manipuláció) Az egyik pillanatban a HŐS SZERELMES kombinációt játszottad ki, miközben kikergetted sikongató hölgyed mellől az egeret a sátorból (pedig te is tartottál tőle:), a következőben már a GYÖNGÉD SZERETŐ VOLTÁL, ami végül átváltott az ÖNZŐ KISFIÚba, aki konfliktust okozott, s végül a MACSÓ volt az, aki sértődötten aludt el. Most ugyanezt megteheted, azzal a különbséggel, hogy végig tisztában vagy azzal, hogy egyik szerep sem te vagy. Így megfigyeled őket. Gyönyörködsz bennük. Pont úgy, mintha szemlélődve üldögélnél egy parkban (Tolle), vagy elvonulnál az erdőbe remetének (Christian).

Nagyjából mostanra értettem meg azt, amit Christiannál olvastam. Valahogy így szólt:

“Mivel végtelen korlátom van, ezért korlátlan vagyok.”

Hiszen, ha adott pillanatban én választom meg, hogy milyen keretek között létezem, és ezt bármikor, szabadon változtathatom, akkor lényegében minden pillanatban korlátok között vagyok, csak éppen nem kötnek meg kötelező érvénnyel. Ha akarok változtathatok, felveszek új szerepet, annak is vannak szabályai. Aztán továbblépek. Annyi zűr lehet, hogy egy szerep vagy karakter annyira megtetszik, hogy belefeledkezel. Nekem például nagyon tetszik az ÚTMUTATÓ BÖLCS szerepe, megfűszerezve a SPIRITUÁLIS TANÍTÓ karakterjegyeivel. Itt a blogban és néha a valóságban is eljátszom. De észnél kell lennem, mert igen erősen vonz. Akármikor el tudnék merülni benne. Sőt lehet, hogy egyszer teljesen elmerülők. Akkor el fogok veszíteni minden mást. Szorosan megköt majd a szerep. Ha így alakul, remélem, lesz majd akkora szerencsém, hogy felébredjek belőle.

(Hát így élünk. Ki és belépkedünk az alkarakterink között, miközben mindent elkövetünk, hogy megőrizzük a főkarakterünk, vagyis az egonk integritását. Nem csoda, hogy mindenki elmebeteg. Skizofrének vagyunk, tucatnyi énnel rendelkezünk.) 

Hogy ez káosz? Akkor ki leszel Te, vagy ki leszek Én? 

Egyre inkább meggyőződésem, hogy Jézus ezért válaszolt erre a kérdésre így: “Vagyok, aki vagyok.”

Én most pl. álmos vagyok. :)

De azért figyelek!

Azt hiszem, egy fontos dolgot nem tisztáztam (magamban sem).

AZ EGO NEM ELLENSÉG.

Hogyan is lehetne valami, ami a részed, ellenség? Az ego nem egy betegség. Csak beteges az, ahogy használod. Az ego nagyon fontos kelléke a létezésünknek. Egy kulcsfontosságú segédeszköz ahhoz, hogy ebben a világban létezni tudjunk. Kellenek az emlékeink, kellenek az elvont gondolataink, kell, hogy legyen elképzelésünk, fogalmunk a jövőről. Ezek nélkül nem tudunk működni a világunkban.

Akkor most mi van???

A BAJ, HOGY ROSSZUL HASZNÁLJUK AZ ELMÉNKET! A BETEGEI VAGYUNK A HASZNÁLATÁNAK. ELMEBETEGEK!

Ott fejeztük be, hogy honnan lehet tudni, hogy nem vagyunk képesek látni a valóságot, vagy csak valami eltakarja a szemünk elől a valóságot?

A labirintusból kanyarodjunk ki egy picit. A labirintus természetesen az ÉLET, a létezés. A kendő az nem más mint az elméd, az egod. Így már kicsit bonyolultabbnak tűnik levenni a kendőt, mi? (A rohadt életbe… Egy pillanatra azt éreztem írás közben, hogy egyszerű lesz. De már elmúlt… A francba.)

Ennyi előkészítés után jöhet a varázslat, ami rámutat, miért csodálatosan jó dolog szenvedni.