Vajon mi ez a csönd? Figyelj!
Semmi…
Pörög az élet. Történik ez meg az. De semmi.
Milyen mókás, hogy pont a napokban dugult el úgy mindkét fülem, hogy napokig sokszor alig hallottam. Mintha víz alá merültem volna. Hirtelen minden tompább lett, távolibb. Tudod mit? Élveztem kicsit. Jól esett, hogy a világ, a külső világ távolabb lépett. A figyelmem így beljebb irányult. Jó volt.
De, ha őszinte akarok lenni, valójában semmi. Semmi van és már nem is zavar igazán. Talán őszintébb lettem. Néha meglep, hogy milyen intenzív érzések, benyomások törnek rám. De még ezek sem törik át a burkot. A többi néma csend…
Egyre többször kapom magam azon, hogy nem gondolkodom. Fura érzés. Történik valami, amin korábban sokat töprengtem, rágódtam volna, elemeztem volna, most meg nem. Aztán egyszer csak ocsúdok. Hé! Nem kellene ezt átgondolnod?
Nem igazán.
Egyre több mindent bocsájtok meg magamnak. Olyan dolgokat, amikről azt tanították nekem, hogy helytelen. Egyre szabadabban mozgok az életemben.
Múltkor valaki kérdezett valamit erről az egészről, s igen kellemetlen volt, hogy nem bírtam szavakba önteni. Belül pontosan tudtam, mit kellene mondani, de kimondva semmi nem fedte le a lényeget. Kicsit el is ment a kedvem a filozofálgatástól. Kicsit az írástól is.
Lehet, hogy most nincs más dolgom, mint megélni, mindazt, ami fennakadt a szűrőn. Lehet, hogy most már eljutottam odáig, hogy tényleg csak figyelnem kell.
Csak figyelnem.
Figyelnem.
Csak. (Jó, mi? :)
Együtt brekegünk