békás tó

A gond az, hogy kezdeni akarsz valamit. Cselekedni akarsz. Tenni akarsz. Változtatni akarsz. Aki akar, az nem figyel. Aki cselekszik csak önmagát látja. Mi folyton cselekszünk, mert az ego folyamatosan kontrollálni akarja önmagát. Úgy nézi magát a cselekvésben mint Te a tükörben.

Amikor belenézel, látod magad? Nem. Amikor belenézel, akkor a fejed tele van mindenféle elképzelésekkel arról, hogy milyennek kellene lenned. Általában nem azt látod, ami vagy, hanem ami nem vagy. Először a hibákat. Aztán gyorsan pózt váltva megpróbálsz jobban megfelelni a képnek. Behúzod a hasad, fenékleszorítós bugyit veszel, kihúzod magad, vagyis cselekszel. A legtöbb, amit elérhetsz, hogy érzel némi elégedettséget. Aztán megöregszel és már nem tehetsz semmit, és keserű leszel. Ha valaha szépnek mondtak, annál rosszabb. Mert úgy határoztad meg magad, hogy Te szép vagy. De ha már nem vagy szép, akkor ki vagy Te? Hol van ez ahhoz az érzéshez képest, hogy veled minden rendben?

Mi lenne, ha egyszer belenéznél a tükörbe és hagynád, hogy tegye a dolgát. Visszatükrözzön. Ítélet és hasonlítás, viszonyítás nélkül. Csak figyelj. Ne akard észrevenni “titkolt szépségedet”. Vedd észre, hogy a szépség, fikció.

Ne akarj megváltozni, azért, hogy megismerd a valóságot, mert a Valóság elrejtőzik, s te újra csak magadat látod más szögből.

Csinálj mindent úgy mint eddig. Csak szentelj neki figyelmet. Például: Ha eszel, akkor csak magára az evésre figyelj. Ne gondolkodj, ne beszélgess, ne tévézz! Csak egyél.

Ha mész valahová, akkor csak a lépésre és mindig csak egyre figyelj. Ne kalandozz el fejben.

Ha kezdeni akarsz ezzel valamit, csak úgy tudod megtenni, ha nem teszel semmit.

Csak figyelj!