Mit tanácsolnál annak, aki elhamarkodottan ítélkezik, és azt gondolja, mindig mások a hibásak? Vagy mindenben tökéletes akar lenni, és arra vágyik, hogy mindenki szeresse?
Keresse meg azt, hogy mitől fél. A létezésünk alapállapota, amíg az egónk irányít minket, a félelem. Annyi minden van, amivel az elménk nem tud mit kezdeni, s azért, hogy ne kelljen szembenéznie vele, megpróbálja másnak látni. Dühös lesz, szomorú, kivetíti, elnyomja, hasítja... Bármit megtesz, csak ne kelljen szembenéznie vele.
Hogy ez miért így működik?
Amikor már tudatosul benned a félelem, akkor az egód szembesül a saját végességével. Eljutott a peremre, ahonnan, ha szétnéz a végtelen Valóságot látja. Hirtelen szembesül azzal, hogy valójában mennyire gyenge, mennyire parányi, és mennyire jelentéktelen. Pánikba esik, és próbálja figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ki van szolgáltatva valaminek, ami kiszámíthatatlan és magasról tesz az egó elvárásaira.
Többek között a következő eszközöket használja arra, hogy önmagát erősítse:
1. Ítélkezik: ítélkezés alatt többnyire negatív véleményalkotásra gondolunk, aminek során kiderül, hogy valaki más, vagy akár a többség, valamilyen szempontból alattam áll. (A szép nők nem feltétlenül butábbak. Csak míg testi szépségük, és a mi hátrányunk hozzájuk képest nyilvánvaló és vitathatatlan, addig mentális képességeik kevésbé látszanak, így könnyebb vitatni őket. Egy jó pasit könnyebb bunkónak, beképzeltnek tartani, mert így nem azzal foglalkozunk, hogy miért érezzük azt, nekünk esélyünk sincs nála. De ki vágyna egy bunkó szemétláda csókjára?) Így nyugszik meg az egónk, s igyekszik a nem létező vereségét, nem létező nyereséggé formálni. Miért nem létező? Mert ez a versengés csak az egó számára létező. A Valóságban vagy valamilyen, aktuálisan a számodra legmegfelelőbb formában, amit az egód, vagy mások egói megítélnek. Ez csak egy kis szelet volt az élet számtalan aspektusa közül, de bármelyik másik területre is érvényes a működése.
2. Hajszolja a szeretetet: a szeretet, mármint amikor szeretnek minket, egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy elfogadnak minket. Az egó legalapvetőbb csapdája, hogy mindent megtesz azért, hogy fenntartsa a maga alkotta illúzióvilágát, amiben ő játssza a főszerepet, miközben tisztában van azzal, hogy valójában csak egy parányi, jelentéktelen töredék. Emiatt érzi mindig azt, hogy nem elég. Ott az űr, amit be kell tömni. Akarom az érzést, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Ami ebből kijön, annak nem sok köze van a valódi szeretethez. Egy cserebiznisz.
Tudom, hogyha ezt és ezt teszem, mondom, akkor Te jobban fogod érezni magad. Cserébe Te elfogadsz engem. Ettől én jobb embernek érzem magam, ebből is látszik, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok.
Mindez elfedi, hogy csak egyvalakitől nem kapom meg azt a szeretetet, amire mindig is vágytam. Azt a feltétel nélküli, őszinte, mély, elfogadó szeretetet, amit talán utoljára csecsszopóként anyámtól kaptam meg. Saját magamtól. Aki képes az egó ítéletei nélkül saját magát feltétel nélkül elfogadni, az képes valóban szeretni másokat is. Ítélkezés és feltételek nélkül. Csere nélkül. Akkor is, ha nem kap semmit viszonzásképpen.
Hogy mit tanácsolnék?
Keresd meg azt az utat, amin keresztül szembe tudsz nézni azokkal a félelmeiddel, amikről most még nem is tudsz. Ha megtaláltad őket próbáld meg feloldani. Szeresd magad. Mert valójában tökéletes vagy. Légy büszke magadra, mert elkezdted felismerni, hogy valami baj van.
Figyeld meg magad, amikor ítélkezel, vagy hajszolod a szeretetet! Lásd meg mi történik valójában. Ne higgy el nekem semmit, abból amit leírtam.
Járj utána, és
figyelj!
Együtt brekegünk