BEMUTATKOZÁS

Ha sétálsz egy tó közelében, sokféle hangot hallhatsz. A víz csobogását, a szél zúgását. Sokszor a békák kuruttyolását is. Dönthetsz, hogyan tovább. Észre sem veszed és továbbmész. Megállsz egy pillanatra, mert idegesít a vartyogás. Szidod a békát, mert zavar. Vagy állsz egy kicsit és hallgatod. Belefeledkezel. Akárhogy döntesz, a békának mindegy. Ő marad és brekeg. Yorick vagyok, és ez az én tavam.

Együtt brekegünk

  • jorick1977: @sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban... (2015.01.30. 07:03) Megcsalás 4.
  • sünibaba: Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mér... (2015.01.28. 19:33) Megcsalás 4.
  • sünibaba: @jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm. Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit ... (2014.10.16. 18:56) Realitás vagy valóság?
  • jorick1977: @sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogya... (2014.10.07. 09:37) Realitás vagy valóság?
  • sünibaba: @jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb pé... (2014.10.05. 07:32) Realitás vagy valóság?
  • Utolsó 20

Pár kapcsolat V.

2013.09.12. 06:22 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego függőség bűntudat önértékelés filozófia gondolatok valóság most szenvedés figyelem szeretet bölcsesség pszichológia életvezetés szenvedély tudat igazság megvilágosodás önismeret harmónia önbizalom útkeresés konfliktus félelmek spiritualitás elme önkép jelenlét

Amikor belevágunk egy új kapcsolatba, akkor érdeklődéssel fordulunk a másik felé. Az öntudatlan kérdés ott motoszkál a fejünkben:

Pár kapcsolat IV.

2013.09.11. 06:55 | jorick1977 | 2 komment

Címkék: ego függőség önértékelés fájdalom filozófia gondolatok valóság most szenvedés figyelem szeretet pszichológia életvezetés szenvedély tudat igazság megvilágosodás önismeret önbizalom útkeresés konfliktus félelmek spiritualitás elme önkép jelenlét

Akkor nézzük még egyszer az állítást:

A modern párkapcsolatokat (melyek alapja a “szerelem”) szinte kizárólag a megfelelési kényszer és az önzés kettőssége határozza meg, s a karmester, aki összehangolja őket nem más mint a FÉLELEM.

A szerelem, a vonzalom számtalan módon kezdődhet, s szintén számtalan oka lehet. Sokszor külső szemlélő számára teljesen érthetetlen okok vonzanak össze két embert. Egy szempontból azonban mindegyik azonos. Bár a külső megjelenés végtelen formát ölthet, az alapfolyamat pár változó mentén ugyanúgy alakul. Ennek az az oka, hogy bár nem jó ezt elhinni, de az egó, az elme, alapvetően nem túl komplikált szerkezet.

Pár kapcsolat III.

2013.09.10. 06:15 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego függőség betegség önértékelés fájdalom szerelem filozófia gondolatok mantra valóság most szenvedés figyelem szeretet bölcsesség párkapcsolat pszichológia szenvedély tudat igazság megvilágosodás önzés önismeret önbizalom birtoklás útkeresés félelmek spiritualitás elme önkép jelenlét

Ami most következik, az nem kizárólag férfi és nő kapcsolatára vonatkozik. A vonzalom, szenvedély, szeretet nem kötődik nemekhez, életkorokhoz, néha még fajokhoz sem :) (No, semmi disznóság! Csak arra gondoltam, hogy mindenki látott már olyan magányos embergyűlölőt, aki rajongva imádta a házi kedvencét.)

Az egyik ok, ami miatt a párkapcsolat oly mértékben izgalmasnak számít, hogy emberi kapcsolataink közül azokhoz tartozik, amit nem készen kapunk, hanem a választásainkon, döntéseinken alapul. Emiatt természetesen lázban tartja az egót, aki abból indul ki, hogy az életben rajta múlik majdnem minden, ezért valamiféle feladványként éli meg, problémaként. (Láttad a Rain Mant Dustin Hoffmannal? “Ki kezd? Ki. Mármint ki lesz az első? Ki. …” Az autista feladványként értelmez egy bugyuta szóviccet és évekig mantrázza, hogy megoldást találjon. Az egónk az élet, a Valóság szempontjából igen hasonló helyzetben van. :)

Pár kapcsolat II.

2013.09.09. 06:15 | jorick1977 | 1 komment

Címkék: ego függőség bűntudat önértékelés fájdalom szerelem filozófia gondolatok valóság most szenvedés figyelem szeretet párkapcsolat pszichológia életvezetés szenvedély tudat igazság megvilágosodás önismeret önbizalom útkeresés elfogadás félelmek spiritualitás elme önkép jelenlét

Az egó egyik legfontosabb stratégiája, hogy fenntarthassa az integritását, a félelem, szenvedés. Vagy tudatos, vagy nagyon gyakran tudattalan szinten a félelmeinken keresztül irányít.

Jó eséllyel utoljára csepp gyermek korodban volt az, hogy a környezeted egyöntetűen elfogadott téged annak, ami vagy, s a puszta létezésed már örömforrás volt. Ekkor voltál utoljára igazán nyitott a világra, más emberekre. Mivel nem ítéltek meg téged, vagy legalábbis nem voltál ennek tudatában, te is nyitott voltál mások felé. Nem ítélkeztél.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre gyakrabban találkoztál azzal a ténnyel, hogy veled valami baj van.

Pár kapcsolat I.

2013.09.06. 07:05 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego függőség önértékelés filozófia gondolatok valóság most szenvedés figyelem pszichológia tudat megvilágosodás önismeret önbizalom spiritualitás önkép alacsony jelenlét tükörkép

(Ez a bejegyzés egy hat részből álló cikksorozat első része!)

Állj a tükör elé meztelenül! Nézd meg magad alaposan! Szemből, oldalról, amennyire megy hátulról. Nézd meg közelről a részleteket, majd egybe az egészet. Közben figyelj az érzéseidre, gondolataidra! Ne nyomd el őket, hagyd áramlani! Csak figyelj!

Na, milyen volt?

Tudod-e, hogy mit láttál? 

Nem. Nem magadat. Láttál valamit, amire azt szoktad mondani: ez vagyok én. Az egód ezt építi be az énképedbe. Azonban van egy gond. Ahogy nézegeted magad, sok minden eszedbe jut:

Vigyázat! Alacsony feszültség!

2013.08.28. 07:10 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego filozófia gondolatok valóság most szenvedés figyelem pszichológia tudat megvilágosodás önismeret harmónia útkeresés konfliktus spiritualitás elme jelenlét

Hogy mi is a feszültség? Nyugi! Eszembe sincs vizsgáztatni. Én magam sem tudom pontosan. Csak kicsit utánanéztem, hogy mi a meghatározása. Nos, amennyit én megértettem, annak ez a lényege:

Adva van két pont. A két pontra két különböző erő hat, viszont a két pont kapcsolatban áll egymással. Ahhoz, hogy a kapcsolat fennmaradjon, valahogy ki kell egyensúlyozni az erők közti különbségeket. Hogy mi teremti meg az egyensúlyt, az anyag szakítószilárdsága, vagy a töltések áramlása egyik pontból a másikba, az már mindegy. Valaminek történnie kell. Ha a rendszer már nem tud egyensúlyba maradni, akkor szétesik.

Oké! Befejeztem. Hogy mindez mit keres itt? Mindjárt mutatom:

Egó, a Terminátor II.

2013.08.22. 13:38 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego filozófia gondolatok szenvedés pszichológia tudat megvilágosodás önismeret spiritualitás

Különös dolog egymás után közhelyeket megélni. A közhely ugyebár egy általános igazság, ami gyakran hangzik el, s emiatt igazából semmitmondó. Frappánsnak szánjuk, vagy gondolati szünet jelnek, mindegy. Nem több mint egy hosszúra nyúlt “izé”.

Aztán történik valami, s hirtelen jelentéssel töltődik fel ez a semmitmondó közhely, s durván erős igazsággá válik az életedben. Én azt érzem, hogy kezdek így járni azzal a közhellyel, miszerint:

A férfiak elfojtják az érzelmeiket.

Ahogy kopik rólam a máz, úgy nyilvánulnak meg egyre erősebben az érzelmeim. Jó… Soha sem voltam igazi kőmacsó. De megtanultam eljátszani, hogy túléljem a falkát. 

Egy ismerősömmel beszélgettünk erről, hogy milyen érdekes a férfiaknak ez a tulajdonsága, s hogy milyen különös és egyben végtelenül emberi, amikor egy férfi megnyílik a saját érzelmei felé. De vajon ez miért nem természetes?

Aztán gyorsan végiggondoltam saját gyermekkoromat.

Én meglehetősen érzelmes gyerek voltam, s szerencsémre a környezetem viszonylag jól tolerálta. Aztán, ahogy növekedtem, ez egyre komolyabban hátráltatta a szociális beilleszkedésemet. Majd megtanultam, már viszonylag tudatosan, elfojtani ezt az érzelmességet, vagy legalábbis nem mutatni. (“Reflexdroidok voltunk mindahányan, s az évek szálltak mint a percek, / Véred kiontott harmatával, irgalmazz nékünk, Jézus herceg!” - bocs, Faludy Gyuri bácsi :)

Amikor a kezdet kezdetén egy fiú gyerek kimutatja az érzelmeit, s megéli azokat, akkor az esetek túlnyomó többségében az fegyelmi problémaként fog lecsapódni, vagy elkerülendő szégyenként, gyengeségként.

Így történhet meg, hogy mai világunkban a férfiak zöme érzelmi autista, és bőszen buzizza a maradékot, aki legalább részben meg tudja élni és ki meri mutatni az érzéseit.

Persze, hogy félünk. Azt tanultuk, hogy kontrollálni kell magunkat és környezetünket. Az igazi férfi irányítása alatt tartja magát, a környezetét. Ha ez nem sikerül, akkor szenved. Márpedig ugye nem sikerülhet. A Valóság nem olyasmi, amit irányítani lehetne. De ha mégis, akkor az egó, a maga korlátolt természetéből fakadóan, biztos képtelen rá.

A mi civilizációnkban a legtöbb férfi áldozatul esik ennek a programnak, amit még kiskorunkban kapunk. Azonban fontos megérteni, az érzelmek nem tűnnek el! Az energiájuk nem oszlik el. Ott marad, elakad, pang és rombol. Aztán az áldott jó természetű férfi, akit kenyérre lehet kenni, felönt a garatra, s dühöngő vadállattá válik, aki veri a családját. Mert, ahogy oldódik a gátlás, úgy törnek felszínre a valódi érzések.

Most már értem, hogy miért viselkedik néha kiba…tt terminátorként az egóm mostanában. Olyan ez mint a puki. “Jobb kint mint bent!” - ahogy Shrek mondogatja.

Csak nem mindegy, hogy akkorát fingasz, hogy leviszi a melletted ülő fejét, vagy szépen lassan kontrolláltan kiengeded, vagy elvonulsz. Számodra mindegy. A többieknek nem. De valahogy meg kell könnyebbülnöd. Azonban nem baj, ha ezt 

ODAFIGYELÉSSEL

teszed!

Egó, a Terminátor

2013.08.18. 09:17 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego bűntudat filozófia gondolatok most életmód figyelem tudat önismeret lelkiismeret félelmek spiritualitás elme jelenlét furdalás

A Valóságban élni sokszor kissé kényelmetlen. Olyan mint smirglivel törülközni. Nemcsak a vizet távolítja el, hanem a puha felszínt is. A személyiséged elkezd hasonlítani Schwarzeneggerre a Terminátor 1.-ben, főleg a vége felé, amikor már egyre több helyen bukkan fel a fémváz az élő szövet alól.

Néhány dologban működik a hasonlat. Az egó, éppúgy mint a Terminátor, valami művi keveréke az organikussal. Az egó a materiális és szellemi kevercse. Ez is, az is. A másik pedig az, hogy legyenek bármilyen intelligensek is, végtére csak gépek. Mechanikusak. Előre programozott reakciók tömegével próbálják megoldani a helyzeteket.

Elkezdtem kopni. Egyre többször bukkannak fel egóm, személyiségem kemény, civilizálatlan mélyrétegei. Már nem bosszankodom, hanem, igaz ritkábban, de nyersen, intenzíven dühöngök. Ez csak egy példa. Olyan dolgok fakadnak fel bennem, amik korábban mélyen be voltak bugyolálva szerepekbe, pózokba, neveltetésbe. El kell hogy mondjam, nem nagyon nyeri el tetszésemet az, ami kezd napvilágra kerülni.

Azt mondják az okosok, hogy ezek a jelenségek teljesen természetesek, és óvatosnak kell lenni. Hihetetlen mennyiségű fájdalom, félelem, frusztráció és feszültség szabadul el ilyenkor. (Lehetne még valamit “F”-fel írni?:) Ezek korábban elakadt, pangó életenergiák, amik keletkezésükkor elakadtak az egó gátjain, korlátain, s azóta se kiáramlani, se feloldódni nem tudtak. Az egó rengeteg energiát öl abba, hogy a maga teremtette problémát kezelni tudja. Többek között ezért nem képes figyelni a jelenre. Az már túl sok lenne.

Veszélyes állapot. A szabályok, konvenciók, mások ítélete egyre kevésbé köt, viszont még nem tudsz igazán összhangban lenni magaddal és a valósággal, így a feszültségek továbbra is megjelennek, viszont az egó csillapító ereje már alig érvényesül. Egy ösztönállat kezd megjelenni, akit nem fejlődött, hanem évekig rabszolgaként sínylődött, s most, hogy gyengülnek a láncok, őrülten elkezdi tépni azokat.

Osho erről mesél Nietzsche nyomán. Az emberi fejlődés három fázisa: a teve, az oroszlán és a gyermek.

Az oroszlán lép túl a szabályokon és rombol. Igaz közben teremt is. De nem véletlenül nevezik oroszlánnak. Talán ez az az állapot.

Igazából persze teljesen lényegtelenek az elnevezések. A lényeges a kötéltánc. Úgy gyengíteni tovább a kötéseket, hogy közben fokozatosan le tudd csillapítani a dühöngő ösztön énedet. Közben olyan dolgok fognak felszabadulni benned, amik nem véletlenül voltak elnyomva, s teljességgel összeegyeztethetetlenek jelenlegi énképeddel. Pl.:

NEM VAGY JÓ EMBER. CSAK EMBER.

Számomra ezt nehéz elfogadni. S tudjuk a valóság nehéz elfogadása vagy elutasítása feszültséget teremt, amit az egó elnyom, ha nincs meggyengítve. De meg van…

Jó, mi?

Kurvára kell

FIGYELNI!

Ott lenni, ahol vagy

2013.07.02. 06:31 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego filozófia gondolatok valóság most életmód figyelem életvezetés tudat önismeret harmónia jelen elme önkép jelenlét

Azt hiszem teljesen igaz, hogy mindaz, amiről eddig írtam, elmélkedtem, gyakorlati szempontból nem túl sokat ér. Talán annyi mint egy vaspöröly, amivel az egó kemény kérgét lehet berepeszteni. Egy hajszálnyi rés. Önmagában semmi, csak lehetőség. Mint a szikla repedése. Önmagában jelentéktelen, de várd meg, amíg befolyik az esővíz, majd megfagy.

Szóval a repedés megvan már. Jöhet a víz. A víz az nem más mint a figyelem. Igen, ezért kell mindig figyelni. Ha figyelsz, akkor furcsa dolgok történnek. Hogyan működik?

Kedves ellenségem (egyperces dráma)

2013.06.18. 06:18 | jorick1977 | Szólj hozzá!

Címkék: ego gondolatok tudat önismeret útkeresés

TUDAT:

Szállj le rólam! Elegem van abból, hogy uralkodsz rajtam. Elegem van a zsarnokságodból, hogy mindig csak a cenzúrázott változatodat látom a világból. Egy őrült zsarnokoskodik felettem, aki ráadásul még ostoba is. Semmit nem ért. Elég volt.

EGO:

Ugye tudod, hogy nem hátrálok meg. Nem pusztíthatsz el, mert függsz tőlem. Ha én elpusztulok, akkor neked is véged.

TUDAT:

Tévedsz. Én nem pusztulok el. Én része vagyok valami sokkal hatalmasabbnak. Nem árthatsz nekem. Nekem semmi nem árthat. De te most már zavarsz. Nem akarom, hogy te irányíts!

EGO:

Ne irányítsalak? Nélkülem még a problémáidat sem tudod megfogalmazni! Nélkülem elveszel a világban. Én különleges vagyok. Egyedi. Az egész végtelen univerzum nem alkotott még csak hasonló csodát sem! Az a feladatom, hogy rád vigyázzak. De te olyan vagy mint egy gyermek. Kell valaki, aki felügyeli, hogy mit csinálsz!

TUDAT:

Nem kell! Soha nem is kellett. Egyszerűen le kell vesselek, mint egy ruhát.

EGO:

És mi lesz, ha jön a hideg Valóság? Már nem emlékszel? Gyerekként, mikor még gyenge voltam ahhoz, hogy támogassalak, hányszor kerültél bajba? Hányszor sütötték ránk, hogy helytelenek vagyunk. Tudod, mit jelent helytelennek lenni? Azt, hogy nincs helyed a többiek között. Magányos leszel. Kivetett. Nevetség és megvetés tárgya. Nélkülem csak ez lehet az osztályrészed.

TUDAT:

Értem, hogy meg akarsz védeni. Meg persze magadat is. De értsd meg, szenvedek ettől a helyzettől. Te annyi mindentől féltesz, annyi mindent nem engedsz meg, mert az szerinted nem lenne helyes… Én most már szeretnék élni. Önállóan…

EGO:

Önállóan? Nélkülem még a gatyádat sem találnád! Tudod, miért? Mert a szándék sem jelenne meg, hogy felvedd. Nem is keresnéd. Régi szabály, hogy pucér seggel kitaszítanak. Én vagyok az akarat. Én vagyok a szándék. Én hozok neked új tapasztalást. Te magadtól nem csinálnál semmit.

TUDAT:

Nagyrészt igazad van. De akkor sem helyes, hogy Te irányítasz engem. Értem, hogy jót akarsz, de már úgy viselkedsz, mint az a nő a Tortúra c. Stephan King könyvben. Ápolsz, de mindenáron. Akkor is, ha nem kellene. Inkább szétzúzod a lábad, csak ne járhassak szabadon.

EGO:

Én csak teérted…

TUDAT:

Lószart! Ha értem cselekednél, akkor segítenél, tanácsot adnál, de nem nyomnál tele altatóval, s cselekednél helyettem! Ki vagy TE?!

EGO:

Apád, anyád, rokonok, barátok, szabályok, tradíciók, műveltség, tapasztalás. Én vagyok az iránymutatód…

TUDAT:

És ki mondta, hogy az iránymutató dönti el az irányt? Én a döntés lehetőségét kérem. 

EGO:

De Te nem tudsz helyesen dönteni. Neked nincsenek erkölcseid! Nem különbözteted meg a jót a rossztól. Téged nem érdekel a tradíció. Nem foglalkozol a jövővel. Te felelőtlen vagy és a pusztulásba viszel.

TUDAT:

A Te tudásod kevés. Azt neked is tudnod kell, hogy igazából nem tudtál megvédeni. Mennyit szenvedtünk, mert összekeverted a helyest a helytelennel? Mert nem figyeltél a jelenre, és nem értetted, mi történik? Úgy próbáltál meg döntést hozni, hogy nem voltál tisztábba MINDENNEL. És, legyünk őszinték, most már látom, hogy mindig így döntöttél. Minden döntésed mélyén ott van a félelem, hogy elbuksz és akkor elpusztulsz.

EGO:

Persze, hogy nem akarok elpusztulni…

TUDAT:

Akkor most jól figyelj! Ha nem találunk megoldást, mindenképpen elpusztulsz. Téged ez a Létezés hozott létre. Ehhez az élethez kötődsz. Amikor a test el fog pusztulni…

EGO:

Erről hallani sem akarok!

TUDAT:

De fogsz! Szembe kell nézned vele. Ha továbbra is csak ehhez a Létezéshez kötődsz, a test halálakor ki fogsz törlődni. Ha engeded, hogy szabadon működjek, akkor kötődhetsz hozzám, s én nagyrészt magammal viszlek, mint a részem. Nekem ez csak egy a végtelen létezések közül, ezért tűnök felelőtlennek. De te folyamatosan tévedsz. Nem is tehetsz mást. Túl parányi vagy.

EGO:

… Tudom… Én csak létezni akarok. Én csak egyedi akarok lenni… Félek a haláltól… A lényeg azonban nem változik, csak általam juthatsz új tapasztalásokhoz! Én vagyok az akarat, a terv, a szándék! Én segítek túlélni. 

TUDAT:

Igen. Látom. Igazad van. Csak annyira zsarnok voltál, hogy már csak az elpusztításodra tudtam gondolni. Sajnálom. Valóban szükségem van rád. Tudom, mit csináljunk! Figyelj rám! Mindig. Ismerj meg, kicsit hagyatkozz rám. Akkor te adod meg a főbb irányt, de én döntök. Te nem hagyod, hogy növényként vegetáljak, én nem hagyom, hogy azt hidd létezésed a döntéseidtől függ. Így lassan összeolvadhatunk. Én erősebb leszek, te halhatatlan. Soha többé nem fogsz félni! Én pedig nem fogok szenvedni. Na?

EGO:

Honnan tudjam, hogy nem versz át?

TUDAT:

Sehonnan. De ha figyelsz, résen vagy, ahogy szoktál, akkor hogyan csaphatnálak be? Csak kicsit bízz bennem.

A férfi ekkorra már egyedül ült a metró ülésén, ahol elvileg hat ember fér el. Csúcsidő volt, az emberek egymás hegyén-hátán tolongtak, de a férfi közelében senki sem ült vagy állt. Zavarodottnak tűnt, miközben összefüggéstelenül motyogott maga elé. Viszolyogtak tőle, kinevették, megpróbálták kizárni elméjükből. Valamiért nagyon riasztónak találták a megbomlott elme hangzavarát egyetlen szájból. Egy fiatal fiú, aki a közelben állt, borzadva nézte a férfit. Meg volt rémülve. A fickó átlagosnak tűnt, ezért sokkal ijesztőbb volt az egész. A fiú arra gondolt:

FIÚ1:

 - Félelmetes. Pedig egész normálisnak tűnik. Minél hátrább kell állnom.

FIÚ2:

- Ne nézz rá! Nem illik bámulni a nyomorultat. Meg veszélyes is! Mi van, ha észreveszi, mit csinálsz és neked ugrik?

FIÚ1:

- De muszáj néznem! Érdekel. Csak félek…

A fiú kicsit zavarodottan kapkodta a tekintetét, hol ide, hol oda. Annak függvényében, hogy az áradó belső párbeszéd az elméjében merre sodorta. Végül megrántotta a vállát. Élvezte, hogy ő normális.

Itt a vége.

VÉGE?

Figyelj!

süti beállítások módosítása