Ez a harc csak a Jelenben zajlik. Ez a harc elsősorban a Jelenért zajlik. Pillanatról pillanatra vívod. A Jelen állandó és örök. A harc tehát örökké tart.
Ebben a harcban nincsenek különbékék. Ez a harc nem ismeri a kompromisszumokat. Vagy győzöl vagy veszítesz. Ha nyersz, mindent megnyersz, ha veszítesz mindent elveszítesz. Ha félsz, el se kezd.
Amikor megpróbálsz figyelni a Mostra. Ha az energiáidat arra fordítod, hogy meg tud élni a jelen pillanatot. Akkor elég hamar találkozol néhány igen kellemetlen bár hasznos következménnyel.
2. Adott pillanatban nem csak az adott szituációból fakadó negatív energiák dolgoznak benned. Amikor keletkeznek, azonnal magukhoz vonzzák az idők során benned felgyülemlett hasonló típusú energiákat. Aktivizálják őket, összeadódnak velük.
Legalábbis valami ilyesmit mondanak azok, akik értenek valamicskét az efféle dolgokhoz.
Ha kicsit jobban szemügyre vesszük ezeket az érzéseket, akkor meglehetősen jól láthatóvá válik, hogy mindegyik egy tőről fakad. Onnan, hogy nem fogadjuk el a MOSTot. Nem fogadjuk el, ami most van. Szakadék van a jelen pillanat és a fejemben élő, egóm teremtette, szimulált valóság között. Minél élesebb ez a különbség, annál nagyobb a feszültség. (ld.: Vigyázat! Alacsony feszültség! c. bejegyzésem)
A modern párkapcsolatokat (melyek alapja a “szerelem”) szinte kizárólag a megfelelési kényszer és az önzés kettőssége határozza meg, s a karmester, aki összehangolja őket nem más mint a FÉLELEM.
A szerelem, a vonzalom számtalan módon kezdődhet, s szintén számtalan oka lehet. Sokszor külső szemlélő számára teljesen érthetetlen okok vonzanak össze két embert. Egy szempontból azonban mindegyik azonos. Bár a külső megjelenés végtelen formát ölthet, az alapfolyamat pár változó mentén ugyanúgy alakul. Ennek az az oka, hogy bár nem jó ezt elhinni, de az egó, az elme, alapvetően nem túl komplikált szerkezet.
Az egyik ok, ami miatt a párkapcsolat oly mértékben izgalmasnak számít, hogy emberi kapcsolataink közül azokhoz tartozik, amit nem készen kapunk, hanem a választásainkon, döntéseinken alapul. Emiatt természetesen lázban tartja az egót, aki abból indul ki, hogy az életben rajta múlik majdnem minden, ezért valamiféle feladványként éli meg, problémaként. (Láttad a Rain Mant Dustin Hoffmannal? “Ki kezd? Ki. Mármint ki lesz az első? Ki. …” Az autista feladványként értelmez egy bugyuta szóviccet és évekig mantrázza, hogy megoldást találjon. Az egónk az élet, a Valóság szempontjából igen hasonló helyzetben van. :)
Jó eséllyel utoljára csepp gyermek korodban volt az, hogy a környezeted egyöntetűen elfogadott téged annak, ami vagy, s a puszta létezésed már örömforrás volt. Ekkor voltál utoljára igazán nyitott a világra, más emberekre. Mivel nem ítéltek meg téged, vagy legalábbis nem voltál ennek tudatában, te is nyitott voltál mások felé. Nem ítélkeztél.
Ahogy telt-múlt az idő, egyre gyakrabban találkoztál azzal a ténnyel, hogy veled valami baj van.
Na, milyen volt?
Tudod-e, hogy mit láttál?
Nem. Nem magadat. Láttál valamit, amire azt szoktad mondani: ez vagyok én. Az egód ezt építi be az énképedbe. Azonban van egy gond. Ahogy nézegeted magad, sok minden eszedbe jut:
Együtt brekegünk