Az én egyik legnagyobb gondom Istennel az volt, hogy zsarnoknak tartottam. Egy önző állatnak, aki életre hívott engem, őrült, hagymázas álmában. Belekényszerített egy játékba, amit csak úgy lehet megnyerni, hogy az ő szabályait követem, miközben nyalom a seggét. A tét óriási, a nyeremény vagy a veszteség nagyrészt örökre szól.
Hogy ez egy meglehetősen kamaszos kirohanás az Úr ellen? Valóban. Most már én is úgy gondolom. Istennel nincs semmi gond. Még az is tökéletesen irreleváns, hogy létezik-e. A teremtményekkel annál több a probléma.
Sokszor lehet hallani: Ha létezne Isten, nem hagyná, hogy ennyi szörnyűség történjen! Hisz, ha Ő végtelenül szeret minket (márpedig, ha hihetünk Jézusnak, aki a téma elismert szakértője, akkor szeret), nem engedné, azt a rengeteg bűnt, ami eluralja a világot, a sok erőszakot, gyilkolást, természeti katasztrófát…
Hajaj… Mit lehet ilyenkor csinálni? Vagy kijelentem, hogy Isten nincs, vagy ha van egy szadista geci, aki szarik a pofánkba és jót röhög rajtunk. Vagy bevetem a tuti megoldást:
A SÁTÁNT!
Együtt brekegünk