A düh, a lelki fájdalom, a bánat, frusztráció, szégyen mind elakadt életenergia, mely nem tudván szabadon áramolni, pangani kezd, feszíteni, miközben kitörési pontot keres.
Legalábbis valami ilyesmit mondanak azok, akik értenek valamicskét az efféle dolgokhoz.
Ha kicsit jobban szemügyre vesszük ezeket az érzéseket, akkor meglehetősen jól láthatóvá válik, hogy mindegyik egy tőről fakad. Onnan, hogy nem fogadjuk el a MOSTot. Nem fogadjuk el, ami most van. Szakadék van a jelen pillanat és a fejemben élő, egóm teremtette, szimulált valóság között. Minél élesebb ez a különbség, annál nagyobb a feszültség. (ld.: Vigyázat! Alacsony feszültség! c. bejegyzésem)
Nem tudtak szabadon áramlani ezek az energiák, mivel nem tudtam megélni a pillanatot, s így beleengedni azokat (ha már keletkeztek). És nem tudnak felszívódni sem, mert hát ugye energia nem vész el, csak…
Igen.
Ezt az összeállt energiacsombékot nevezi Tolle “fájdalomtestnek”. Amikor újra történik valami, aminek eredményeképp újabb adag elakadt energia lesz a részünk, az egész miskulancia felkavarodik, aktivizálódik, s teljes erejével megpróbál belezuhanni az aktuális pillanatba.
Ez az “utolsó csepp” effektus. Amikor egy nehéz nap végén leüvöltöd valakinek a fejét, mert valamelyik hangsúlya nem volt a helyén :)
Az az ijesztő düh, amit már nem tudsz kontrollálni, az az, amikor megpróbál kitörni ez az energia. Szétárad a környezetedben, aktiválja mások pangó energiáit, és így tovább… Mint valami láncreakció.
Kiadtad a dühödet. Most jobb? Nem. Ahogy kitisztul a fejed, rájössz, mit tettél, s végre megjelenhet a szégyen, hogy milyen alak is vagy te. Merthogy azt hiszed, ezt Te csináltad. Ez a dühöngő elmebeteg Te vagy. Pedighát ez kb. olyan, mintha egy epilepsziás roham következményeiért neked kellene vállalni a felelősséget. Mindegy. A Szégyen. És itt a trükk! Az energia nem tűnt el, nem “adtad ki a dühödet”, csak egy látványos energiakitörés közben átalakítottad szégyenné. Most ez kering benned, amíg át nem transzmutálódik újra dühvé, mert találsz valakit, akit hibáztathatsz azért, hogy ilyen gusztustalanul viselkedtél.
"Nem tehetek róla, de X.Y. mindig kihoz a sodromból. Van benne valami, amit nem tudok elviselni!" "Az ő hibája, mert…"
Újra és újra. Mint egy kelés tele gennyel, ami ha ki is fakad, jó eséllyel indukál újabb gyulladásokat. (Fújj)
Ja, csakhogy ahhoz, hogy ne keletkezzenek bennem ilyen pangó energiák, lobotomiát kellene végrehajtani magamon. Ha zombi lennék, akkor menne, vagy mondjuk Buddha vagy Jézus. Na de az nem olyan egyszerű. Akkor most mi van? Hagyjuk a francba az egészet…
Jogosnak tűnik az elkeseredés. De van segítség. Azon a ponton van, ahol egyik elakadt energia átalakul a másikba. Némi odafigyeléssel ezt a transzmutációt Tudatosan is el lehet végezni. Ahhoz hasonlít, amikor megpróbálsz egy vadlovat megülni. (Figyelem! Nem megtörni!! az mindig visszájára fordul.) Megülni, mint a suttogók. Előbb megfigyeled, elfogadod, megszereted, aztán finoman megpróbálod rávenni, hogy legyen a partnered.
Hogy szimplán hülye vagyok? Hát persze, de ez most nem ide tartozik. :)
Valójában már sokszor csináltál ilyet, csak véletlenül. Amikor a kudarc okozta szégyen dühvé, a dühöd elszántsággá alakult, ami végül segített legyőzni az akadályokat. A cél csak az, hogy mindezt minél gyakrabban és egyre tudatosabban hajtsd végre.
Hogy mi kell hozzá? Milyen tanfolyam?
Semmilyen.
Csak figyelj!
Együtt brekegünk