"Nem elég mindig csak felhalmozni a tudást, hagyni kell megtörténni a dolgokat, s engedni magad számára, hogy megéld… Megéld az életed."
"Ma adtál már hálát azokért a dolgokért, amiknek örülsz az életedben? Megálltál egy pillanatra, és megköszönted?"
Nos, ez a kérdés az, ami igazán beékelődött az agyamba. Hálásnak lenni azért, ami van… Tudtam persze, hogy ez fontos, de nem gyakoroltam. És most egyszer csak rám szóltak.
Hogy jön ez a szentséghez? A szentség valami nagyon fontos, nagy jelentőséggel bíró dolog. Nem kell, hogy köze legyen valamelyik valláshoz, a saját életünkben is vannak, számunkra, szent dolgok. Márpedig, ha valami ekkora jelentőséggel bír az életünkben, akkor nagyon-nagyon odafigyelünk rá.
Ha tehát én “megszentelem” azokat a tárgyakat, embereket és eseményeket, amikkel kapcsolatba kerülök az adott pillanatba, akkor megszenteltem az életemet, hisz az ezen pillanatok sorozata. Vagyis ez annyit jelent, odafigyelek az életemre, jelenlévővé válok a pillanatokban.
Hálát adni a puszta létezésért, szentségként kezelni saját vagy mások létezését, tisztelettel bánni az étellel, ami táplál… Mindez a jelenlétet erősíti. Hozzásegít ahhoz, hogy tudatos tudjál maradni.
Ez a derű forrása is. Amikor életed alapzöngéjévé, egyfajta harmónia, boldogság érzés válik. Mert megéled azt, hogy milyen csoda önmagában a létezésed. Mintha minden levegővételnek úgy tudnál örülni, mint annak az elsőnek, ami előtt két percig nem vettél levegőt.
Tudom, hogy ez szerepet játszik a kereszténységben, és feltételezem, hogy más vallásokban is fontos. De egyrészt most kezdem el felfogni, hogy ez mit jelent, másrészt úgy látom, hogy a vallásokban ez kiüresedett formulává vált.
Most tehát nincs más dolgom, mint megélni ezt az örömöt, “megszentelni” a pillanatokat, s így képessé válni arra, hogy
FIGYELJEK!
Együtt brekegünk