Hogyan került ide az egyedüllét?
Amikor a magány állapotát felfogod és elfogadod egy kis átalakuláson megy keresztül. A magány elveszíti negatív jelentéstartalmát, ijesztő ridegségét, s megszületik belőle az egyedüllét.
Egyedül vagyok. Ez már inkább egy állapot.
(Látod így játszik az elme a szavakkal. Ennyire változékonyak a jelentések, a hozzájuk tapadó hangulatok. S ezek a tünékeny, illanó dolgok micsoda vaskos ítéletek, következtetések alapját képesek szolgálni. Így áll össze mindaz, amit valóságnak nevezel. Amiben keresed a biztonságot, a stabilitást. Lassan nem kérdés, hogy miért vagy sokszor boldogtalan, de legalábbis rosszkedvű. :)
Ha tudom, hogy egyedül vagyok, akkor ráérek szemlélődni. A világ az én gondolataim kivetülésévé válik. Az események természetesen nem. Egy földrengés az földrengés, egy baleset meg baleset. Ezek rajtam kívülálló dolgok. Van párom, nincs párom, ez is rideg tény. De az, hogy mindezt hogyan élem meg, mit gondolok róla, az bizony kizárólag rajtam múlik.
Ítélkezek. Ítélkezünk, mert nincs lehetőségünk a megismerésre. Pontosabban az egónak nincsen, s mi öntudatlanul azonosulunk vele. Kategorizálunk, tipizálunk, sematizálunk. A végén teljesen elveszünk ezekben a tökéletesen fiktív dolgokban. Elveszünk a saját és mások álmaiban.
Az egyedüllét lehetőség. Lehetőség az ébredezésre. Az egyedüllét vigyáz ebben a törékeny állapotban, hogy ne zuhanj vissza. Mások ne rángassanak be a vízióikba az ÉLETről.
Figyelj! (És ne hidd el az én vízióimat!)
Együtt brekegünk