Az történt, hogy rátaláltam Max és Maxina blogjára, ahol elolvastam „a nagy kékség” c. bejegyzést. Felkeltetette az érdeklődésemet, s kérdéseket tettem fel. Ebből aztán kialakult egy érdekes beszélgetés Maxina és köztem. Hosszú utat jártunk be. A továbbiakban a kiinduló bejegyzést is és az abból kialakuló beszélgetést többé-kevésbé vágatlan változatban fogom több részletben közzétenni. Ha valaki esetleg szeretne hozzászólni, ne fogja vissza magát :)
(Ez a beszélgetésünk ötödik részlete!)
Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.06. 10:18:01
@jorick1977: jól érted és mégsem érted egészen jól.
azt hiszem egy kicsit másról beszélünk.
míg te az egóról beszélsz és azt mondod, hogy az egó irányítja a teljes megismerési folyamatot, az én-vár építését, a tapasztalások teljes skáláját - kvázi az egó hatalma kizárólagos az elménk a személyiségünk és az életünk felett (jól értem?), addig én az egót, mint az egész részét tekintem.
úgy látom a személyiséget, aminek az egó csak egy darabja. lehet, hogy jelentős darabja (nyilván mindenkinél más és egyedi a jelentősége, funkciója, működése), de mégis csak egy rész. és a részek sokrétű és dinamikus mozgásban és kapcsolatban vannak. egymás nélkül nem tudnak jól működni. ha bármelyik hiányzik, a működés felvesz egy speciális formát, és annyira egyedivé válhat, hogy azt mondjuk: jesszus!!!! ez egy őrült!!! vagy egy perverz állat. stb.
de ez abból fakad, hogy hiányosságok vannak, egyes részek nincsenek készen (elakadások), ezért egyes részek túlműködnek (kompenzálás), ráadásul kimaradnak folyamatok, vagy a meglétük kellemetlen érzéseket okoz, mert az EGÉSZ működésében van zavar és nagyon nehézkesen tartható fenn, túl sok energiát igényel és nincs a működtetőnek közben komfortérzete.....
mmmmmm
így érthetőbb?
de a lényeg az egó értelmezésénél van, azt hiszem.
az életem nekem is sima volt. a mai minták szerint tökéletes. mégis felborítottam.
nos, ezt az utat választottam, hogy magamat is tudjam borítani. mondhatjuk. :)
ezt most olvastam:
"Úgy tűnik, hogy az embernek szüksége van egy rendszerre, amiben átélheti a szelfszabályozást és a kölcsönös szabályozást annak érdekében, hogy az ettől való eltávolodásban megtalálhassa önmagát."
zseniális. erről szól a nagy kékség c. rész.
hahh!!
zseniális vagyok!! :D:D:D:D:D
jorick1977 · http://bekasto.blog.hu 2013.12.09. 07:01:57
@Max & Maxina: Kis szünetünk alatt átolvastam eddigi "beszélgetésünket". Úgy vélem komoly szemantikai problémáink vannak. Nem ugyanazt értjük a szavak alatt, így gyakran párhuzamos monológokba bonyolódunk.
Amikor én az egó vagy az elme szót használom, akkor mindarra gondolok, amire tudatosan vagy tudattalanul azt mondod, Én. Nem a személyiséged egy önálló darabkája, hanem minden, ami az adott pillanatban te vagy. Emlékek, neveltetés, tudatos, tudattalan késztetések, örömök, bánatok, tervek, remények, kapcsolatok, szerepek, elvárások stb. Szóval minden.
Amikor elkezded magadat megfigyelni, akár olyan apróságokban, mint az evés, vagy a járás, akkor észreveszel valamit, ami mindig is ott volt. Eddig olyanokat mondtál rá, hogy megérzés, hatodik érzék, ösztön... Valószínűleg volt már olyan életed során, hogy egy kiélezett helyzetben olyan gyorsan kellett reagálni, hogy nem volt időd mérlegelni. Az elméd leállt, s te mégis optimálisan cselekedtél. Ha visszaemlékszel, szinte megállt az idő, óriási szerencséd volt, mert tudatosan soha nem tudtad volna ilyen jól megoldani a helyzetet. Nos, én azt mondom, hogy vizsgálódásom tárgya az a valami, ami akkor átvette az irányítást, amíg az egó rémülten szűkölt az agyam egyik sarkában, s egy elegáns, a helyzetnek tökéletesen megfelelő válaszreakciót adott.
Az idézet, amit találtál, valóban remek. Eddig is erről beszélgettünk. Kell a korlát, hogy legyen mit meghaladnod, s megtapasztalhasd, hogy a korlát erejét Te adtad neki, amikor elfogadtad. A meghaladáskor nem megszabadulsz, pusztán egy tágasabb térbe jutsz. Ott is elérkezel a korlátig. Majd átléped. Minél többször teszed ezt meg, annál inkább ráérzel, hogy ezek nem külső hatások, hanem belőled fakadnak. Ekkor a többség elindul befelé körbenézni. A kérdés adott:
Ki vagyok én?
Minden más másodlagos.
Én az vagyok, aki ...
Bármi következik itt, az az egóból fakadó definíció lesz. Emlékek, vágyak, tervek, kapcsolatokon keresztül történő definíciók.
Ki vagy te?
Az, aki mindig kék sapkát hord?
Az, aki szereti a szandált?
Az, aki soha nem venne fel kosztümöt?
Bocs a példákért, de valójában azok a válaszok, amik komolyan megfogalmazódnak a kérdéssel kapcsolatban, többnyire pont ennyit érnek.
A hétköznapokban pl. ezek a
Velem mindig...-ek
Velem ez sohá...-k.
Az egó, aki nem képes látni a teljes összefüggéseket, egy darabig futja a köreit, aztán azt mondja: Ezt nem lehet definiálni. Én ÉN vagyok. :)
Van egy érdekes módszer, hogy közelebb kerülj az igazsághoz, azzal kapcsolatban, ki is vagy te alapvetően. Ahhoz hasonlít, mint amikor levetkőzöl a tükör előtt. Leveszed egyik ruhát a másik után, egyik réteget a másik után, hogy megláthasd, mi van alatta.
Szánj rá pár percet.
Helyezd magad kényelembe. Lazítsd el a tested. Csillapítsd le az elméd. A következő kérdéseket tedd fel magadnak, de csak egymás után, úgy hogy mindegyikre rászánsz némi időt, hogy valódi választ kapj:
Ki vagyok én a nevem nélkül?
Ki vagyok én a munkám nélkül?
Ki vagyok én a barátaim nélkül?
Ki vagyok én a családom nélkül?
Ki vagyok és a párom nélkül?
Ki vagyok és a terveim nélkül?
Ki vagyok és az emlékeim nélkül?
Ki vagyok én a gondolataim nélkül?
Ekkor és csak ekkor van esélyed megpillantani azt, aki vagy ami a lényegedet alkotja. Amíg ez nem történik meg, tehát nem ismered fel, hogy a rengeteg réteg alatt, amiket az évek és tapasztalatok hordtak rád, valójában ki bújik meg, addig hogyan lenne esélyed "jól", "helyesen", "megfelelően" cselekedni, reagálni?
:)
Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.09. 14:03:47
@jorick1977: :D
amit írtál arról az LGT príma primadonna c. száma jutott eszembe. :P:D
hm. értem mit mondasz...és értem, hogyan gondolod.
viszont nem tudom, létezik-e valami, avagy valaki a rétegek alatt. és nem is biztos, hogy én azt szeretném meglátni. mindemellett, ezzel kapcsolatban volt egy ööööööööö, izé, valamim...:D
egyszer kocsival utaztunk valahová és én jószokásomhoz híven olvastam. tél eleje volt, emlékszem. emlékszem a tájra. a könyvre nem igazán. talán a csakrák működéséről szólt, de mindegy is, nem volt kapcsolatban vele. akkoriban vetődtek fel bennem ezek a kérdések, mint benned, akkor kezdtem kutakodni, ezeken gondolkodni. egyszer csak felpillantottam, kinéztem a mellettem elsuhanó tájra és megláttam magam. nem kint, nem látomás volt, inkább a fejemben jelent meg önmagamról egy kép, aki vagyok. valaki, aki nem is valaki volt igazán, hanem, valakinek az eszenciája. egy éjszakai, hold sütötte ösvényt láttam, aminek a végén ott voltam én. vagyis az én lényegem. nem tudom leírni, mert annyira megfoghatatlan, és mégis annyira tudatos, kézzel fogható és egyértelmű volt.
abban a pillanatban meggyőződésem, vagy inkább biztos képem lett arról, hogy igen, van egy "eszenciám", lényegem, ha úgy tetszik. és bármerre indulok is, bármit próbálok is, az út odavezet. ott várok magamra.........:D:D:D:D
khm.
kissé skizofrén gondolat, nemde?!
azután vehemensen, elszántan és nagy kitartással kutattam.
mostanra felhagytam ezzel. mert már nem érdekel az "eszenciám" miből áll, hogy néz ki, mi az. tudom, hogy van, tudom, hogy rosszul értelmeztem. az út kezdete és vége ugyanis én vagyok. :D
ui.: annyira szép végszó volt ez(háháháhá!!!), hogy csak így utóiratban tenném hozzá, pedig lényeges: meggyőződésem, hogy nem az eszenciám kutatása miatt vagyok itt. hanem a megtapasztalása, a használata miatt. hogy éljek és az életem pillanataiban ilyen-olyan módon megéljem magam. a félelmekkel, a vágyakkal, a hiányokkal, fájdalmakkal, stb. nem érdekel a miért. az érdekel, hogyan és mit. (persze, nyilván érdekel a miért is, de nem kutatom fejvesztve már....mindenáron.) sokféle az út és még csak eltévedni sem lehet.
Együtt brekegünk