(Figyelem! A most következő szöveg a fikció világában született. Bármilyen egyezése a Valósággal pusztán a szerencsés véletlen műve.)
Hogy milyen lehet a kapcsolat más emberekkel, ha nem az egó diktálja a tempót? Mi történik, ha a másik emberben, legyen szó életed párjáról, gyermekedről, barátodról, rokonokról, nem a saját egód egyfajta meghosszabbítását látod?
Mire gondolok?
“Jézus azt mondta nekik [a tanítványainak]: Miért zavarodtatok össze? Bizony mondom nektek, minden pap, aki az oltár előtt áll, az én nevemet hívja segítségül. Továbbá azt is mondom nektek, hogy a nevem ráíratott a csillagok nemzedékeinek eme […] - jára, az emberek nemzedékei által. [És ők] gyümölcstelen fákat ültettek az én nevemben, szégyenletes módon.
Jézus azt mondta nekik: Akiket az oltárnál láttatok [egy közös látomásban], amint átveszik az áldozatokat, azok vagytok ti. Az az isten, akit szolgáltok, és ti vagytok a tizenkét ember, akit láttatok, és az állatok, amelyeket láttatok, hogy áldozatnak visznek, azok a tömegek, akiket félrevezettetek [40] ennél az oltárnál. […] odaáll majd, és így használja ki nevemet, és a jámborak nemzedékei hűségesek lesznek hozzá.”
(forrás: Rodolphe Kasser, Marvin Meyer, Gregor Wurst: Júdás evangéliuma a Tchacos-kódex alapján. National Geographic. 33-34. o.)
Nem rossz, mi?
Tovább is van, csak most nincs kedvem tovább idézni :)
Brekk :)
Együtt brekegünk