Az történt, hogy rátaláltam Max és Maxina blogjára, ahol elolvastam „a nagy kékség” c. bejegyzést. Felkeltetette az érdeklődésemet, s kérdéseket tettem fel. Ebből aztán kialakult egy érdekes beszélgetés Maxina és köztem. Hosszú utat jártunk be. A továbbiakban a kiinduló bejegyzést is és az abból kialakuló beszélgetést többé-kevésbé vágatlan változatban fogom több részletben közzétenni. Ha valaki esetleg szeretne hozzászólni, ne fogja vissza magát :)
(Ez a beszélgetésünk negyedik részlete!)
Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.04. 11:02:40
mintha azt mondanád: ha figyelsz, váltogathatod a kendőidet (prizmáidat, mindegy). színesebb, tetszetősebb, átlátszóbb, ilyenebb, olyanabb. könnyedén. ha gyakorolsz.
mintha azt mondanád, amit én mondtam az elején. nem tudom eldobni, csak megváltoztatni. nem lehet korlátot teljesen lebontani, csak máshová helyezni.
:D
jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.05. 06:50:06
@Max & Maxina: Jó. Gyanítottam, hogy az u.i. okoz majd némi kavarodást. Nagyon örülök, hogy kiverekedted magad belőle.
Nincs ellentmondás, de nem is ugyanazt állítom mint te az elején.
A korlátok nem véletlenül vannak jelen az elménkben. Ebben igazad van. A korlátokon mi magunk tudunk változtatni. Ezt is jól látod. De!
Végezzünk egy gondolatkísérletet!
Tételezzük fel, hogy adva van egy fiatal, életerős személyiség. Korábban a környezete számtalanszor hozta kiszolgáltatott, megalázott helyzetbe. Volt, hogy szándékosan,önzésből, volt, hogy tudatlanságból, figyelmetlenségből. Egészen fiatalon, nyitottan és bízva az emberekben sokáig tehetetlen elszenvedője volt az eseményeknek. Egészen addig a pontig, amíg a szenvedése olyan mértéket nem öltött, hogy sikerült átlépnie addigi korlátait, s megtanult kiállni magáért. Kivívta saját függetlenségét, s büszke lett az erőre, amit fel tudott mutatni. Ez beépült az énképébe, s mivel eléggé megszenvedett érte, nagyon figyel arra, hogy fenntartsa azt az érzését, hogy ő nem maradhat alul kiélezett helyzetben, amikor tényleg tétre mennek a dolgok. Azonban ennek vannak káros és kellemetlen következményei. Bármely helyzet, amelyik képes legalább részben felidézni a korábbi szituációk emlékét, hangulatát, azonnal teljes harckészültségbe helyezi ezt az új arzenált. A konfliktusok hevében sokszor már elmosódik, hogy miből indult ki a helyzet, vagy hogy mi is az igazság. A győzelem számít. Mert ha nem jön ki győztesen, akkor ugyanott tart, ahol korábban, amikor még gyenge volt, amikor még megalázhatták. Emiatt akkor is harcol, amikor nem kéne, mert valójában senki nem támadta. Később, amikor múlik a feszültség persze belátja, hogy nem kellett volna.
Na, kb. ennyi az alapfelvetés. Nézzük, mi történt. Az illető változtatott az alapkorlátain, mert az azokkal való azonosulás már annyi szenvedéssel járt,ami rákényszeritette. Új korlátokat vett fel (alkalmazkodott). A régi problémák egy része megoldódott, de összességében könnyebbé nem vált a helyzet, mert az új korlátok új területeken okoznak problémát. Az ezek által okozott szenvedés aztán vagy eljut olyan mértékig, ami újabb változásokat generál, vagy nem. Két komoly gond van ezzel:
1. Az folyamat nagyrészt öntudatlanul megy végbe, a külső körülmények és a korábban már meglévő korlátok összegzéseként.
2. Az egésznek a motorja nem más mint a nyers, elementáris félelem a megsemmisüléstől. Ez az oka annak, hogy bár sokszor megfogadjuk, hogy változtatunk rossz beidegződéseinken, mégsem történik változás. Valójában fontosabb számunkra egónk integritása, mint az hogy lássuk a valóságot.
Amiről én beszélek, az annyiban különbözik, hogy az egész folyamat tudatosodik. Eleinte még reflexesen cselekszel az adott helyzetben, tehát látszólag semmi nem változik, de egyre többször kapod magad rajta, hogy hogyan is működött az adott reflex. (S döbbenetes megélni, mennyire ki vagy szolgáltatva nekik :) Aztán rájössz, hogy gyakorlatilag tényleg szinte minden cselekedeted mélyén, legmélyén (sokszor elfedve, megmagyarázva) a félelem van.
Ez az a pont, ahol elkezdhetsz kísérletezni, mi van, ha elfogadom, hogy nem felelek meg a saját elvárásaimnak, másokénak, a szabályoknak. Ebből tapasztalatok lesznek, s az önbizalomnak egy olyan fajtája, amit nem nagyon ismerünk. Ebben a fázisban nagyon élvezed, hogy tudatosan tényleg meg tudsz szabadulni a régi korlátoktól. De! Valójában annyi történik, hogy hogy a korábbinál sokkal gyorsabb ütemben keletkeznek újabb és újabb korlátok. A tempó azonban annyira felgyorsul, hogy már nincs idő teljesen azonosulni velük, egyre könnyebben váltasz köztük.
Így jön létre az a paradoxon, hogy akkor lehetsz korlátlan, ha végtelen sok korlátod van, amiket tudatosan használsz, de nem azonosulsz velük. :)
Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.05. 17:43:39
@jorick1977: no, mostanra kicsit összeszedtem a gondolataim a "próbáljuk keretezni önmagunkat" témakörben és pontosítanám én hogyan gondolom.
igazából nem tetszik a váltogassuk a korlátainkat gyorsan, még mielőtt hozzászokunk kép. sokkal inkább szeretek erre az egészre (önmagamra:)) úgy gondolni, mint egy építményre. nem véletlenül használtam a váram én vagyok kifejezést. a váram - vagyis én - jelenleg egy olyan építmény, ami nem megfelelően épült. mert mondjuk elfogyott a tégla és az egyik közfal hiányzik, ezért nincs intimitásra szolgáló kuckó benne. vagy van emelet, de nincs hozzá lépcső, mert rossz volt a méretezés és az asztalos által készített lépcsőszerkezet nem építhető be. van tehát egy épület, ami nem komfortos nekem, egyes funkciói hiányoznak, vagy nem használhatók arra, amire eredetileg épültek. (mondjuk a konyha főzésre, mert nincs víz és tűzhely). amikor használom a házamat, akkor sorra derülnek ki a hiányosságai. éppen ezért feltérképezem, mi az, ami nem működik - vagy hiába hittem, hogy a zuhanyzó elég, miközben kádra kádra vágyom - mégsem olyan komfortos, mint az elején gondoltam, ezért próbálom a hiányosságokat pótolni, a nem jól működőket javítani. egy olyan teret szeretnék létrehozni, ahol jól érzem magam, ami számomra komfortos, ami sem nem túl nagy és elveszek benne (például nem okoz gondot, hogy rendben tartsam az 1000m2-emet, és arra menjen az időm, hogy folyamatosan takarítok, karbantartok, ahelyett, hogy élvezném, csak teher) sem nem túl szűk, komfort nélküli (mondjuk 9m2 fűtés és folyóvíz nélküli ablaktalan helyiség).
szóval egy számomra tetszetős, otthonosnak érzett tér, amit ki tudok tölteni és megvan benne minden funkció, amit fontosnak tartok.
így gondolkodom magamról.
természetesen ez azt is jelenti, hogy nem építhetek állandóan mást. nem építhetek olyat, ami meghaladja az erőimet. az otthonom felépítése és közben hozott döntések egyben korlátok is. mert egy otthonom lehet. nem váltogathatom állandóan és gondolhatom meg magam napról-napra, mert akkor csak építek és bontok, építek és bontok. olyan leszek, mint kőmíves kelemen. :D és az ugye tudjuk nem vezet sehova.
vagy, de igen. hogy beépítem a társam hamvát. hátha....
szóval, így.
és mégse a fenti témakörök...bár, nyilván arról beszéltem most, de szimbólumokban.
mmmmmmmmmmmm
még valami: azért nem tetszik a váltogassuk a korlátokat állandóan és gyorsan, mielőtt hozzászoknánk teória, mert ezzel mintha azt mondanád: lakj inkább szállodában. utazgass, keress megfelelő szállást és ha meguntad, ha változásra vágysz, ha kalandot keresel, vedd a hátizsákod és uccu neki, vágj bele a kalandba, keress új helyet, új kihívást. így - ha figyelsz - mindig megtalálhatod a neked aktuálisan legmegfelelőbb helyet.
ezzel az a bajom, hogy otthonra szükség van. kell egy stabil pont. az én stabilitása. mert anélkül nem megy. nincs az utazás öröme, csak az űzött vad kiszolgáltatottsága. a gyökértelenség, az elveszettség.
no?
:D
jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.06. 07:09:03
@Max & Maxina: Persze hogy nem tetszik az otthontalanság gondolata. Hiszen így hiányozna a fix pont, ahonnan elindulhatsz, ahová visszatérhetsz. Egyszerűen nem érzed magad biztonságban. A folyamatosan változó valóság állandó veszélyforrás, bármikor megváltozhat az, ami jó. Kell egy pont, ami örökké állandó, vagy legalábbis jóval lassabban változik mint a valóság, így megadja a stabilitás illúzióját. Ráadásul, míg a valóság fölött vajmi kevés hatalmunk van, addig az elménkben épülő otthonunk, ha elég tudatosan tesszük, akkor a mi igényeink szerint formálható. Én ezt vontam le abból, amit írtál :) Remélem, közel járok, ahhoz, amit te gondolsz. :)
Teljesen igazad van. Ezt nem lehet megcáfolni és nem lehet az ellenkezőjéről senkit meggyőzni. Meg sem próbálom :)
A görögök azt mondták: panta rhei! Minden változik. Nagyon könnyen lépünk túl ennek a mondásnak a valódi jelentőségén. MINDEN VÁLTOZIK! És nem időszakosan, hanem folyamatosan. Mint a folyó, amibe nem tudsz kétszer belelépni.
A valóság folyamatos változásban van, az élet, a létezés a valóság része, tehát az élet folyamatosan változik. Amikor építem az én-várat, az azért van, mert hagyom, hogy az elmém teljesen átvegye az irányítást. Az elméd vagy egód egy fantasztikus dolog, ha arra használják, amire való. Rendszerezni a befutó tapasztalatokat. Információt tárolni, előkereshető formában. De az elme nem tud irányítani. Töredékesen képes érzékelni a valóságot, ezért kipótolja az űrt illúziókkal, így megteremti azt a virtuális valóságot, amiről te is beszéltél. Számára ijesztő a változás, mert nem tud mit kezdeni vele. Minél többször találkozik a valósággal, parányi illúzió világát annál inkább fenyegeti az összeomlás. Az egó ezt a teljes megsemmisüléssel azonosítja. Számára a túlélés sokkal fontosabb, mint az, hogy alkalmazkodjon a valósághoz. Ezért olyan pokoli nehéz változtatni magunkon...
Az egó inkább elzárkózik a valóságtól a maga által létrehozott virtuális világba, az fogadja el teljes valóságnak. Azonban ez olyan mint erdőben bekötött szemmel közlekedni a fantáziád alapján.
Amikor ki akarod alakítani a házadat, ami számodra megfelelő, akkor az emlékeidre támaszkodva a vágyaidat próbálod magvalósítani egy általad elképzelt jövőbeli pillanathoz igazítva. Érted, mi a baj? Ebből semmi nem igaz.
Még egy kellemetlen következménye van az egész folyamatnak. Kiszakít az Életből, a Létezésből. Olyanná válunk mint a drogos cunami idején. Aki látja a valóságban közeledő vízfalat, menekül. A saját illúzióiba mélyen beletemetkezett drogos boldog vigyorral a fején ül. És meghal. Az élet szempontjából, ami kimarad a valóságból, nem mozog együtt vele, az kiszakad az életből, s meghal. Sokkal több halott ember dolgozik nap mint nap, mint amennyi a temetőkben pihen.
A biztonság, amire vágysz és ahogy szeretnéd megteremteni, az egó illúziója. Egy egész életet eltölthetsz, hogy soha ne érj a végére, cserében viszont egy percig sem élsz. A biztonság abból fakad, amikor az erdőben sétálva leveszed a kendőt, s látni kezded a szépségeket, és akadályokat. A valódiakat.
Amikről most meséltem neked nagyon távol vannak a "normális" emberek gondolkodásmódjától. Amikor az egó találkozik ezekkel a gondolatokkal többnyire agresszívan védekezik. De neked óriási szerencséd van!
Amennyiben jól olvastam a blogodat, a saját én-várad bár működik, de korántsem tökéletes konstrukció számodra. Pedig nagyon tudatosnak tűnsz, úgy vélem folyamatosan hatalmas energiákat szentelsz a tökéletesítésének. Mégsem működik jól. Így esélyed van rájönni, hogy csúnyán átvertek. Megszülethet a vágy, hogy olyan utakon keress megoldást, amit a többség elutasít, vagy fel sem ismer.
Én pont az ellenkező irányból jöttem. Az én életem túl jó, túl sima volt. Az én számomra tökéletes. Nekem a mozdulatlansága tűnt fel. Az érzés, hogy: Ennyi?
:D :P
Együtt brekegünk