OSHO
Mostanában tőle olvastam sokat. Nagyon deprimáló. Na, nem az, amiket ír, hanem valami más.
Én mindig büszke voltam arra a képességemre, ahogyan a legkülönbözőbb információkat szintetizálni tudtam, és ezekből meglepően újszerű és izgalmas gondolati íveket tudtam alkotni. Még akkor is, amikor az esetek túlnyomó részében (gyakorlatilag szinte mindig :) kiderült, hogy már korábban és sokkal magasabb szinten megvalósították elgondolásaimat. Újra és újra felfedeztem azt, ami már sokak számára nyilvánvaló volt. (pl. 11-12 évesen kigondoltam, hogy Európa országainak az USA mintájára össze kellene állni Európai Egyesült Államokká. Még a fázisait is végiggondoltam, persze Magyarország vezetésével:) Eleinte nagyon letört, hogy rengeteg energiával újra és újra felfedeztem a spanyolviaszt.
Aztán egy idő után rájöttem, hogy egyvalamire mégis csak jó ez a képességem. Azok a primitív, nyilvánvaló összefüggések így teljesen belsővé váltak. A mechanizmusuk egyre kifinomultabb lett, és egyre mélyebb összefüggésekre jöttem rá (persze ezek sem voltak újak).
Nem túl rég voltam egy embernél, akit magamban afféle “kismesternek” aposztrofáltam. Segített másoknak az útkeresésben. Beszélgettem vele pár szót, amikor azt mondta: “Ha el akarsz utazni valahová, felülhetsz a vonatra. Nem kell neked lefektetned a síneket, azok már ott vannak.” Én azóta, ha eszembe jut ez a beszélgetés, mindig arra gondolok:
De én az vagyok, akinek magának kell lefektetni a síneket, különben nem fogom megérteni a dolgok működését a legapróbb csavarig. És én ettől vagyok, az aki. Ettől lesz különlegesebb az én tudásom, másokénál, hogy én centiről centire megdolgoztam a megértésért, így az valódi. Gyakran érzem, hogy mások sokszor csak azt hiszik, hogy értenek valamit. Én tudom, hogy sok mindent nem értek, de azt a keveset, amit igen, azt teljes mértékben.
Csinos gondolat, ugye? Most, hogy leírtam, meg tudom mutatni a csapdákat benne. (kiemelem)
De én az vagyok, akinek magának kell lefektetni a síneket, különben nem fogom megérteni a dolgok működését a legapróbb csavarig. És én ettől vagyok, az aki. Ettől lesz különlegesebb az én tudásom, másokénál, hogy én centiről centire megdolgoztam a megértésért, így az valódi. Gyakran érzem, hogy mások sokszor csak azt hiszik, hogy értenek valamit. Én tudom, hogy sok mindent nem értek, de azt a keveset, amit igen, azt teljes mértékben.
Hát igen. Ebben a pillanatban magamnak sem vagyok túl szimpatikus. :)
Azt hiszem a gond az, hogy az egom bármire (és ezt szó szerint kell érteni) képes lenne, hogy különlegesnek érezhesse magát. Az utóbbi időben egyfajta spirituális megmondó ember szerepében szeret tetszelegni. Valóban pokoli jó érzés, amikor bölcsnek érzem magam. Lehet, hogy az egész blogírás az egom trükkje? (Oké, ez most zavaró gondolat)
Akárhogy is van Osho ettől foszt meg. Mire bennem felötlene valami izgi gondolat, ő már rég bizonyította, megmagyarázta, ráadásul sokszor meggyőzően. Néha már nincs kedvem erőfeszítést tenni, mert bármit csinálok, jön Osho és százszor jobban csinálja. Eddig azt gondoltam, hogy elveszi tőlem a felfedezés örömét. Valójában azt az érzést veszi el kérlelhetetlenül, hogy valami különleges vagyok. Gyengíti az egom integritását, és ezt nehéz megbocsátani. (Amiatt oshongok, hogy az árnyékában oshonok :)
Mindenesetre, most hogy ezt leírtam, kicsit megnyugodtam. Az látszik, hogy az egom csalafintább, mint amilyennek látszik. Egyszerűen jobban kell figyelnem!
Együtt brekegünk