Esküszöm, nem tudom igazán, miért kezdem el ezt a blogot. Simán lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzés.
Most konkrétan azért írok, mert már hetek óta gyötört a vágy, hogy írjak egy blogot. Amikor feltettem magamnak a kérdést, a következő kép ugrott be.
Eddig nagy “útkeresőnek” tartottam magam, aki a Végső Igazságot kutatja (ez itt tömény önirónia, csak itt nem tudok hangsúlyozni :). Szóval, eddig ahogy mentem az utamon, mindig figyeltem, hogy találok-e valami fontosat, amire szükségem van, hogy könnyebben, gyorsabban haladjak az úton a célom felé, ami nem más mint a MEGVILÁGOSODÁS. Lelki szemeim előtt, a távoli jövőben láttam magam, ahogy a föld fölött, lótuszülésben lebegek, arcomon a lét elviselhetetlen könnyűségéről árulkodó mosoly. (bocs, de ez van:)Aki keres, az talál. Egyre több mindent szedtem össze, főleg bölcsességeket, spirituális tanításokat, filozófiát, pszichológiát, némi művészetet, stb. Szép sorban bepakoltam őket egy zsákba, s most viszem az úton ezt a zsákot a hátamon. (Zsákos Yorick :)
Csakhogy akadt némi gondom. Tudom, hogy csupa csodával van tele a zsák, de nehéz és lehúz, már alig birok haladni, miközben igazából nem veszem hasznát ennek a sok holminak. Továbbra is keresek, pedig lehet, hogy valahol itt van, ami kell, csak nem figyeltem, mert,amikor felvettem és eltettem, a szemem már a következő holmit kutatta.
Úgyhogy úgy döntöttem, most megállok és kipakolok. Alaposabban megnézem mit is szedtem össze.
Miért akarom ezt a kínlódást mutogatni a neten. Nos, abban bízom, hogy miközben egy elképzelt leendő olvasómnak (figyelj! Ez lennél Te.) magyarázom, hogy mi micsoda, én magam fogom jobban érteni, esetleg megélni.
Együtt brekegünk