Én egyszer láttam a Télapót! Most nem a vállalati mikulásról beszélek. Az igazit. Karácsonykor.
Bizony, nekem nem a Jézuska tojta az ajándékot, hanem a Télapó.
Vissza a témához. Szóval, úgy történt, hogy mindig a szobámba kellett várni, amíg megszólalt a csengettyű, jelezve, hogy itt járt a Télapó és meghozta az ajándékokat. Képzelheted, hogy öt vagy hat évesen, a végsőkig felcsigázva, szinte lázasan égő szemekkel, s kigyúlt fantáziával, fél szemmel a szobám kulcslyukára tapadva, próbáltam meglesni őt, aki mindig csak adott, sohase kért.
És ekkor egy pillanatra megláttam őt. Pontosabban a piros palástjának a szélét. Elsuhant az ajtóm előtt, csak egy villanás volt. De ez a pillanat mélyen bevésődött az emlékeimbe.
Soha nem fogom megtudni, mit láttam valójában. Abban a pillanatban mindent csak abban a keretben tudtam értelmezni: Karácsony, Télapó, Ajándék szentháromságában.
Bájos sztori. De mi közöd hozzá? Semmi. De tényleg. Ahhoz viszont van, hogy a világon mindent a kereteid között értelmezel.
Vannak barátaim, akik nem értik, miért nem tudom elfogadni Isten létezését. Ők akár napi szinten képesek meglátni és megélni az apró csodákat, bizonyságokat, melyek bizonyítják az ő igazukat s az én tévedésemet. Számomra azonban azért nem meggyőző az ő érvelésük, mert én láttam a Télapót. Ha akkor a keresztény keretek vannak a fejembe, valószínűleg Jézuska fürtjeit, vagy az angyal szárnyának pihéit láttam volna.
Ha egy istenfélő (már ez a kifejezés is megér egy misét:) ember szemlél egy tájat, akkor Isten tökéletességét csodálja, s meg fogja látni egy virág szirmában is a kéznyomát. Ha egy ateista ember szemlél egy tájat, akkor a természet tökéletességét csodálja, s meg fogja látni egy virág szirmában is törvényszerűségeit.
Aztán órákon keresztül vitatkozhatnak, hogy van-e Isten, vagy sem. Evolúció kontra teremtés, genetika kontra elrendelt sors.
Most jól esne azt írnom, hogy a természet egy darabig hallgatja őket, majd röhög egy nagyot, aztán elmegy, magára hagyva a vitatkozókat. Valójában nem ez van. Csak a VAN van. (He-he:) Igaza egyiknek sincs. Esélye se, hogy meglássa a valóságot és tudásra tegyen szert. Miért? Mert mindkettő azt hiszi, hogy tud. Rendelkezik a világról való tudással.
DE EZ A TUDÁS SEMMIT NEM ÉR. CSAK AZ EGO JÁTSZIK VELÜNK.
A tudás egyetlen igazi forrás a tapasztalás. Az előfeltevések nélküli, tudatos befogadása a valóságnak. Emlékek és a jövőbe irányuló tervezés nélkül. Aki úgy gondolja tud, az nem lesz nyitott a befogadásra, s mindent csak a kereteken keresztül tud értelmezni. A buddhisták nagyon szépen megfogalmazták (aztán az Avatarban a kék lények is:):
TELI KORSÓBA NEHÉZ TÖLTENI.
Együtt brekegünk