Az én egyik legnagyobb gondom Istennel az volt, hogy zsarnoknak tartottam. Egy önző állatnak, aki életre hívott engem, őrült, hagymázas álmában. Belekényszerített egy játékba, amit csak úgy lehet megnyerni, hogy az ő szabályait követem, miközben nyalom a seggét. A tét óriási, a nyeremény vagy a veszteség nagyrészt örökre szól.
Hogy ez egy meglehetősen kamaszos kirohanás az Úr ellen? Valóban. Most már én is úgy gondolom. Istennel nincs semmi gond. Még az is tökéletesen irreleváns, hogy létezik-e. A teremtményekkel annál több a probléma.
Sokszor lehet hallani: Ha létezne Isten, nem hagyná, hogy ennyi szörnyűség történjen! Hisz, ha Ő végtelenül szeret minket (márpedig, ha hihetünk Jézusnak, aki a téma elismert szakértője, akkor szeret), nem engedné, azt a rengeteg bűnt, ami eluralja a világot, a sok erőszakot, gyilkolást, természeti katasztrófát…
Hajaj… Mit lehet ilyenkor csinálni? Vagy kijelentem, hogy Isten nincs, vagy ha van egy szadista geci, aki szarik a pofánkba és jót röhög rajtunk. Vagy bevetem a tuti megoldást:
A SÁTÁNT!
Az univerzális gonoszt, aki nagyjából a teremtés pillanatától együtt tevékenykedik a jóságos Istennel. Kettejük dualitása (igen trendi kifejezés) alakítja életünket, létezésünket. A nagy dolgoktól egészen a kisebbekig.
Nos, ennyit a probléma felvetéséről.
Az utóbbi időben sokat foglalkoztatott a bűn gondolata. Hisz az ebből fakadó bűntudat meglehetősen izmos életminőség romboló érzés. Pillanatnyilag a következők járnak a fejemben a témával kapcsolatban.
Isten nem teremtett bűnt, még a lehetőségét sem. Egyszerűen igaza volt Leibnitznek, aki úgy okoskodott:
"Isten végtelen sok világot teremthetett volna, de ő ezek közül csak a legjobbat teremtette meg, jósága miatt. E világban pedig teljes harmónia van (praestabilita harmonia), amit Isten előre elrendezett."
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gottfried_Wilhelm_Leibniz)
Na most ez így jópofa, de… De hogyan alkalmazható ez, mondjuk olyan élethelyzetben, amikor a bíróság ártatlanul börtönbe zárat pedofíliáért, ahol az önjelölt igazság bajnokai partvisnyelet dugnak a seggembe? Ugyebár a teljes harmónia érzése eléggé megkopik egy ilyen helyzetben. vagy emlékezzünk jó szívvel Voltaire: Candide vagy az optimizmus c. regényére, ami pont ezt az optimista hozzáállást teszi próbára.
És most?
(Huh. Akkora szart kavartam, hogy nem tudom, hogy jövök ki belőle :)
Most nézzük egy kicsit a bűn természetét. Hogyan keletkezik és főleg hol keletkezik a bűn?
A bűn egy egyszerű fogalom, mint minden más, amit a környezetünk értelmezésére használunk. A cselekedet vagy a történés sem több ennél. A cselekedet vagy történés akkor válik bűnné vagy áldássá, ha én annak ítélem. Én vagyis az egó. Az egó alapját a szavak hangsorai és a hozzájuk kötődő jelentések alkotják. Ez a kulcsa mindennek.
" 1Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. 4Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. 5A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” (János evangéliuma)
(forrás: http://szentiras.hu/SZIT/Jn1)
Az én olvasatomban ez annyit tesz, hogy bár a világ s benne minden már eleve létezett, a teremtés folyamatának megindulásához kellett valaki vagy valami, ami fogalmat tudott alkotni először saját létezéséről, aztán a világ létezéséről. Aki a valóságban már létezőt, fogalommá, szavakká tudta formálni. Csak gondolkozz el azon, hogy tudsz-e beszélni arról, amit még soha nem láttál? Tudsz-e beszélni arról, amit láttál már, de nem ismerted a nevét? Létezik-e számodra? Alkottál-e valaha képet arról a saját valóságodban, hogy milyen is a Higgs-bozon? Pedig a világ létező része. Csak a te világodban esetleg még nem létezett. Ha most utána nézel, akkor már létező lesz. Megteremtődött számodra, de nem általam, s nem általad, hanem az “Ige” (értsd: fogalmi jelentésű szó, egy név) által.
Amikor újszülött voltál a világ már létezett. Tapasztaltad. Ma mégsem tudod felidézni, hisz ami most vagy, az a szavakon, címkéken, fogalmakon alapszik. Akkor pedig még nem voltak se címkék, se fogalmak, se szavak. Amikor megkaptad a szavakat, elkezdted megteremteni a világodat. Persze nemcsak szavakat kaptál, hanem jelentéseket is örököltél. Ez szükségszerű volt, hiszen muszáj a többiekkel kapcsolatba lépni. De minden egyes jelentés, amit megtanultál egyben korlát is, ami meghatározza, mit minek érzékelsz, mit hogyan azonosítasz be. A nyelvészek ezt nevezik konnotatív jelentésnek, és csúnyán alábecsüljük a fontosságát. A szavakhoz tapadó emlékek, élmények adják azt a jelentést, amit a szó számunkra jelent. Amikor a világról gondolkodunk, akkor szavakat használunk, mégha nem is mondjuk ki őket. Így azonban nem a Valóságról gondolkodunk, hanem arról a világról, amit a mi szavaink, a mi fejünkben, a mi tapasztalataink alapján teremtenek. “Kezdetben vala az Ige”. Mindennek az alapja a Szó.
Isten nem teremtett bűnt, és nem teremtett Sátánt, hogy legyen egy leányvállalata. Az egyetlen, ami itt teremt az nem más mint az EGÓ. Én. Én teremtem Istent, Én teremtem a Sátánt. Én teremtem ezt az egész világot. (Figyelem! Nem a VALÓSÁGOT!)
Miért létezünk, mi a célunk az életben?
Élek mert élek. Az Élet vagyok. Isten is az Élet. Isten, a teremtő.Isten Én vagyok. Igaz, a Sátán is. Mert megteremtem a bűnt. Nem amikor elkövetem. Nem. Hanem amikor megítélem.
Esik az eső.
- A kurva életbe elázik a frizurám, mi a szarért kell pont most esnie. Persze jellemző, velem mindig ez történik. Ha én elmegyek fodrászhoz, akkor tuti esni fog. (Mert olyan kurva fontos vagyok az univerzumban, hogy csak azért összehoz egy végtelen bonyolultságú folyamatot, aminek a vége az eső, hogy velem kibasszon.)
- Végre esik. Imádom az esőt. Szeretek esőben sétálni. (Szeretem, mert ez a szomorkás hangulat teljesen beleillik a személyiségembe, hisz én is szomorkás vagyok, mert nehéz az életem. S különben is mindenki utálja az esőt és nem szeret elázni, de én annyira különleges vagyok, hogy ezt meg is kell mutatnom.)
Az eső esik.
Meghal egy ismerős. Fiatalon elüti az autó, középkorúan elrákosodik, vagy kilencven évesen meghal végelgyengülésben. A halál a valóság ténye. A többi az én fikcióm. Ismered a Darwin-díjat? Nézz utána. Egy időben imádtam. Fantasztikusan ostoba módon tudnak meghalni emberek a saját hülyeségüknek köszönhetően. Én könnyesre röhögtem magam rajtuk. Ha a családomban történik ilyen eset az nem vicces?
Az eső esik.
Én meg most nem akarok teremteni. Gondolj bele, ha elolvastad ezt a sok baromságot, és még el is hitted, akkor ketten együtt teremtettünk egy új világot a fejedben. Az nem az én világom már, hanem a tied. Egy biztos. Akármit írok le, akármit gondolok ki, hogy magyarázzam, akármit gondolsz te a magyarázatról, egyik sem a VALÓSÁG.
Engem pedig izgat, hogy mi lehet az. Meg kell tanulnom nem gondolkodni. Meg kell tanulnom csak
FIGYELNI!
Együtt brekegünk