Kezdem érteni, hogy óriási különbség van aközött, hogy néha felébredsz, vagy ébren vagy.
Hogy már megint feltaláltam a spanyol viaszt? Azért szerintem a helyzet kicsit összetettebb ennél.
Egyszer már próbáltam írni az álom szerepéről, lényegéről, de az eredmény annyira siralmas lett, hogy ki is töröltem. Most nekifutok még egyszer.
Bizonyára hallottál az alvajárásról. Az alvajárás igen érdekes állapot. Egyértelműen az alvászavarok közé sorolják és betegségként tartják nyilván. Mi is történik? Az egyén alszik, álmodik, de cselekszik is. Teste mozog, tevékenykedik. Szeme sokszor nyitva. Beszél, akár reagál is a külvilágra. De a reakcióiból, cselekvéseiből látszik, hogy valójában mindent csak az álmán belül tud értelmezni. Kívülről nézve akár mulatságos is. Ostobaságokat csinál, összefüggéstelenül beszél. Azonban többnyire ijesztő és veszélyes a jelenség. Az illető megsérülhet, kárt okozhat. Azt mondják nem szabad felébreszteni. Reggel pedig, azon kívül, hogy fáradt, semmi jele nincs, hogy mit csinált, nem is emlékszik rá.
Nos, szerintem az a helyzet, hogy az alvajárás semmi más, csak az az eset, amikor nyilvánvalóvá, elég extrémmé válik egy egyébként hétköznapi jelenség. Gondold végig! Hányszor cselekszel úgy, hogy valójában nem tudod, miért teszed? Minden alaklom, amikor megbánod a tetted, arról árulkodik, hogy nem tudatos döntést hoztál. Hányszor cselekszel olyasmit, amiről nem is tudsz? “Én nem úgy gondoltam… Én nem ezt akartam…” Irracionális elvárásaid vannak a világgal, a környezetedben élő emberekkel szemben, akik ugyanilyen elvárásokat támasztanak feléd. Kölcsönösen szenvedtek a teljesíthetetlen feltételektől, a “megnemfelelés” érzésétől, a tudattól, hogy baj van veletek, hogy kevesek vagytok. Ettől ingerlékenyek lesztek. Agresszívak. Minden bejövő inger ezen a szűrön megy keresztül. Így kelti a nyugtató érintés az ütés érzetét, így érzékeled a mosolyt vicsorgásnak, így értelmezed félre a másik szándékát (ami még problémásabb, ha figyelembe vesszük, hogy valójában nincs tisztában azzal, hogy mit csinál, mit akar).
Meglátásom szerint, ez az állapot nem különbözik az alvajárástól. És igen, ugyanúgy betegség.
AZ EMBEREK TÖBBSÉGE ELMEBETEG.
Aki véletlenül felébred egy pillanatra, vagy éberré válik, igen furcsa dolgokat tapasztal. Van erre egy jó képem:
Képzelj el egy kórtermet, ahol olyan betegek vannak bezárva, akik alva járnak. Plusz probléma, hogy kómában is vannak, tehát mindig alszanak. Néha mélyebben, néha felszínesebben. A kórterem be van rendezve, de a betegek nincsenek rögzítve, tehát szabadon mozoghatnak. Senki nem korlátozza őket a termen belül. Mindig alszanak. Alszanak, amikor esznek, amikor beszélnek, amikor szeretkeznek.
Most képzeld el, hogy egyszercsak felébredsz, és körbenézel. Na, milyen érzés? Azt hiszed álmodsz. Ez nem lehet a valóság. Annyira ijesztő, hogy próbálsz felébredni, azaz visszaalszol. Csakhogy nem hagy nyugodni a gondolat. Egyre sűrűbbé válnak az ilyen pillanatok, egyre több tapasztalatot gyűjtesz a valóságról, míg végül kiszorulsz a többiek közül. Végül rájössz, hogy csak a saját álmodból tudtál kiszakadni. A többiek alig érzékelték a létezésedet. Féltél a magánytól, a kitaszítottságtól, és most egyszerre csak látod, milyen magányos voltál eddig, bezárva az álmodba. A többiek kétségbe ejtőek. Maguk alá csinálnak, aztán odajönnek hozzád és opálos, félig csukott szemmel magyarázzák neked, milyen rohadtul büdös van. Összetörik magukat az ütközésekben, miközben látod, hogy csak egy oldallépés kellett volna. Ők viszont ülnek a földön, fogják a fejüket, sírnak, és összefüggéstelenül motyognak sorsról, életről, Istenről.
Most képzeld el, hogy szeretnél segíteni. Odamész a földön ülőhöz. Próbálod ébresztgetni. Finoman megrázod. Ő az álmában érzi ezt, de az álom eltorzítja az érzékelést. Azt hiszi bántani akarod. “Hát milyen rohadék vagy te, hogy azt bántod, aki bajban van!?” Abbahagyja a sírást és most agresszív, félelemből fakadó dühe, arra vezérli, hogy megüssön. Talál. A fájdalom nagyon is valós. Mit teszel? Megütöd? Elgáncsolnád az alvajárót?
Én azt hiszem, hogy itt van az egyetemes szeretet kulcsa. Öntudatlanba nem rúgsz, ha ébren vagy. Nem okozol fájdalmat. Megtehetnéd, de nincs értelme, nem vágysz rá.
Először talán az lesz a legjobb, ha a kórterem sarkába vonulsz, próbálsz ébren maradni, nem visszazuhanni.
A falnak veted a hátad, kényelembe helyezed magad és figyelsz.
Jó szórakozást!
Együtt brekegünk