Nem beszélünk. Napok óta. Pedig nem történt semmi különös. Megaláztál. Valójában te csak tettél valamit, amit én megalázónak éreztem. Sokadszor. Már figyelmeztettelek, hogy ne csináld. S most mégis. Újra. Dühös vagyok. Bántani akarlak. El akarok menni mellőled. Ne legyél a közelemben. Ha nem érsz el, nem tudsz bántani. Valójában nem akarlak elhagyni, de mégis. Nem bízom benned. Már nem vagyunk szövetségesek. Most várok. Nem tudom, mit tegyek. Addig is... Nem beszélünk.
Íme egy az egó számtalan játéka közül. Hasonló gondolatokkal, helyzetekkel mindenki találkozott már. Most nézzük meg mi történik a Valóságban. Nem az elme kreálta szimulációban.
Mindenkiben azok a viselkedésminták működnek, amiket élete során magára szedett. Ezek valamiféle feltétlen reflexkörökké váltak, amik, az esetek túlnyomó többségében, gondosan kikerülik a tudatot. A külvilágból befut "A" inger. "A" inger az észlelés pillanatában kiváltja "A" válaszreakciót. Mint a térdreflex. Ott sem te döntöd el, hogy megrándul-e a lábad. Ütnek-rúgsz.
1. Történt valami, amit az elméd olyan viselkedésformának érzékelt a másik részéről, ami a te válaszreakcióid közül a "Megaláztak"-ot indította be. Az inger a besorolása pillanatában megteremti a maga kereteit, amin belül a szituációt kezelheted. Ez viszonylag egyszerű: Harcolj vagy fuss! kereteket jelent. Harcolsz. Ágálsz.
2. Felidéződnek a múltbeli esetek, amik hasonlóak voltak. Tudatosan csak azok, amik kötődnek a konkrét helyzethez: "Már százszor kértelek,...!"-ek, "Ezerszer mondtam,...!"-ok formájában csatlakoznak be a szituációba, mint mozdony mögé a vagonok. Növelik a mozgási energiát. De ez nem elég! A távoli múltból egész a gyermekkorodig visszamenően, ahol te először találkoztál a megalázottság fogalmával, érzésével, sőt még tovább... Általad nem is ismert őseid, akik generációkon keresztül örökítették feléd a saját viselkedési formáikat, szintén becsatlakoznak. A vonat végét már nem is látod. Robogsz és már akkor sem tudsz megállni, ha akarnál. Ekkora energiát már nem tudsz kontrollálni.
3. Harcolsz! Fájdalmadban és félelmedben bizonyítanod kell, hogy létezel, hogy fontos vagy, hogy különleges vagy. Rajtad nem lehet át- és/vagy keresztüllépni. Belül rettegsz, hogy mi van, ha mégis át lehet... Már nem az igazságról szól a küzdelem, hanem arról, hogy győzz! Élet-halál harc. A harcmodor huszadrangú kérdés: ütsz, ordítasz, káromkodsz, gúnyolsz, szarkasztikus vagy, elnémulsz... Tökéletesen mindegy. Ki mit tud.
Ez olyan mint egy rémálom? Egy miniatűr pokol? Igen.
Hogyan lehet feloldani? Hogy lehet kibogozni egy ilyen hatásmechanizmust? Hogyan lehet megtörni a reflexívet?
Kibogozni? Sehogy. A lényeget kell megérteni. Ebből semmi sem valóságos. Mindez puszta illúzió. Ennek felismerése töri meg a reflexívet. Amikor "A" inger és "A" válaszreakció közé belép a Tudat. A Tudat, aki a jelenre koncentrál, figyel, a mostban létezik. Akinek nincsenek ítéletei. Aki tényleg azzal foglalkozik, ami van. Az egó, aki generálta az egész helyzetet, elhiszi a saját illúzióját. Ha ez az illúzió nagyon eltér a mások által táplált illúzióktól, akkor lesz belőle pszichiátriai eset pl. paranoid téveszme.
Az egó retteg. Retteg, mert nem birtokolja a hatalmat, hanem bitorolja. Képességei nem teszik lehetővé számára, hogy szembenézzen a valósággal. Ahhoz túl parányi. Ezért illúziókba menekül. Ha bármi megbontja ezen illúziónak az egységét, akkor azonnal élet-halál harcba kezd. Valójában az van, hogy az adott pillanat nem felelt meg az egóm elvárásainak. Mindenáron úgy akarja alakítani a valóságot, ahogy számára megfelelő lenne. Csak hát a Valóság magasról tesz arra, hogy az egóm mit akar. S a másik a Valóság része. Dühöngök, mert nem úgy cselekszik, ahogy én akarom. Ha nem sikerül befolyásolni, akkor szenvedek. Félek. Mert az Egóm szembesül azzal, hogy a Valóság milyen hatalmas, holott ez az, amit igyekszik elfelejteni. Annyira, hogy inkább szenved, akár meg is hal, csak ne kelljen ezzel szembesülnie.
Annyi történt, hogy figyelmetlen voltam. Elhittem a saját illúziómat. Elfelejtettem, hogy nem vagyok ébren s te sem. Alva járunk. Persze, hogy ütközünk, kapálódzunk.
Egyetlen megoldás van. Ébren kell maradni!
ÉS FIGYELNI!
Együtt brekegünk