"Előről nem, de újra bármikor el tudod kezdeni." - ahogy a Kowalsky meg a Vega énekli.
huh...
Nagyon régen nem írtam. Annyira el voltam foglalva magammal. Persze ez nem mentség, hisz mindig magunkkal vagyunk elfoglalva. Ezért nem érünk rá élni.
Megfogott az élet és azt mondta: Na te okostojás! Lássuk, mire mész a gyakorlatban!
És megláttuk...
Egy kicsit el vagyok veszve...
Mesélj, mi a baj?
Nincsenek támpontok. Nem tudom, haladok-e? Ha haladok is, nem tudom jó irányba-e? Nem tudom vannak-e irányok? S nem tudom kell-e haladnom?
Ó! Már azt hittem, komoly problémád van. :)
Azt hiszem a fejlődés ezen a területen is, mint sok helyütt máshol, lépcsőzetesen zajlik. Eljutsz valahova, majd követi egy sík, egyenletes szakasz, ahol nem történik változás. Ahol csak vagy te és a történések. Aztán valami észrevétlenül megváltozik. Minden ugyanolyan csak mégsem. Egyre feszítőbb, frusztrálóbb. Aztán történik valami s te megváltozol. Hirtelen könnyebb lesz. Ugrottál egy szintet. Jöhet a következő síkság.
A megismerés nem a Mindennel kezdődik.
A megismerés nem rendszerfilozófiák gyártása és csiszolgatása.
A megismerés nem elmélet.
A megismerés nem lehet átfogó.
A megismerés elveszíti érvényét a pillanattal. 
Kezdem érteni, hogy óriási különbség van aközött, hogy néha felébredsz, vagy ébren vagy.
Hogy már megint feltaláltam a spanyol viaszt? Azért szerintem a helyzet kicsit összetettebb ennél.
Egyszer már próbáltam írni az álom szerepéről, lényegéről, de az eredmény annyira siralmas lett, hogy ki is töröltem. Most nekifutok még egyszer.
Bizonyára hallottál az alvajárásról. Az alvajárás igen érdekes állapot. Egyértelműen az alvászavarok közé sorolják és betegségként tartják nyilván. Mi is történik?
Ezt érted?
Igen.
Mondom, minden változik. Te is. Érted?
Persze.
De folyamatos a változás, tényleg felfogtad?
Igen, persze!
De minden pillanat más. Vetted?
Igen, de most már fejezd be, mert k****ra unom, és kezdesz idegesíteni és untatni.
Együtt brekegünk